Régen, egy magyar vidéki városban élt egy fiatal nő, Borbála, aki egy gyönyörű kisfiú, Dániel édesanyja volt. Egy szombat reggel, amikor a nap még alig kelt fel, Borbála elvitte kisfiát a nagyszülőkhöz, és megállapodtak, hogy egy ideig ott marad.
Visszatérve az otthonába, Borbála kihúzott néhány kartondobozt a padlásról, és elkezdte összecsomagolni a holmiját. Először a gyerekszobában kezdte: ruhákat, játékokat, könyveket pakolt el, majd ragasztószalaggal lezárta és felcímkézte a dobozokat. Már csak kevés hiányzott, és a szobában csak a bútorok maradtak volna, amiket nem tervezett magával vinni.
Dél körül csörgött a telefon. Borbála ránézett a kijelzőre az anyósa volt.
Jó napot, Erzsébet néni.
Jó napot, Borbála. Áron mindent elmondott. Értem, hogy fáj neked. De talán ne siess ennyire? Várj egy kicsit, hűld le, gondolkodj el. Lehet, nem érdemes rögtön szétzúzni a családot? kérdezte az anyós.
Nem én töröm szét a családot, hanem Áron válaszolta Borbála.
Borbála, én sem mentegetem őt! De talán most még megbocsátanál neki?
Milyen első alkalomról beszél? A fiad hat hónapja találkozik egy kolléganőjével, hazudik nekem. És te azt mondod: megbocsátanál? Nem mondta határozottan.
Kérlek, gondolkodj még rajta. Hisz megfosztod Dánielt az apjától! És Áron annyira szereti a fiát!
Erzsébet néni, Áron láthatja Dánielt, nem fogom megakadályozni. De tovább nem akarok együtt élni a fiával. És ezt most fejezzük be dolgom van, pakolok.
Az utolsó dobozokat is becsomagolta, majd átment a hálószobába, hogy összerakja a saját ruháit. Az anyós egy óra múlva megjelent a lakásban. Erzsébet néni valahogy azt hitte, hogy személyesen majd meggyőzi a menyét, hogy ne bomlassza szét a családot.
A beszélgetés körbe-körbe ment:
Borbála, végül is nem történt semmi tragédia! Ez előfordul a férfiakkal eltévednek, nem állnak meg időben. Legyél bölcsebb! Tényleg átengeded a férjedet egy másik lánynak? Azt fogja hinni, hogy legyőzött téged! Harcolj a családodért!
Erzsébet néni, Áron nem egy trófea, amiért harcolnom kellene! Azt szeretnéd, hogy párbajt vívjak vele? Vagy bokszoljunk? Mit számít ő? Ha nem ő lenne, akkor más.
Tudod, egy titkot elmondok nekem. Áron apja, István is megcsalt fiatal korában. De én bölcsebb voltam nálad, és megőriztem a családot. Látod, már harmincöt éve együtt vagyunk. Hamarosan korállakodát ünnepelünk.
És miben nyilvánult meg a bölcsességed? kérdezte gúnyosan Borbála.
Nem csináltam botrányt. Ellenkezőleg, még gyengédebb lettem, főztem a kedvenc ételeit, érdeklődtem a dolgai iránt, magammal is foglalkoztam megváltoztattam a hajam, lefogytam, mosollyal vártam a munkából.
Néha biztosan tudtam, hogy épp a szeretőjétől jön, és nem a cipőjét akartam odaadni, hanem megütni egy serpenyővel. De türtőztettem magam, és mosolyogtam. Így megtartottam a férjemet. A fiunk apjával nőtt fel, és az unokámnak is van nagyapja.
Tudja, Erzsébet néni, ön csodálatos nő. Én erre nem lennék képes. Sajnos, az undorérz
