Képzeld, Eszter összepakolt és egyik napról a másikra eltűnt.
Hagyd már ezt a szent mártírt játszani, minden rendbe jön legyintett Balázs. A nők gyorsan kiengednek. Kiadja magából, aztán megnyugszik. Ami a lényeg, hogy elértük a célt: van fiunk, a család neve tovább él.
Éva csak hallgatott.
Balázs hajolt közelebb, suttogva kérdezte , múlt héten azt mondtad, hogy elintézted Eszter terhességét. Ez most pontosan mit jelent?
Balázs letette a kanalat, hátradőlt a széken.
Amit mondtam. Öt évig csak hitegetett, hogy most nem jó, még dolgozik, majd csak később… De hát mikor lesz az a később? 32 vagyok, Éva. Szerettem volna már egy gyereket, rendes családot, mint mindenki másnak.
Aztán… lecseréltem a tablettáit.
Éva ledöbbent.
Tudja ezt? Mikor mondtad neki?
Aznap, mikor elment morogta Balázs. Ordított, én meg mondtam is neki, hogy végülis magának akarta, én csak segítettem.
Azt hittem, pár nap és lenyugszik, rájön, hogy nincs hová mennie. Ehelyett… olyan hülye, fogta a táskáját, elviharzott.
***
A konyhaasztalra, a cumisüvegekkel teli halom mellé került Máté fésűje, amiért mindig elfelejt elpakolni.
Éva nézte, ahogy tombolt benne a bosszúság. Miért kell mindig rendetlenséget csinálni?
A kisbaba végre csendben volt a kiságyban a szomszéd szobában, de persze nem sokáig… Legfeljebb egy-két óra és kezdődik minden elölről.
Éva kiegyenesítette a köntösét, vizet tett fel a teának. Alig egy hónapja hozták ki Esztert, vagyis a sógornőjét a kórházból. Balázs akkor majd kicsattanva boldog volt, futkosott mindenfelé, a nővéreknek hatalmas virágcsokrokat nyomott a kezébe, Eszter pedig…
Olyan volt, mint aki inkább a vesztőhelyre megy, nem haza.
Éva akkor még azt hitte, ez csak a kimerültség miatt van, első szülés, hormonok meg minden… Pedig akkor kellett volna figyelnie.
A bejárati ajtó csattant, a bátyja érkezett haza a munkából. Útközben már oldotta a nyakkendőt, és azonnal a hűtőhöz ment.
Mi van kajának? kérdezte, rá sem nézve Évára.
Van egy nagy fazék tészta, főztem virslit is. Ja, és most aludt el a gyerek, halkabban, Balázs, jó?
Balázs csak hümmögött, már szedte is a tányérba.
Kész vagyok, Évi, lábam se érzem, az ügyfelek ma az őrületbe kergettek.
Hogy van a kislegény?
Kislegény?! Éva kicsit csattosabban tette le a bögréjét a pultra, mint szerette volna. Sámuel. A te fiad, ne felejtsd el. Három órán keresztül bömbölt, fájt a pocakja.
Ugyan, simán elboldogulsz, nálatok ez ösztönből jön vont vállat Balázs, már az asztalnál ült. Nézd anyánkat, két gyereket egyedül nevelt, amikor apánk kint dolgozott.
Éva elharapta a mondat végét, legszívesebben hozzávágta volna a tányért.
Csak ideiglenesen lakott náluk, amíg valahogy rendezi a műterem bérleti díját, de két hét után már ő lett az ingyenes bébiszitter, szakácsnő és takarítónő. Balázs úgy viselkedett, mintha semmi nagy dolog nem történt volna, mintha az se lenne különös, hogy az asszonya összepakolt és eltűnt.
Hívott Eszter? kérdezte Éva, miközben a bátyja mohón vacsorázott.
Balázs megállt a villával a levegőben, az arca elborult.
Nem veszi fel. Kinyomja. Nézd már, mit meg nem enged magának dohogott. Otthagyja a gyereket, hát hol tartunk már? Mindez csak azért, mert lecseréltem a tablettáit, hogy végre terhes legyen.
Ez nagyon szemét dolog volt, Balázs mondta csendesen Éva.
Megőrültél? kerekedtek ki a szemei. A családért tettem! Én dolgozom, pénzt keresek!
Ő meg itt hagyja a gyereket! Ki a hibás?!
