Márta régóta álmodozott arról, hogy végre boldog házasságban éljen. Kudarcban már volt része egyszer már férjhez ment, és csalódott. Volt egy húszéves fia, Ákos.
Tíz évvel ezelőtt a férje hűtlensége derült égből villámcsapásként érte. Egy nap korábban ért haza a vidéki konferenciáról, és a hálóban rajtakapta a férjét félig öltözötten, amint a közös ágyat igazgatta. A legjobb barátnője eközben a konyhában éppen Márta köntösében főzte a kávét. Igazi klasszikus! A válás azonnali volt. A barátnőt végleg kitörölte az életéből. Nem akart a piszkos részletekkel foglalkozni. Aki bűnös, lakoljon is. Kicsapta a férjét a lakásból a csomagjaival együtt, fiának pedig megtiltotta, hogy beszéljen vele. Akkor még harminc sem volt.
Eltelt tíz év. Ezalatt Márta ledoktorált, majd megszerezte a tudományos fokozatot is. Negyvenévesen már a Debreceni Egyetem magyar nyelvészeti tanszékét vezette. Kollégái elismerték, szakmailag tisztelték. Az egyedüllét tíz éve alatt egyetlenegyszer sem adta fel a reményt, hogy társra lel majd. Nem tartotta magát még vénasszonynak, aki köt, hímzéssel bíbelődik.
Udvarlók akadtak szép számmal. De valahogy egyik sem lett a partnere, akivel lelki nyugalomra lelhetett volna. Egyik kérője már az első randevún házasságot emlegetett, pénzt kért kölcsön (Hisz már szinte család vagyunk), majd eltűnt a semmibe. Egy másik özvegyasszonyt keresett fia mellé: rögtön meghívta Mártat magához és vacsorát főzetett az egész családnak. Három gyerek volt otthon aprónál is apróbbak. Márta megfőzött, megetette őket, de hazatérve elpityeredett. Sajnálta az apát és a kicsiket, de nem érezte a vállán a teher viseléséhez szükséges erőt. Lehet, hogy önző vagyok, mentegette magát Márta.
Az évek múlásával egyre fogyott a választék. Márta már-már lemondott arról, hogy valaha is megtalálja azt, akivel boldog lehet. Ám egyszer csak feltűnt a láthatáron Ő.
Khalid, huszonnyolc éves algériai fiú, egykori hallgatója. Márta volt a mentora az egyetemen. Egy idő után Khalid Budapesten maradt, nyitott egy kis vállalkozást, benzinkutat üzemeltetett a város szélén. Egy nap Márta épp tankolni tért be, amikor kiderült, Khalid a tulaj. Beszélgetni kezdtek, felelevenítették a régi levelezéseket, iskolai sztorikat. Khalid odaadta névjegyét csak úgy, a biztonság kedvéért. Onnantól Márta hetente egyszer ott tankolt, mindig összemosolyogtak. Khalid hívta vacsorázni, szimfonikus koncertre, színházba.
Márta sosem hitt abban, hogy a volt tanítványa komolyan érdeklődne iránta, szégyenlősen elutasította a meghívásokat. De Khalid kitartó volt. Egyetemen is kiemelkedett lelkesedésével, kitűnő magyar nyelvtudásával, és szépségével szinte megállt az élet, amikor végigvonult a folyosón.
Márta emlékezett: egyszer ajándékot is kapott tőle, egy faragott ékszerdobozt. Benne egy cédula. Mikor elolvasta, felváltva elvörösödött és elsápadt, mérgében apró darabokra tépte a levelet. Tanárnő, szeretem Önt! írta Khalid. Márta azonnal gúnyolódásnak vette, visszaadta a dobozt Khalidnak és kimenekült.
Másnap Khalid megjelent az irodában:
Tanárnő, bocsásson meg! Nem akartam megbántani. Nagyon kedvelem Önt.
Márta elfogadta a bocsánatkérést:
Jól van, Khalid, most menjen órára.
Ezután Khalid nem közeledett többé, csak titokban nézte Marát az előadásokon.
Most a régi történet ismétlődni látszott. Márta tanácstalanul őrlődött. Elutasítsa az udvarlást vagy merjen belekezdeni valamibe, aminek nem ismerni a végét? Ma már nem vagyok a tanára, csak egy nő és egy férfi… gondolkodott magában.
Végül sorsára bízta magát. Elindult a röpke románc. Az első randevú Khaliddal felejthetetlen volt. Meglepte, megnevettette, elvarázsolta. Korban is nagy volt a különbség, de ez egyáltalán nem akadályozta őket. Márta úgy nevetett és élt, mint egy fiatal lány, Khalid pedig férfiként volt jelen.
