Nem vagyok az a fajta nő, aki könnyedén elutasítja más sorsát. Az élet sokmindent megtanított nekem. Két gyermeket neveltem fel egyedül, átéltem nehézségeket és csalódásokat, tudom, mi az igazi gondoskodás és a virrasztás értéke, amikor a gyermek lázas, és te vagy egyedül mellette, senki másra nincs szükség. De mindezek ellenére vannak dolgok, amiket nem lehet erőltetni. Ilyen a szeretet is.
Amikor a fiam, Gergő bejelentette, hogy feleségül vesz egy gyermekes asszonyt, nem elleneztem. Anyaként támogattam, mert láttam: igazán szerelmes. És nekem mi a fontos? Hogy a fiam boldog legyen. Hogy szeressék, becsüljék. A múltja meg hát ki nem ússza meg? Csak igaz legyen minden. Soha nem mondtam rosszat Olíviáról, a választottjáról. Egyedül neveli a kislányát, a férje elhagyta – ilyen nőket nem ítélünk el, hanem megértjük. De…
Hét év telt el azóta, hogy egy család lettek. Erika, az első házasságból született lány most hat éves, a közös unokánk, Bendegúz pedig alig kettő. A kislány okos, szép és nyugodt természetű. De mindezek ellenére… nem az én vérem. Igen, megteszek mindent, amit tudok. Igen, ajándékot hozok mindkettőjüknek, ugyanolyat, nem különböztetem meg őket pénzzel. Igen, mesét olvashatok Erikának, játszhatok vele, segíthetek a leckében. De a szívem Bendegúzhoz húz. Bennem látom a kis Gergőmet, a néhai férjem vonásait. Megolvadok tőle, nem merek lélegzetet venni – annyira közeli. Erikával pedig… csak jóban vagyunk. Tiszteletteljesen, kedvesen. De nem több.
Ez lett a veszekedés oka Olíviával. Ő azt követeli, hogy ugyanúgy szeressem Erikát, mint Bendegúzt. Mintha a szeretetet csak úgy be lehetne kapcsolni parancsra. Nem, kedvesem, ez így nem megy. Nem tudok színészkedni. Segíthetek, mellette lehetek, támogathatom – de nem tudok úgy tenni, mintha.
Erikát nem okolom semmiért. Ő csak egy gyerek, aki nehéz helyzetbe került. De neki vannak a saját nagyszülei. Az egyik messze lakik, a másik meg a válás után eltűnt – ez nem az én hibám. Olívia mesélte, hogy az anyja nyugdíj mellett dolgozik, és ritkán látogatja a gyerekeket. Hogy figyelmeztetés nélkül nem engedi be őket, ha nem visznek magukkal ennivalót és cipőt. Akkor miért nekem kell mindenért felelni?
Én, a másik anyósával ellentétben, mindig itt vagyok. Azonnal. Hozok ruhát, élelmiszert, elviszem Erikát a foglalkozásra. És mindezt szeretettel. De csak annyival, amennyit tudok adni. Többet nem. Ne kérjetek.
Olívia egyre ridegebben fogad. Minden ajándékot úgy szemléOlívia egyre ridegebben fogad, minden ajándékot úgy szemlél, mintha mérlegen mérné a szeretet mértékét, de hiába – a szív nem parancsolható meg, és aki ezt várja, csak magát keseríti el.