Elvetted tőle a választás lehetőségét Éva felállt. Átverted azt, akit elvileg szeretsz. Mégis mit kellett volna erre mondania? “Köszönöm, hogy tönkretetted az életemet”?
Jaj ne kezd már intett le Balázs. Úgysem lesz hol maradnia, úgyis visszajön, amikor elfogy a pénze. Addig meg… segítesz, ugye? Most jön a könyvelési zárás, semmi időm a gyerekre.
Éva csak szó nélkül távozott, ment a gyerekszobába.
Sámuel édesdedet szuszogott, kis öklei szorosan ökölben. Nézte, és majd megszakadt a szíve: ott volt a védtelen kicsi, aki semmiről sem tehet, és ott volt Eszter is, akit sarokba szorítottak.
Mindkettőjüket sajnálta
Elővette a telefonját, ráírta Eszterre Messengeren. Látta, hogy három perce volt online. Sokáig csak írta-törölte a mondatokat.
Eszter, itt Éva. Nem kérem, hogy gyere vissza Balázshoz. Csak szeretném tudni, hogy jól vagy-e. És… egyedül kicsit nehéz. Tudunk beszélni? Nyugodtan, veszekedés nélkül.
Tíz perc múlva válaszolt is Eszter.
Egy kis panzióban vagyok. Három nap múlva elutazom Győrbe, háromhetes céges útra. Ez már rég le volt szervezve, még azelőtt, hogy szóval már hónapok óta. Ha visszajövök, beadom a válópert. Nem hagyom Sámuelt, Éva. De most nem tudok ott lenni. Ránézek és Balázst látom benne! Érted?
Éva sóhajtott.
Értelek, tényleg. Balázs mindent elmondott.
Na és? Büszke magára?
Valami olyasmi. Biztos benne, hogy visszajössz.
Az csak álmodja. Ha már nagyon nem bírsz vele, szólj, keresek babysittert, utalok Ft-ot rendszeresen. De hozzá vissza nem megyek. Soha.
Éva letette a telefont, hosszú mély levegőt vett. Dolgoznia kell, tartozásokat törleszteni, újrakezdeni az életét.
De Sámuelt nem tudta volna Balázsra hagyni, aki azt se tudja, hogy kell pelenkázni.
***
A következő három nap tiszta rémálom volt.
Balázs hazaesett, evett, ledőlt, aludt. Minden gyereknevelési kérésre az volt a válasz: Elfáradtam vagy Neked ez könnyebben megy.
Egyik este Sámuel annyira sírt, hogy Éva nem bírta tovább.
Bement Balázshoz, felkapcsolta a lámpát.
Kelj fel! mondta jéghidegen.
Balázs a fejére húzta a párnát. Évi, ne zargass, reggel hatra megyek dolgozni!
Nem érdekel. Menj és ringasd el a fiad. Enni akar, én már annyira kimerültem, hogy remeg a kezem.
Te megőrültél? ült fel az ágyban, borzos fejjel. Azért lakol itt! Én fizetem a rezsit, a lakást!
Szóval akkor szolga vagyok vágott vissza Éva.
Nevezd, aminek akarod mormolta. Ha Eszter visszajön, pihenhetsz. Addig húzd az igát.
Éva szó nélkül kiment.
Aznap éjjel már nem aludt. A konyhában ringatta a bölcsőt lábbal, közben azon gondolkozott, hogy adjon leckét Balázsnak. Végképp elszállt az agya.
Reggel, amint Balázs elment, Éva újra írt Eszternek:
Találkozzunk, kérlek, amíg nincs itthon. Fontos.
Eszter belement.
Egy kis parkban találkoztak.
Eszter borzalmasan nézett ki: sápadt, karikás szemek, le is fogyott, csak nézett a babakocsiba, a kezét is alig bírta felemelni.
Megnőtt suttogta.
Eszter, még nem is ismer téged mondta Éva lágyan.
Tudom takarta el az arcát. Nem vagyok szörnyeteg valahol szeretem is őt, mélyen, érzem, hogy az én gyerekem. De belegondolni, hogy Balázzsal kéne élnem, az ágyában aludni, miután ezt tette velem hát, alig kapok levegőt.
És ha nem is Balázzsal? nézett rá Éva.
Hogy érted?
