Az ablakban világosság: út a boldogsághoz
Viktor, akit anyja csak Vityuskának hívott, már régen túljutott a harmincnyolc év küszöbén. Ám Anna Jánosné, a helyi egyetem professzora, mindig csak kisfiának látta, kicsi kincsének. Soha nem vette észre benne a felnőtt férfit, aki képes lenne saját életet élni.
Anna Jánosné nem ment férjhez. Egész életét a munkának és fiának szentelte, akit harminchat évesen hozott a világra. Viktor gyenge gyermekként született, és anyja mindent megtett, hogy megerősödjön. Gondoskodása határtalan volt: ő öltöztette, kanalazta, és fogat is neki mosta. Hároméves korára Viktor egészséges, kedves kisfiúvá nőtt, de Anna nem engedte el maga mellől.
Az óvodában kezdődtek a problémák. A nevelők biztatták:
– A fiú semmit sem tud egyedül! A többi gyerek felöltözik, ő pedig segítséget vár.
Anna nem fogadta el a kritikát:
– A gyereknek van anyja! Ha nehezedre esik felöltöztetni, keress más munkát!
Végül kivette Viktort az óvodából és felbérelt egy dadust, aki szintén nem hagyta, hogy a fiú önálló legyen. Viktor megszokta, hogy mindent más dönt el helyette. Az iskolához új dadust talált, egy nyugdíjas szomszédasszonyt, aki minden lépését figyelte. Anna orvosi igazolással mentesítette fiát a testnevelés alól. Az étel, a ruha, a napi rend – mindent ő választott.
– Egyél még egy szendvicset, biztosan éhes vagy – mondta Anna, óvatosan kenve vajat a kenyérre, majd a tízéves Viktor felé nyújtva.
Ő engedelmesen evett, nem vitatkozott. Anyával nem lehet veszekedni.
Viktor nem volt kövér természeténél fogva, de a mozgásszegény élet és a bőséges táplálék meghozta hatását. Húsz éves korára magas, jóképű, de kissé duci fiúvá nőtt. Felvették az egyetemre, ahol anyja tanított. Kollégái csak nevettek, amikor látták, hogy Anna Jánosné a fiát várja az öltözőben, segít neki kabátot felvenni. A kabát ujjaihoz erősített kesztyűk lógtak – nehogy elveszítse.
Viktor szorgalmasan tanult, és a diploma után az egyetemen maradt – anyja ragaszkodott hozzá. Huszonyolc éves korában úgy döntött, ideje feleségül mennie. A menyasszonyt is ő választotta ki. Viktor nem tiltakozott. De a házasság hamar megromlott.
– Kiderült, hogy nem az, akinek látszik! – dühöngött Anna. – Azt mondta, Viktor túl függő, és az én gondoskodásomat is bírálta. Nem hagytam magam, és elválásra bírtam őket!
Tíz év múlva másik lányt talált neki. És ismét szétválasztotta őket, mert „nem volt elég jó”.
Zsofi, Viktor második felesége, már a válás után szülte meg fiát, Miskát. Anna ragaszkodott DNS-vizsgálathoz, ami igazolta az apaságot. De Viktor életében először kiszakadt anyja befolyása alól. Elment Zsófihoz, hogy láthassa a fiát.
Zsofi egy bérleményben élt szerény körülmények között. Amikor Viktor meglátta a két hónapos Miskát, megváltozott.
– Nálatok maradok – mondta határozottan.
Felhívta anyját, és közölte, hogy holnap elhozza a cuccait. Anna egész éjjel sírt, nem tudva, hogyan hozza vissza a fiát. Még Zsofi lakásának címét sem tudta. Viktor kerülte a találkozókat, és csak akkor ment haza, amikor anyja nem volt otthon.
De egy napon meghívta anyját Miska születésnapjára. Anna egy halom ajándékkal érkezett, boldogságában ragyogva.
– Az unokámnak, Miskának! – mondta büszkén a boltban.
A küszöbön Viktor fogadta a fiával a karján.
– Ismerd meg a nagymamát, fiam – mondta. – Anyu, neked nincs versenytársad az unoka felnevelésében. Zsófinak, mint tudod, nincsenek szülei.
Átadta Miskát anyjának. Anna nem sírt, de szíve majd szétrepedt az érzésektől.
– Te villát adsz neki? – ijedt meg, Zsófira nézve. – Mi lesz, ha megsebzi magát?
– Gyerekvilla, biztonságos – válaszolt az.
– A zokniját? Maga húzza fel? – folytatta Anna.
– Maga – szólt közbe Viktor. – Régen megtanulta.
– Pohárból iszik? Nem önti le magát?
– Ha elönti, megtanul óvatosabb lenni – mosolygott a fiú.
– Kerékpározik? És ha elesik?
– FelkelAnna mosolyogva válaszolt: “Ha elesik, feláll, ahogy minden gyerek teszí.”
