Fiam, légy szíves, vigyázz a beteg húgodra. Ne hagyd el! suttogta az anya, szavai késsel vágtak a fiába.
Fiam, a ház a tiéd lesz De könyörgöm, ne hagyd el a húgod! lehelte alig hallhatóan, minden szó kinnal telve. A betegség kíméletlenül marcangolta. Az ágyban feküdt, sovány, áttetsző. Lucián már alig ismerte rá. Valaha erős, mosolygós, életteli asszony volt. Most
Lucián, kérlek, ne hagyd el Marikát Törékeny. Más, de a miénk. Ígérd meg Az anya váratlan erővel szorította a kezét. Honnan van ennyi ereje? csodálkozott a fiú.
Lucián eltorzult az arca. Pillantása ellopódzott a nővére, Marika felé, aki a budapesti kis lakásuk sarkában játszadozott. Negyven felett járhatott, de még mindig a babáival játszott, magában dudorászva. Mosolygott, mintha nem a halálos ágy mellett ülne, hanem egy ünnepen.
Luciánnak jól állt az élete: építőipari cége volt, drága terepjárója, nagy háza a Dunakanyarban. De Marikának ott nem volt helye. A gyerekei megijedtek tőle, a felesége, Lili pedig őrültnek nevezte. Pedig Marika nyugodt, játékos, ártatlan lélek volt.
Hát tudod nekem család Marika meg motyogta, próbálva kiszabadítani a kezét anyja markából.
Fiam, apád háza a tiéd Marikának hagytam egy háromszobás lakást. Minden törvényes.
Honnan pénz?! Lucián és Lili egymásra pillantott, arcukon a kapzsi csodálkozás.
Gondoztam a vén tanítónőt Vittem neki ételt, gyógyszert Jó ember volt. Nem gondoltam, hogy rám hagyja a lakást. Marika neve alá írattam, hogy legyen hol laknia. De te te vigyázz rá, kérlek Később a gyerekeidé lesz. Ki tudja, meddig él még
Aznap éjjel meghalt az anya.
Marika mintha nem is értené, hogy árva lett. Lucián azonnal magához vitte, és elkezdte felújítani a lakást.
Miért kell Marikának ennyi hely? Legyen nálunk. Kiadjuk bérlőknek.
Lili eleinte nem tiltakozott. Marika nem zavart: egész nap játszott, nevetett. De a furcsaságai Lilit kikészítették. Ma nyugodt, de holnap?
Legyél még egy kicsit türelmes kérte Lucián. De hat hónap múlva egy barátjának, az ügyvédnek segítségével átvette mindkét ingatlant a saját nevére. Ráveszte Marikát, hogy írjon alá papírokat anélkül, hogy elmagyarázta volna neki.
Akkor kezdődött a pokol.
Amíg Lucián dolgozott, Lili kínozta Marikát: szidta, bezárta a szobába, néha macskakaját adott neki. Sírósan, rémülten találta. Egy nap Lili megütötte. Marika ijedtében bepisilt.
Nem csak hülye vagy, de még be is pisilsz?! Takarodj a házamból!
A cuccait egy zacskóba dobta, és kizavarta az ajtón.
Hol van Marika? kérdezte Lucián este, kinyújtózkodva az ágyban.
Elment! vágta oda Lili. Bepisilt, majd bezárkózott a szobába. Mikor kinyitottam, elrohant a táskájával. Nem fogom kergetni az eszementet!
Lucián hallgatott. Aztán annyit mondott: Jó, ha elment és bekapcsolta a tévét. Apropó, találtunk bérlőket.
Hosszú volt az éjszaka. Marikára gondolt. Hol volt? Olyan volt, mint egy kisgyerek, tehetetlen. Alig aludt el hajnalban, és anyját álmodta:
Kértem, fiam mondta a koporsóból, fenyegetően az ujjával.
Az álom hetekig kísértette. Két hónap múlva felhívta a keresztanyját, Annát:
Mi van, Lucián, a lelkiismereted? Hidegen válaszolt. Jó, hogy elmentem anyádhoz. Megtaláltam Marikát, féltében, magamhoz vette







