Reggel Szilvia és Gábor lakásában szinte káosz uralkodik. Próbálnak munkába sietni, miközben a kisfiukat, Marci-t készítik oviba.
Drágám! Te el tudod hozni Ma rcit az oviból? kiabál Szilvia a hálóból, miközben magára rángatja a nadrágját, és egyszerre próbálja összepakolni Marci holmiját a hátizsákjába.
Persze! feleli Gábor. Hol vannak a kulcsaim?
Nem láttam őket! vágja oda kissé ingerülten Szilvia, miközben a telefonját keresi mindenhol. Végül megtalálja, és gyorsan próbálja felöltöztetni Marcit, aki fittyet hány a reggeli rohanásra, és önfeledten játszik az autóival.
Az óvodához alig öt perc alatt érnek oda. Szilvia megpróbálja levenni Marci kabátját, de a cipzár beragad. Amikor felnéz, látja, hogy Marci mindjárt sírva fakad.
Anya, nem akarok oviba menni nyafog Marci, homlokát ráncolva, ökölbe szorítva kis kezét.
Kisfiam, kérlek, ne csináld ezt most! Sietnünk kell! Szilvia próbál nyugodt maradni, de a hangja elárulja az idegességét. Lehajol Marcihoz, megsimogatja a fejét, próbálja vigasztalni. Az oviban jó lesz, játszhatsz a barátaiddal
Marci azonban egy helyben toporog tovább, egyre jobban ellenkezik. Ekkor kijön az óvó néni, kedvesen rámosolyog Szilviára, majd kézen fogja Marcit.
Ne aggódjon, Szilvia, szól kedvesen. Majd rendbe jön minden, jöjj, Marci, várnak rád a többiek!
Szilvia sóhajtva fellélegzik, aztán rögtön borítja is el újabb adag stressz.
Jézusom, elképesztő, mennyire késésben vagyok motyogja, miközben az órájára pillant, majd sietve indul kifelé. Előveszi a telefonját a táskájából, hogy felhívja az ügyfelét és szóljon, késik de hiába kutatgat a névjegyek között, sehol sincs meg a kontakt. Csak ekkor veszi észre: ez nem az ő mobilja. A nagy sietségben reggel összekeverhették Gáborral a tokokat. Az a fránya páros mobiltok, az a fránya egyforma PIN-kód
Csodás sóhajtja bosszúsan, lázasan próbálva kitalálni, hogyan érhetné el az ügyfelét. Vajon megcsörögje a saját telefonját Gábornál és elkérje a számot?
Ebben a pillanatban rezegni kezd a telefon, felvillan egy üzenet. Szilvia csak fél szemmel pillant a kijelzőre:
Doma: Na, hogy haladsz azzal a csajjal a konditeremből? Elküldte a számát?
Szilvia megdermed. Elolvassa újra és újra az üzenetet, majd valami furcsa ködben megnyitja a beszélgetést.
Doma: Akkor sikerült közeledni?
Gábor: Igen, megadta a számát. Meg is beszéltük, hogy a hétvégén nálam találkozunk.
Szilvia újra és újra olvassa ezeket a mondatokat. Hétvégén? Eredetileg úgy volt, ő elviszi Marcit a nagymamához és ott is alszanak
Istenem suttogja, a szíve majd megszakad. Bárcsak ne tudnám ezt. Fránya páros mobiltok
Hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy úgy tegyen, mintha semmit sem tudna. Minden egyes nap, minden pillantás Gábor felé szinte gyötrelmes. Szombatig még három nap van, de Szilvia már teljesen befelé fordul, száguldanak a fejében a gondolatok: hátha félreérti, talán csak valami félreértés az egész. De minden alkalommal, amikor a férjére néz, eszébe jut a mondat: A hétvégén. Nálam.
Gábor közben a legkevésbé sem viselkedik másként, figyelmes, gyengéd, mindig segít, este érdeklődik a napja iránt, segít vacsorázni vagy elaltatni Marcit. Szilvia keres valami választ a szemében, de nem lát bűntudatot. Ez még jobban megrémíti.
