Figyelj, elmesélek egy sztorit, ami nálam pár éve megtörtént, és azóta is nevetek (meg sírok is kicsit) rajta, ha eszembe jut.
A férjem, Gábor, egyszer csak azzal állt elő, hogy figyelj már, tudod, hogy apának van ez a porckorongsérv-dolog, ugye? A nappali kanapéja szóba se jöhet, mert ha felkel róla, azt egy hétig hallgatjuk. Anyám meg hajnalban ébred, minden kis zajtól felriad, ablakon bevilágít a lámpa. Mi lenne, ha a szüleim jönnek a karácsonyi ünnepekre, mi meg lemondanánk a hálószobánkról, tiéd az ortopéd ágy (amit vérrel, könnyel és 450.000 forinttal választottunk ki), mi meg leköltözünk a nappaliba a földre? magyarázta, miközben nagyjából úgy nézett ki, mint akit kinőtt a lelkiismeret-furdalás, de mégis nyomja.
Állok a fazék fölött, merőkanállal a kezemben, a bableves visszacsorog a fazékba, ahogy végiggondolom ezt. Várj csak, akkor jól értem, hogy a szüleid szilveszter előtt egy nappal becsöppenek, itt maradnak vízkeresztig, és most azt kéne csinálnunk, hogy a hálónkat – ahol az egyetlen, normális, kemény matrac és a legcsendesebb hely van – átadjuk nekik, mi meg lecuccolunk a nappaliba? Ez komoly? fordulok hozzá.
Persze. Ez vendégszeretet, meg tisztelet, ez csak egy hét böffenti ki, miközben a kockás viaszosvászon terítőt csodálja. Nem tudom apámat azon a kanapén hajtani, ott az a kitüremkedő rugó. Anyámnak kell a sötét meg a csend. Már csak a pálinka hiányzik a kezéből.
Mondom: Tudod, hogy engem is a derekam ölt meg a baleset óta, ugye, drágám? Nekem hétfőn be kell mennem a munkahelyre évzáró főkönyvet egyeztetni, ők pedig pihennek.” De ő csak legyint, hogy Kitaláltam mindent. Kölcsönkértem egy szuper magas, dupla felfújható matracot Laciéktól, leterítjük a nappali parkettájára, mint a gyerekkorban a sátorban. Jó lesz, élmény, hidd el!”
Naná. Harmincnyolc éves vagyok, de most újra sátorozunk – csak épp a saját otthonomban, a frissen törlesztett lakásban, a saját könyvelői derekammal. Az éjjeli hajnali edénycsörömpölésről nem is beszélve mert ugye anyósom, Margit néni, hatkor már ökörpaprikást főzne, a nappali pedig egyben van a konyhával, szóval a zaj garantált.
Miután már megígérte, hogy anya mint egy királyné fogja magát érezni, én csak sóhajtotam, hogy de legalább megszólaltál volna, mielőtt odaígéred
Kicsit veszekedtünk, aztán én bevettem magam a fürdőbe, a csempén csorogtak a gondolataim. Tudtam, ha most balhéznék, nemcsak anyósom, de Gábor is rám lenne pikkelve egész ünnepek alatt. Úgyhogy ment a menekülés: ki a szerkényből a ruháim, be a szekrénybe az anyós kosztümjei, sminkcucc fürdőbe eldugdosva, a bőröm-profi krémem is el mertem rejteni (persze, hogy észrevette, de erről később).
Szilveszter előtt Margit néni és Sándor bácsi betoppantak, végigtársalkodták a fél folyosót, panasz, baj, pácolt káposztát hoztak légkalapáccsal. Sándor bácsi már abban a pillanatban a papucsát kereste, anyósom pedig bemasírozott a hálóba: hm, tiszta, de olyan sötétek ezek a függönyök, nem? Az ágy szóval ez az a híres ortopéd, hát picit kemény, Sanyi, próbáld ki, jaj, nem fog fájni a derekad?
Ott helyben rá is feküdt a mi ágyunkra, még szerencse, hogy megúsztam, hogy nem vette le a cipőjét Az új divatos párnáinkat kézbe vette, ezek ilyen anatómiaiak, nektek rendes, toll-párnátok nincsen? – kérdezte. Nincs, mert ezek egészségesebbek mondtam, fél szemmel villantva rá.
