A férjem, Zoltán, már negyvenöt éves, de a születésnapom február 27-én teljesen kiment a fejéből, és épp azon a napon ment el pecázni a barátaival. A távollétében olyan meglepetést szerveztem, hogy ezt a dátumot többé bizonyosan nem felejti el
Az évek alatt furcsa szokást vett fel a férjem. Hibátlanul emlékezett arra, mikor kell olajat cserélni az autóban, mikor találkozik a horgásztársakkal, mikor indul a kapás a tavon de a családi ünnepek mintha varázsütésre kitörlődtek volna a memóriájából.
Általában én egyengettem a dolgokat: célzásokkal, cédulákkal, vagy hogy egyszerűen rákérdeztem. De a negyvenötödik születésnapomat másként akartam. Nem akartam emlékeztetni, nem akartam könyörögni. Huszonöt év házasság után naivan azt hittem, ennyi idő már tanít valamire.
Azon a péntek reggelen Zoltán ide-oda rohangált a lakásban, táskákat, botokat pakolt össze.
Júlia, nem láttad a termoszomat? A srácok már várnak! Indulunk a Tiszára, most van a főszezon. Vasárnap estig leszek, ne várj hírre, ott alig van térerő!
Egy futó csók az arcomra, még csak rám sem nézett.
Ne unatkozz, vegyél magadnak valami finomat.
Az ajtó becsapódott mögötte. Odaléptem a naptárhoz: a dátum pirossal volt bekarikázva. Az én jubileumom. Nemcsak hogy elfelejtette, de pont erre a napra időzítette a kiruccanását.
Először borzasztóan fájt. Aztán lassan kihűlt bennem a csalódottság, helyét hűvös elszántság vette át. Eldöntöttem, hogy most megtanítom, milyen az, ha a férfi számára a pecázás és a haverok fontosabbak, mint a saját felesége. Tervet kovácsoltam, és amikor vasárnap hazatért, már várta is a verhetetlen meglepetés. Most már biztosan örökre emlékezni fog a születésnapomra.
Elárulom, mit csináltam.
A férjemnek volt egy titkos megtakarítása egy védett tartalék, amit gondosan tett félre egy új csónakmotorra. A pénz a széfben lapult. Ismertem a jelszót, hiszen Zoltán tökéletes memóriája olykor cserbenhagyta, ezért sokszor én segítettem neki.
Jelentős összeg volt. Majdnem kilencszázezer forint. Kinyitottam a széfet, vettem egy nagy levegőt és döntöttem.
A hétvége olyan lett, amilyenre évek óta nem volt példa. Rendeltetésre ételt és italt hozattam, meghívtam a barátnőimet, virágokkal borítottam be a lakást. Zene, nevetés, pezsgő a végletekig. Másnap vacsora a Halászbástya éttermében Budapest kivilágított panorámájával a háttérben, aztán egy csodás spa-nap.
A végére egy különleges bross került, amire régóta nagyon vágytam, de közös célok miatt mindig háttérbe szorítottam.
Vasárnap este kopogott a zárban a kulcs. Zoltán belépett, elégedetten, egy vödör frissen fogott hallal.
Na, mit szólsz, milyen zsákmánnyal jöttem! Remek volt minden, szuperul ment a peca!
Lép egyet a nappaliba és megtorpan. Az asztalon üres pezsgősüvegek, a sarokban virágkosarak, a kanapén pedig csomagok a legdrágább üzletekből.
Mi történt itt? Volt nálunk valaki?
Igen feleltem teljes nyugalommal. A születésnapomat ünnepeltük. Negyvenöt éves lettem. Emlékszel rá?
Megfagyott, aztán halkan elfújta a levegőt.
A francba… Júlia, tényleg elfelejtettem. Annyit rohangáltam…
Tudom szakítottam félbe higgadtan. Ezért nem is vártam semmit tőled. Mindent megszerveztem magamnak. Ajándékot is.
A tekintete rögtön a dolgozószoba felé villant. A széf nyitva volt. Elfehéredett, odarohant. Egy perc múlva rémült arccal tért vissza.
Hol a pénz? Teljesen üres! A spórolt pénzem…
Itt van mutattam körbe a szobában.
Mindet elköltötted? Az a motor ára volt! Két évig tettem félre!
Én pedig huszonöt évig vártam mondtam halkan, de határozottan. Elfelejtetted a születésnapomat. Elértem, hogy többé ne tedd.
Leült a kanapéra, hol a vödörre, hol a széf felé nézett, hol rám. Veszekedni nehéz lett volna, mert hivatalosan a pénz közös volt.
A halakat néma csendben pucolta meg.
Eltelt fél év. Zoltán azóta ismét spórol a motorra. Viszont most minden fontos dátumról három emlékeztető szól a mobilján: egy hónappal, egy héttel és egy nappal előtte. Néha drága árat kell fizetni a tanulságokért ezt ő most biztosan soha nem felejti el.