Azt hiszi, hogy úgyis visszamászol. Úgy gondolja, ti ketten az ő tulajdonai vagytok. Ne csapjuk be magunkat: nem apuka, hanem egy “családirányító projektmenedzser”. Nem kel fel éjjel, nem tudja, mennyi kanál tápszer kell. Neki csak a cím örökös, nem maga a gyerek fontos.
Mit akarsz ezzel?
Elmész Győrbe, magyarázta Éva , helyrejössz fejben. Én még három hétig itt vagyok, de ezalatt mindent előkészítek.
Mire?
A válásra, a közös felügyeletre. Nem kell, hogy visszamenj hozzá. Kibérelhetsz egy saját lakást, én hozzád költözöm, segítek, amíg dolgozol. Találtam új munkákat itthonról, lassan helyrejövök anyagilag. Megoldjuk. Nélküle.
Eszter hitetlenkedve nézett.
A testvéred ellen fordulnál?
A testvérem, de amit tett, elfogadhatatlan. Nem akarom fedezni ezt az egészet. Azt hiszi, mellett állok csak mert ideiglenesen nincs máshova mennem. Nagyot téved.
Eszter hosszan hallgatott, bámulta, ahogy napfény tükröződik a kocsin.
És ha nem engedi? Biztos nagy cécót csinál.
Biztos, bólintott Éva. De van egy ütőkártyánk. Saját maga ismerte be, hogy belenyúlt a gyógyszerbe. Ha ez kiderül a bíróságon, tanúk előtt, én mindent elmondok. A segítségéről a baba mellett is. Neki a gyerek csak eszköz, nem valódi szeretet.
Amint rájön, hogy Sámuel erőfeszítés és idő, inkább lesokkolva visszavonul. Egyszerűbb lesz számára elment az anyja szegényem, hős apa vagyok-ot játszani, mint valóban foglalkozni vele.
Először halványan elmosolyodott Eszter.
Felnőttél, Éva.
Rákényszerültem sóhajtott. Akkor csapjunk bele?
Igen. Nagyon köszönöm.
A három hét gyorsan elröppent.
Balázs egyre idegesebb, Éva már nem futott elé vacsorával, ahogy hazaért.
Mikor jön vissza Eszter? kérdezte egyik este.
Holnap felelte Éva, Sámuelt ölelve.
Végre! Elmegyünk valami normális étterembe, torkig vagyok a tésztáddal. Kéne neki valami ajándék, hogy ne pufogjon annyit. Egy gyűrű vagy fülbevaló a nők szeretik az ilyet.
Éva undorodva nézett rá.
Azt hiszed, ettől minden elrendeződik?
Figyelj lépett hozzá Balázs, vállon próbálta veregetni, de Éva ellépett. Hagyd abba ezt a mártírkodást. Minden a helyére kerül. Egy nő csak toporzékol néha, aztán enged. A legfontosabb, hogy megvan a cél: lett egy fiunk, megy tovább a családi név.
Éva hallgatott.
***
Másnap Eszter akkor jött, mikor Balázs dolgozott. Fel se ment, lent várt az autóban. Éva már mindent összecsomagolt: gyerek holmit, saját bőröndöt, a legszükségesebbeket. Három fordulóval mindent lecipelt, Sámuel békésen szunyókált a hordozóban.
Végül visszament az üres lakásba, a kulcsot letette pont arra a konyhapultra, ahol három hete is ott volt Balázs fésűje. Egy rövid cédulát is mellé rakott:
Balázs, elmentünk. Ne keresd Esztert, ő majd az ügyvédjén keresztül keres meg. Sámuel vele van, én is. A család megbecsüléshez, nem manipulációhoz kötött, ezt elfelejtetted. A tészta a hűtőben, mostantól magadnak kell ellátnod.
Elindultak.
Eszter vidéken vett ki egy kicsi, de otthonos lakást. Az első napok nehezek voltak: Sámuel sírt, Eszter gyakran sírt, Balázs pedig non-stop hívogatott, fenyegetett, hogy szétpereli őket, elveszi a gyereket, egy fillért se ad.
Éva nyugodtan kezelte.
Kitartottak.
Balázs pár nap tombolás után eltűnt.
A bírósági tárgyaláson Balázs már egy szót sem szólt arról, hogy felügyeletet akar. Évának igaza lett testvérének a gond csak teher volt, nem vállalta. Inkább vállalta a gyerektartást, mint a valós törődéssel járó feladatokat.
Még a kapcsolattartás jogáról sem vitatkozott.