Ezután kezdődött a szilveszteri sparring. Anyósom szerint nálunk minden máshogy volt jó: Annamari, mondtam már, hogy az olívás salátába friss uborka illik, nem savanyú? A majonézed is oly zsíros Már csak egy kávét akartam inni csendben, de persze Annamari, megkérnélek, hogy a konyhai törölközőt cseréld le vagy hoztál barna kenyeret? Apád csak olyat eszik”…
Este jött a fekete leves. Na a híres felfújható matrac – az egy horror volt. Ahogy Gábor mondta: A komfort királya! hát, inkább volt gumicsónak. Ketten ahányszor mocorogtunk, annyiszor ugrott a másik, mint egy hullámlovon, recsegett is, ráadásul hideg is húzott alulról, bármennyi takarót tettem alá. Reggel olyan voltam, mint akit megvertek: fájt mindenem, a derekam üvöltött, ahogy anyám mondaná.
És persze, a fürdőbe lépve, a kedvenc ránctalanító krémem – amiért fél fizetést ott hagytam az egyik parfümériában – szinte teljesen elfogyott. Anyósom lazán bemondta: Ja, hát Sanyinak kiszáradt a sarka az utazástól, az egyik tégelyből bekentem, nagyon jó krém, selymes lett, te mindig ilyen drágákat veszel? Margit néni, abban a krémben 45.000 forint van! Te jó ég! Annyit költesz ilyen izére? És én még zoknikra spórolok neked!
Elöntött a méreg. Tudtam, hogy vagy most borítom a bilit, vagy soha. Fogtam a telefonom, beírtam a keresőbe: wellness hotel Budapest szilveszterre, ahol mindig is ki akartam próbálni a lakosztályt, de sajnáltam a pénzt. Hát most nem. Egy éjszaka ára egy félhavi fizetés, de úgy voltam vele, inkább ez, mint hogy a saját otthonomban legyek senki.
Visszamentem, szó nélkül összepakoltam, Gábor persze csak nézett: Te most tényleg elmész? Igen. Elmegyek pihenni. Ti meg jól szórakozzatok egymással, végül is szólhat az ünnep a családról. Az ágy a tietek, matrac is ott maradt, anya bele is feküdhet, élvezzétek!
Először azt hitték, csak viccelek, de amikor becsuktam az ajtót magam mögött, és harmadjára sem vettem fel, rájöttek, hogy komolyan gondolom.
A wellness hotelben olyat aludtam, mint már régóta nem. Egész éjszaka csend volt, a reggelit az ágyba hozták, délután pezsgővel a kezemben néztem a gyönyörű dunai kilátást. A telefont kikapcsoltam, Gábor próbált elérni, írt is később egy hosszú üzenetet: Annamari, bocsi, teljesen igazad volt. A matrac háromra leeresztett, anyám reggel ordít velem, Sanyi apám is morog, a gulyás odakozmált a sütőben, mert senki nem tudta, hogy időzíteni kéne. Gyere haza, kérlek! Mindenben igazad volt.
Én csak nevettem. Egészen harmadikáig maradtam, úgy éreztem, a szabadságot nem lehet túl hamar visszaadni. Hazaértem, hát a lakás úgy nézett ki, mint egy kollégium vizsgaidőszakban: mindenhol rendetlenség, a kanapé közepén a kilyukadt matrac maradéka.
Anyósom persze egyből beszólt, hogy bepótolod most a családot?! de már nem hatott rám. Gábor leguggolt mellém, Annamari, tényleg, visszaköltözhetsz a hálóba. Megjavítottam a kanapét, éjszaka kitámasztottam mindent, nem fogja zavarni apámat, és neked mindig helyed lesz itt. És veszek neked olyan krémet, amilyenről álmodsz!
Azóta egyszer sem kérdezte, hogy nem zavarna-e, ha most inkább veled történne ilyesmi?” A matracot meg elajándékoztuk a szomszéd kutyának játszóhelyként.
Ha neked is volt már hasonló családi karácsonyod, írj, kíváncsi vagyok, te mit tettél volna! Ja, és nyugodtan nyomj egy lájkot, ha átélted már azt, hogy a saját otthonodban csak vendég vagy, míg mások királyi lakosztályban nyaralnak a te kontódra!
