Férfi megmentett egy majdnem vízbe fulladt oroszlánt a folyóból, de amikor kijutottak a partra, az oroszlán meglepetéssel állt elő

A forró naplemente aranyba borította a Hortobágy pusztáját, mikor a túristák lassan visszatértek a táborba egy hosszú nap után. Egyszer csak Szabó Gergely meglátott valami furcsát a Tisza partján. A zavaros vízben egy óriási árnyék vergődött és mire rájött, hogy ez egy oroszlán, már futott is a folyó felé.
Igen ám, de az oroszlánok általában úszni tudnak ez viszont nyilván sebesült volt és kimerült. Míg mindenki megfagyott a rémülettől, Gergely egy pillanatig sem tétovázott. Ledobta a hátizsákját és a fényképezőgépét, majd beugrott a vízbe.
A hideg folyó erős sodrással fogadta. Kihúzni az oroszlánt a partra lehetetlennek tűnt az állat teste óriási volt, a nedves bundája pedig mintha ólommal lenne telerakva. Gergely minden izmát megfeszítette, de egyre nehezedett a lélegzete. A gondolat viszont, hogy a vadállat a szeme láttára hal meg, tovább hajtotta. Az oroszlán nyakát átkarolva, szó szerint vonszolta ki a vízből.
Végül, minden erejét összeszedve, kihúzta a partra. Az oroszlán mozdulatlanul feküdt, mellkasa nem emelkedett. Kétségbeesetten Gergely letérdelt mellé és szívmasszázst kezdett. Tenyerével ütötte az erős, de élettelen mellkast, újra és újra. A fülében lüktetett a vér, a karjai már görcsbe rándultak, de nem adta fel.
Pár örökkévalóságnyinak tűnő perc után egy alig észrevehető lélegzet. Aztán még egy. Az oroszlán teste megrandult, és a hatalmas borostyánszínű szemek lassan kinyíltak. Gergely hátrahőkölt. Amikor az állat tántorogva felállt, a szíve majdnem kiesett a helyéről. Most jön a vég, gondolta hisz ez egy ragadozó, aki nem törődik azzal, ki mentette meg. Az ösztön győzedelmeskedik.
Akkor viszont történt valami, amire semmi esetre sem számított. Az oroszlán lépett egyet előre, majd még egy. Gergely mozdulatlanul állt, alig merve lélegezni. Aztán az óriási állat lehajtotta a fejét, és megnyalta a kezét.
Aztán az arcát. A durva nyelve váratlanul melegen nyaldosta az arcát, mintha meg akarná köszönni, hogy életben maradhatott. Egymás szemébe néztek az ember és a vadállat, akiket a kétségbeesés és a küzdelem kapcsolt össze. Majd az oroszlán hirtelen megfordult, és lassú, büszke léptekkel eltűnt a nádasban, feledésbe merülve.
Gergely még sokáig mozdulatlanul állt, hallgatva a szíve lüktetését. Tudta, hogy ma nem csak egy oroszlánt mentett meg. Ma olyasmit tapasztalt, ami örökre megváltoztatta.