Anikó száguldott Budapest forgalmas utcáin a második lakásához, markolásától fájdalmasan összeszorított ujjakkal. Szíve dobogott a dühtől: a szomszédok újra panaszkodtak a férje bátyjára, aki az örökségét kocsmává változtatta. De amit megtudott, amikor belépett a lakásba, igazi csapásként ért. A férje bátyja elárulta neki a férj hűtlenségének szörnyű igazságát, és most a világa összeomlott. Anikó egy választás előtt áll, amely szétzúzza a lelkét: megbocsát-e a csalásnak, vagy tiszta lappal kezd új életet.
— Anikó, ő a bátyám, nincs hol laknia, — győzködte a férje, Tamás, amikor ez az egész kezdődött. — Lillával elváltak, hova menjen?
— Nem akarom, hogy Zoltán beköltözzön a nagymama lakásába, — ellenkezett bizonytalanul Anikó.
— Nem fog semmit elrontani, — biztosgatta Tamás. — Nem mehet a szüleihez, ugye?
— Miért ne? — kapott ezbe a gondolatba Anikó.
— Egy negyvenöt éves férfinak gáz a szülőkkel élni, meg van magánélete is, — könyörgött Tamás a feleségére.
— Jó, legyen, de ha a szomszédok panaszkodnak, azonnal kirakom! — adta meg magát Anikó hosszú hallgatás után.
— Minden rendben lesz! — örült Tamás, dörzsölgetve a tenyerét.
Tamásnak saját tervei voltak a lakással. Őkettes számú találkáit tervezte a „bátyja segítése” mögé bújtatva, amiről a harmincnégy éves felesége nem is sejtett.
— Azonnal viszem Zoltánt, majd örül! — kiáltotta Tamás, elkapva a kulcsokat, és kirohant a házból.
— Olyan siet, mintha maga költöznék oda, — vágott egy mosolyt Anikó, majd nekiállt a házimunkának.
Tamás csak három óra múltán tért vissza. Anikó, meglátva a fényszórókat, kirohant az udvarra.
— Hol tartózkodtál ilyen sokáig? Már majdnem utánad indultam! — mondta félig tréfásan.
— Megmutattam Zoltánnak a lakást, — kerülte a választ Tamás, eltitkolva az igazi okot.
— Figyelj, legalább a rezsit fizeti? — kérdezte hirtelen Anikó.
Tamás elbizonytalanodott, szeme ide-oda futott. Nem beszélt erről a bátyjával.
— Tudod, kicsit kellemetlen pénzt kérni a saját bátyámtól, főleg most, hogy neki is nehéz helyzetben van, — mondta megvetően. — A lakás úgyis a mi nevünkön van, nem fog sokat fogyasztani.
Anikó, rábólintva Tamás érveire, egyetértett, hogy rokonról pénzt kérni gáz. De amint Zoltán beköltözött, a lakás kaotikus hellyé változott. Nappal és éjjel dübörgött a zene, hangos társaságok gyűltek össze, különböző nők járkáltak fel-alá, veszekedések és ordítozások hallatszottak. A szomszédok elkezdtek rendőrt hívni, de az csak bírságot írt ki, nem tudva lecsillapítani a lakót.
Zoltán panaszkodott a bátyjának.
— Felőrölnek a szomszédok, — mondta. — Mi csendben vagyunk, ők meg hívják a zsarukat. Tégy valamit, mert ha kiraknak, te sem jöhetsz majd ide, — viccelődött.
— Elintézem, de te is hagyjad abba a zajongást, — válaszolta Tamás. — Ha Anikó megtudja, vége van!
— Nem lesz többé, — ígérte Zoltán, de még aznap éjjel a szomszédok újra rendőrt hívtak.
Egyik szomszédasszony, kibírhatatlanul érezve magát, kiderítette, kié a lakás, és megtalálta Anikót a közösségi oldalakon. Megkérdezte, tud-e a történtekről és a rendőrök látogatásairól. Anikó válasza megrázta a szomszédokat: fogalma sem volt róla.
Egy óra múlva Anikó dühösen rohant be a lakásba.
— Szia! — vigyorgott Zoltán, kinyitva az ajtót.
— Zoltán, a szomszédok panaszkodnak rád! — tört ki Anikó. — Költözz el!
— Elköltözzek? — csodálkozott Zoltán. — Bocs, de te nem váltál be!
— Te nem váltál be! — vágta vissza Anikó. — Tűnj el!
— Ja, így? Akkor hallgass meg valamit a férjedről! — vágott vissza gúnyosan Zoltán.
— Miről beszélsz? — dermedten meredt rá.
— Nem csak én vagyok itt zajos, — horkantott fel Zoltán. — A te Tamásod is elég ügyes.
— Hogy érted? — reccent meg a hangja.
— Ő is jár ide, a szeretőjével, — csapta oda Zoltán. — Már három hónapja! Pedig te, menyecske, nem is sejtetted!
Az hír, mint a villámcsapás, eltalálta. Anikó úgy érezte, mintha a talaj kihátrálna alóla.
— Takarodj innen! — kiáltotta, az ajtóra mutatva.
— A férjeddel mit kezdesz? — vigyorgott Zoltán.
— Nem a te dolgod! — morogta Anikó. — Tűnj el!
Zoltán, kuncogva, összeszedte a cuccait, és húsz perc múlva eltűnt. Anikó egyedül maradt a feldúlt lakásban. Belépve, alig ismerte fel a nagymama otthonát: a régi melegség nyoma sem volt. Koszos falak, szanaszét dobált holmik, dohányszag — minden azt kiáltotta, hogy becsapták. Kinyitotta az ablakokat, mintha így tudná kizavarni a csalás szellemét.
Otthon nehéz beszélgetés várta Tamással. Először tagadott, de a sarokba szorítva, összetört, és könyörögni kezdett a megbocsátásért. Anikó hallgatta a kifogásait, de a szíve mélyén már döntött. A férj csalása, hazugságai és cinizmusa törölte el a közös éveket. Beadta a válópert és a tartásdíjat, eldöntve, hogy többé senki sem fogod legázolni a méltóságát.
Anikó az üres lakásban ült, az éjszakai Budapestre bámulva. Könnyek folytak az arcán, de nem csak fájdalom voltAnikó mélyet lélegzett, és tudta, hogy innentől csak felfelé vezet az út.