Szerda este közösen filmet néznek Gábor, mint régen, átkarolja Szilviát, aki csak a könnyeit próbálja visszatartani a férje vállán. Gábor ölelése most hideg, mintha az egész világa bármelyik pillanatban omlana össze. Minden mozdulat képmutatónak érződik, mintha titkolna valamit.
Péntek este elaltatják Marcit. Szilvia a mosogatónál áll, ujjaival a víz felületén játszik. Gábor mögé lép, átöleli és suttogja:
Olyan szomorúnak tűnsz ma. Minden rendben?
Szilvia megmerevedik, a hátán jeges borzongás fut végig.
Persze, csak fáradt vagyok egy kicsit próbálja elmosolyogni.
Értem, mondja lágyan Gábor, és megpuszilja a fejét.
Amikor péntekről szombatra virradó éjjel Gábor már mélyen alszik, Szilvia halkan kibújik az ágyból, kilopódzik a fürdőbe, kulcsra zárja az ajtót, elindítja a vizet, és a kád szélére ül. Abban a pillanatban minden érzése szabad utat kap.
Miért? suttogja zokogva. Miért történt ez?
Újra és újra felteszi magának ugyanazt a kérdést, de nem talál választ. Zűrzavar van a fejében.
Hogyan volt képes erre? Mit kezdjek most? Őszintén elmondjam neki, vagy egyszerűen elmenjek?
A mellkasa fáj, az elme mindenbe kapaszkodik, felváltva a rettegés, a harag és a tagadás hullámaival.
Egyetlen dologban biztos: reggelre újra maszkot kell öltenie. Holnap úgyis minden kiderül.
Szombaton Szilvia kocsiba ülteti Marcit, elviszi az anyjához. Minden mozdulat nehéz. Erzsébet, az anyja rögtön észreveszi, valami nincs rendben.
Szilvikém, minden rendben? kérdezi, miközben átöleli a lányát.
Szilvia idegesen mosolyog, igyekszik palástolni az érzéseit.
Igen, anya, persze, csak sietek Gábornak szeretnék meglepetést csinálni. Gyorsan megpuszilja Marcit, elindul a kocsihoz, hátra sem néz, nehogy kitörjenek a könnyei.
A hazafelé vezető úton reszket keze-lába. Mi van, ha csak a barátjával találkozik? Mi van, ha az a nő nem is jön el? Vagy félreértettem az egészet? forognak a gondolatok.
Egyszerre vágyik lebuktatni Gábort és abban reménykedik, hogy minden csak egy félreértés. Legszívesebben összecsukná a szemét, elfelejtené a gyanakvást, és ismét boldogan élne vele.
A ház előtt sokáig ül a kocsiban, motor leállítva. Eszébe jutnak a boldog percek: a közös főzés nevetései, a séták Marcival, az esti összebújások a tévé előtt Az az érzése, mintha minden perc most nyertes idő lenne, amíg nem kell belépnie abba a valóságba, ami vár rá.
Összeszedi magát, felmegy a lépcsőn, és remegő kézzel nyitja ki az ajtót. Mintha ólomsúlyú lenne a kulcs. A lakás sötét, csak a konyhában ég valami halovány fény. Halk nevetés, suttogás hallatszik. Szilviában minden megmerevedik.
Ő az, minden kiderült fut át rajta a gondolat.
Kábultan halad a folyosón, ahogy közelebb ér, úgy veszti el egyre jobban az uralmát önmaga felett. Szíve őrülten ver, mintha ki akarna ugrani a mellkasából.
Gábor? suttogja, de a hangja furcsán üresen, gépiesen szól.
Hangosabban ismétli:
Gábor?!
Mivel nem jön válasz, belép a konyhába. A nő egy pillanatra ledermed: két ember ül ott egy férfi, és egy nő. A férfi nem Gábor. Ez Doma volt, Gábor legjobb barátja. Szilvia csodálkozva megáll. Doma zavartan fordul hátra.
