Gazdag férj
Tibor keményen kitette a feleségét, Csillát, miután rajta kapta a hűtlenséggel. Persze, anyagilag biztosította, de további kapcsolatot már nem kívánt, semmilyen körülmények között!
– Te magad vagy a hibás! Tibike, kérlek, bocsáss meg! – dadogta Csilla összevissza.
– Megőrültél ennyi idősen? – ordította ő. – Így lejáratni engem?! Mondj hálát, hogy csak kidoblak!
Csilla akkor negyvenhat éves volt, akárcsak ő. A pénzének köszönhetően harmincnak sem látszott. És ez is bosszantotta Tibort! Ki vett volna komolyan egy negyvenhat éves nőt, ha nem öltek volna bele ennyi pénzt?
Minden történet az életről
– Tibike, szia! Miért nem köszönsz? – szólt rá egy régi szomszéd, talán Zoli volt a neve.
Tibor István összeharapott fogait. Mi ez a kínzás! Hány éve költözött el erről a környékről, és mégis mindenki ismeri. Még csak nem is valaki, hanem a helyi kocsmaköszivény. Az egyik közülük…
Az autó ablakát lehúzta, és Sándor halkan megkérdezte:
– Segíthetek, Tibor István?
Ő csak legyintett. Gyorsan bement a kapun, figyelmen kívül hagyva a régi szomszédot. Aki amúgy több is volt, mint szomszéd… barát is volt valaha. Lehet. De milyen rég volt már…
– Miért nem házasodtál meg a válás után? Még mindig agglegény vagy? – nem hagyta békén Zoli.
Vagy mégsem Zoli volt? Mindegy! Tibor évek óta próbálta elfelejteni ezt a helyet. Valamikor ők Zolival és a többi balszerencséssel csak fiatal srácok voltak. Együtt iszogattak, olcsó bort ittak. Hány éve? Harmincöt? És most köszönnie kellene ezeknek a lerobbant részegeknek, csak mert az anyja…
– Szia, anyu! – kiáltotta, kinyitva a lakás ajtaját.
– Tibike! – örömmel felelt az anyja.
Miért nem költözik hozzá, az óriási házába… de nem, anyja ragaszkodik ehhez a régi otthonhoz, mintha horgonyozott volna benne.
– Hogy vagy, anyu?
Az anyja még mindig energikus volt nyolcvanhét évesen. Napi tizenötezer lépést tett meg botjával. Könnyedén intézte az online rendeléseket, szerette a modern filmeket – a fiának köszönhetően vagyonnyi csúcstechnológiával –, és szívesen kritizálta a „művészeti útalakulást”, ahogy nevezte. Évente kétszer meleg tengerpartra vagy Európába utazott. Egy modern idős hölgy – Tibor büszke volt rá. De ez a lakáshoz való ragaszkodása… értetlenül állt előtte. És mindig ugyanarra a kellemetlen beszélgetésre vezetett.
– Anyu, nem gondoltad még meg?
– Miről? – kérdezte csodálkozva Ilona Jánosné.
Tudott úgy tenni, mintha nem értette volna, ha akarta. Tibor szerette az anyját… hiányozna neki, ha… de nem is akart erre gondolni!
– Ugyanarról, anyu! Költözz hozzám! Hogy ne kelljen ide járnom!
– Akkor meg se jöjj! Nem kényszerítelek. Ha látni akarsz, találkozhatunk a városban.
Hogy mondhat ilyet olyan könnyedén? Hogy „ne jöjj”? Hiszen az anyja! A legközelebbi ember.
– Nem járhatok el, anyu! – jelentette ki határozottan. – Muszáj megnéznem, hogy minden rendben van-e. Itthon és… úgy általában.
– Úgy általában? Mint az egészséged? – kérdezte ártatlanul az anyja.
Tibor elmosolyodott.
– Anyu, anyu! Nem beszélgethetnél a barátnőiddel kicsit kevesebbet a magánéletemről?
– Én beszélek? – emelte fel a szemöldökét az anyja.
– Gondolom, igen, ha a helyi piások kérdezik, megházasodtam-e már.
– Talán tényleg megházasodnál! – sóhajtott az anyja. – Akkor kevesebbet piszkálnál engem.
– Úgy néz ki, hogy én piszkállak? – homlokát ráncolta. – Az, hogy meglátogatlak, az piszkálás?
– Nem csak meglátogatsz! Úgy érzem, várod, hogy öreg és gyenge legyek, hadd vigyél el a te Rózsadombi palotádba!
– Anyu! – Tibor mélységesen megsértődött.
Az anyja felállt és lábával dobbantott:
– Igen! Erőszakkal vinnél! Nem értheted meg, hogy én nyugodtan akarok élni a lakásomban! Ahol felnőttem! És téged is felneveltelek, hálátlan!
Tibor hátralépett. Mi ütötte belé?!
– Majd legközelebb… – motyogta, és kiment.
– Remélem, egyszer eljössz anélkül, hogy ezzel zaklass! A Rózsadombi újgazdagokhoz nem megyek! – kiáltotta utána az anyja.
Tibor a fővárostól nyolc kilométerre élt egy csendes településen, de az anyja nem foglalkozott a részletekkel. Neki mindegy volt. Újgazdagok, felkapaszkodók… stb. Az anyja egész életében az egyetemen dolgozott, idegen irodalmat tanított. Professzor volt, tanszékvezető. Férjét korán, ötvenkét évesen veszítette el. Fiatalos és energikus maradt, Tibor akkor nem lett volna ellenére, ha újra férjhez megy, de Ilona csak annyit mondott:
– János után ez az életszakasz nem érdekel. Annyi szép dolog van a világon! Mindenki meghülyülAz élet legnagyobb tanulsága pedig az volt, hogy a szeretet és az önzetlenség minden gazdagságnál értékesebb.
