Aznap, amikor férjem második telefonját találtam, a szívem összeszorult. Zsófi, ahogy a dolgozószobájában port törölt, egy halom papírt megmozgatott, és a földre szóródtak. Mikor felvette, egy fényt pillantott meg a fotel alatt – egy kopot tokban lévő fekete telefont.
„Furcsa” – mormolta, forgatva a kezében.
Balázs új iPhon-ját mindig a zsebében vagy az éjjeliszekrényén tartotta. Ez viszont olcsóbbnak, egyszerűbbnek tűnt… és ismeretlennek. Megnyomta a gombot – a kijelző felvillant, jelszó nélkül. A szíve megállt, a torkában egy görcs jelent meg.
Lassan leült a fotelba, nem vette le a szemét a készülékről. Huszonhárom éve házasok voltak, és bár voltak veszekedések, mégsem gondolta volna, hogy titkos telefont fog találni. Mindig is bízott férjében, büszke volt a kapcsolatukra. Most viszont rettegett, hogy mi rejtőzik abban a fekete dobozkában.
„Huszonhárom év, két lány… Tényleg mindhiába?” – futottak a gondolatai, miközben ujjaival végigpörgette a menüt. Semmi fotó. Csak néhány névtelen szám és egy „K.E.”-nek címzett beszélgetés.
„Ma 19:00, mint mindig?” – írta Balázs három nappal ezelőtt.
„Igen, várom” – jött a tömör válasz.
Két napra rá:
„Köszönöm a tegnapit. Mindent tökéletesen csináltál.” – férjétől.
„Örülök, hogy tetszett. Holnap is jössz?”
„Megpróbálom, de nem ígérek semmit. Zsófi gyanakszik.”
Zsófi szeme előtt elsötétült. Ő? Gyanakszik? Eddig még el sem merült benne egy ilyen gondolat! A mellkasában forrt a harag, a csalódás, a megaláztatás. Huszonhárom év bizalom, és egy telefon ennyit ér?
Az előszobában becsapódott az ajtó. Balázs a szokásosnál korábban ért haza. Zsófi pánikban a háziköpenye zsebébe duZsófi gyorsan elrejtette a telefont, de amikor Balázs megjegyezte, hogy “végre megtaláltam a gyakorláshoz használt telefonomat, el akartam lepni a zenét szerető feleségemet”, egyszerre ömlött el a könnye a megkönnyebbüléstől és a szeretettől.