Szilvi! Ne gondolj semmi rosszra Én csak Tudod, nálunk otthon Szilvi, nem vihettem el szegény lányt a mamámhoz! magyarázkodik feszülten.
Szilvia nem is hallja igazán a szavait, csak áll, mintha nem is ugyanaz a világ lenne már. Fejében csak a zúgás marad. A könnyei közben lassan lecsorognak az arcán, de hirtelen azon kapja magát, hogy ennek ellenére elmosolyodik.
Értem, Doma motyogja halkan, elnyelve minden érzelmet. Megyek.
Lassan kimegy az ajtón. Odakint a hűvös levegő megcsapja arcát, tanácstalanná válik. Kezébe veszi a telefont, és remegő ujjakkal hívja Gábort.
Halló szól bele Gábor, de Szilvia nem tud szavakat formálni. Helyettük csak egy váratlan, félszeg vallomás buggyan elő belőle:
Szeretlek Nagyon szeretlek
Könnyek és ideges, zavart kuncogás keveredik a hangjában. Próbál valami értelmeset mondani, de feszültsége rég utat tör magának.
Otthon voltam Doma ott volt suttogja.
Értem Ne haragudj, kérlek, bocsáss meg. Most az irodában vagyok. Gyere ide hozzám! Ne haragudj, kicsim Tudod, milyenek vagyunk Domával. Eljössz?
Már indulok
Szilvia azonnal beül a kocsiba, siet, hogy mielőbb átölelhesse a férjét.
Az irodában, a tárgyalóterem padlóján ülnek, mellettük egy üveg bor. Szilvia a férje vállán pihenteti a fejét, lassan forgatja a poharat a kezében.
Bocsánat, nem akartam beleolvasni a beszélgetésetekbe. Sosem tettem ilyet mondja szinte suttogva.
Én vagyok a hibás, hogy belementem ebbe az egészbe. Az elején el kellett volna mondanom neked mindent.
Miért kérte ezt tőled?
Mert a barátom. Előző nap csúnyán leégett annál a lánynál.
Hogyan?
Telibe öntötte energiaitallal a fehér kosztümjét Nyakig kék lett szerencsétlen És utána, szokás szerint, teljesen bepánikolt, mint valami kamasz. Nem tudom mit csináljak! Félek! Gábor, segíts!
Gábor leutánozza Doma hangját. Szilvia hangosan felnevet.
Ő a legjobb barátom Megszántam. Végül én kértem el a lány számát, feldicsértem Domát, viccelődtem, és lám-lám, siker lett.
És miért őt hozta hozzánk? Hisz lehetett volna akár egy hotelbe is menni
Nem tudod, miért lakik még mindig az anyjával?
Hogy ne kelljen lakbérre költenie Meg hogy anyja főzze a fasírtot és mosson rá
Pontosan, hunyorít rá Gábor sokatmondóan.
Nincs nála nagyobb spórolós! nevet Szilvia.
Húsz éve ismerjük egymást, első osztály óta, valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek megmutatja ezt a fukarságot
Te igazán jó barát vagy, Gábor! mosolyogja meg Szilvia.
Majd elgondolkodik:
Várjunk csak Lehet, hogy még mindig ott vannak? Nem alhatunk az irodádban És most nem is akarok hazamenni Legalább összepakolhatnak helyettünk.
Gábor megcsókolja.
Én nem vagyok olyan spórolós, mint ő. Megérdemlünk egy romantikus estét.
Komolyan? Elmegyünk egy szállodába?
Gábor bólint, majd hirtelen felkapja Szilviát, a vállára teszi, a nő nevet és próbál kiszabadulni, de Gábor szorosan tartja.
Eljuttatlak oda épségben!
Szilvia hangosan kacag, és nem tudja elhinni, hogy pár órával ezelőtt még úgy érezte, mindennek vége a házasságukban.