Márta magyarosított becenevet adott neki: Kristóf. Khalid viszont Mártat Aliának szólította. Márta úgy érezte, végre kívánatos, szeretik, életében először égett benne a mindent elsöprő szerelem lángja.
Khalid sosem kérte feleségül. Kiderült, hogy vissza kell utaznia Algériába, ahol a család már kinézett neki egy menyasszonyt a tizenhét éves Chadidját, rendes és hagyománytisztelő családból. Márta se tudta volna hátrahagyni az anyját, a fiát és az életét Magyarországon.
Jobb az otthoni kenyér, mint az idegen kalács. Márta úgy döntött, minden szeretetet, ami benne maradt, Khalidnak adja mindegy, meddig tart. Mennyi női boldogságom maradt még hátra? Csepp a tengerben. Ha már így alakult, ezt a szerelmet teljesen kiélem! mesélte az anyjának, könnyes szemmel.
Anyja dühösen ellenezte a kapcsolatot:
Mártikám! Minek neked ez a muzulmán fiú?! Nem találsz magyart? Addig se láttalak ilyen boldognak, amikor az a trehány Dénes kergetett! Meg se fordul a fejedben, hogy visszafogadd? A fiad is szereti…
Anya, Dénes megcsalt! Elfelejtetted? vágott vissza Márta.
Megbánta már százszor! Magadra se figyeltél, csak írtad a dolgozatokat! Mi lesz a férfival, ha nem gondoskodsz róla? Más nő rögtön elragadja! sóhajtozott anyja.
Anya, te se bocsátottál meg apának, pedig ő is könyörgött! replikázott Márta.
Ne hasonlítsd össze! Apád három gyereket csinált a szeretőjének, aztán csak úgy beállított. Hazahozzam három farkincával? Nem tehettem! Dénes tíz éve vár, hogy visszafogadd! fejezte be anyja.
Én nem fogok hozzámenni Khalidhoz. Ismerem magam, kivárnám, hogy ő lép-e vissza előbb. Majd meglátjuk… sóhajtott Márta.
Ej, lányom! Szürke ló is sóvárog a cukorra! mondta az anyja, szelíden.
Három év múltán Khalid végleg elbúcsúzott. Kapcsolatban maradok, drága Aliám, súgta sírdogálva. Márta előre sejtette a véget, de szívet tépett belőle az idegen menyasszony, Chadidja. Búcsú ajándékként Khalid visszaadta neki a régi ékszerdobozt, benne egy különleges gyűrűvel: két angyalka tartott egy gyémántszív formát. A szívem nálad marad, Alica, suttogta, s forró csókot lehelt az asszony homlokára.
Khalid elrepült Algériába.
Egy évre rá képeslap jött: A feleségem, Chadidja a fotón egy fiatal lány volt. Rá egy évvel egy újabb kép: A második feleségem, Mariam. Algériában többnejűség megengedett írta.
Márta furcsa békével nézte Khalid albumait. Egy csepp féltékenység sem volt benne; csak egy fájó, édes emlék. Mit tudhatnak a szerelemről ezek a gyermeki lányok? Megnyugtatta a vőlegény szomorú pillantása talán még most is hiányzik neki, talán még szereti. Bár a régi szerelem rozsda esőbe fullad, ha új szél támad.
A mese véget ért. Az oldalt végleg becsukta Márta. Ez idő alatt Ákos, Márta fia is megnősült, feleséget hozott a házba. Kislány született nekik. Márta kérte, hívják Aliának a gyermeket így őrizte meg szívében a szenvedélyes szerelem történetét.
Végül (lehet, csak megsajnálta) megbocsátott a volt férjének. A bűn ki lett sírva, és el lett felejtve. Dénes az anyóson keresztül próbálkozott visszakerülni a családba és az anyós, bölcs érvekkel, végül rábeszélte Mártát a kibékülésre:
Rég megbánta már! Ki mentes bűntől? A bűn nem az erdőben lakik, hanem a szívben. Nehéz ellenállni a kísértésnek mondta anyja halkan.
Így aztán Márta és Dénes újra együtt élnek, és próbálnak egymáshoz hűek maradni. Márta közben elvégzett egy kötőtanfolyamot, s most már az unokájának, Aliának köt színes, mintás zoknikat arab mintákkal, hogy szíve minden emléke szép cérnaszállal nevessen tovább…
