Naplóbejegyzés Ötletek és érzések egy hosszú útról
Több mint tizenöt éve indult közös életünk, amikor férjemmel, Tamással összeházasodtunk. Az első időkben még Tamás édesanyjánál laktunk Budapesten, és mindketten ugyanabban a gyárban dolgoztunk. Nem volt könnyű, de egymás támaszai voltunk. Később egy kis kollégiumba költöztünk, és úgy tűnt, minden jóra fordul. Rájöttem, mennyi lehetőség rejlik Tamás karrierjében, ezért ösztönöztem, hogy tanuljon tovább, miközben minden tanulmányi és házimunkát igyekeztem vállalni. Én írtam a beadandóit, szakdolgozatát, segítettem neki mindenben, csak hogy letehesse a vizsgákat, és előrébb jusson a munkahelyén. Bár az én egyetemi végzettségem ellenére saját pályafutásom kevésbé alakult sikeresen, mégis elégedettséget hozott számomra, hogy a családunk boldog.
Ahogy a fiúnk, Dániel nagyobb lett, megérkezett kislányunk, Réka is. Egy idő után visszamentem dolgozni, de a gyerekek gyakran voltak betegek, legyengült immunrendszerük miatt sok orvosi vizsgálatot, odafigyelést igényeltek. Gyakran kellett otthon maradnom velük, de próbáltam mindig pozitív maradni, hálásan gondolni arra, amit kaptunk: szeretetet, összetartást, boldogságot. Tamás egyre többet dolgozott, és végre sikerült egy tágasabb lakást vásárolni a gyerekek számára, akik lelkesen birtokba vették saját szobájukat. Ennek ellenére Tamás távolléte egyre szembetűnőbb lett, és aggodalom költözött a szívembe.
Egy nap a korábbi barátnőm, akivel hasonló helyzetben volt a férje révén, elmondta, hogy Tamás megcsal. Elhatároztam, hogy beszélek azzal a nővel, akivel Tamás viszonyt folytatott. Elmentem a munkahelyére, és megkértem, hagyja békén a családomat. Sajnos ő nyilvánosan megalázott, és semmi bűntudatot nem mutatott. Amikor Tamás megjelent, őszintén elmondta, hogy megcsalt, és azonnal bejelentette, el akar válni elege van abból, hogy kettős életet éljen.
Felbérelte az egyik legdrágább ügyvédet Budapesten, és minden nélkül hagyott minket, se lakás, se pénz, semmiféle aggodalom a körülményeinkért vagy jövőnkért. Teljesen el volt merülve az új kapcsolatába, és lelkileg összetörtem. Szerencsére a szüleim kiálltak mellettem, minden támogatást megadtak, így tudtam venni egy apró lakást, ahol a gyerekekkel újra elkezdhettük felépíteni életünket. Állást találtam, és lassan javult a helyzetünk.
Egy évvel később Tamás ismét felbukkant. Munka nélkül maradt, új felesége elhagyta, miután egy baleset miatt gondoskodást igényelt. Bocsánatot sosem kért a történtekért, sőt, felsőbbrendűen viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Hiába kért segítséget, nem tudtam megbocsátani neki. Hiszen mindent elvett tőlünk, magunkra hagyott. Most viszont végre eljött az idő, hogy a gyermekeimre és magamra gondoljak, ahogy ő már régen csak saját magával törődött.
Erősödöm, lépésről lépésre, és hiszem, hogy a megbecsülés, a boldogság, a biztonság ott van közöttünk ahol mindig is keresnem kellett.
