Három éjszakája nem hunyok le a szemem. A lelkiismeretem úgy mar, mint éhes farkas, nem hagy nyugodni egy pillanatra sem. Mintha egy szakadék szélén állnék, tépelődve a kötelességérzet és a saját félelmeim között. Mindez azért, mert a nyolcadik hónapban vagyok terhes, és az életem hamarosan örökre megváltozik. A házasság után a férjemhez költöztem másik városba, otthagyva a szülői házat egy távoli faluban, Szeged mellett, több száz kilométerre. A szüleim ott maradtak, és ritkán találkozunk vagy ők jönnek hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk, de ezeket a találkozókat egy kezemen megtudom számolni.
Nemrég, az egyik ilyen látogatás alkalmával, anyukámmal a konyhában ültünk a kis lakásunkban. Teázás közben mesélte, milyen nehéz volt neki, amikor én megszülettem. Arról beszélt, hogy egyedül maradt a csecsemővel, kimerülten a könnyeitől, és csak a nagymamám mentette meg a teljes kétségbeeséstől. Szavai mélyen megérintettek elképzeltem magát a helyében, tehetetlenül, tanácstalanul, az újszülött gyermekemmel. És hirtelen, magamnak is meglepve, kiszakadt belőlem: Anyu, gyere el hozzánk a szülés után, maradj egy kicsit, segíts nekem. Anyukám szeme felcsillant, mintha második esélyt kapott volna az élettől. De aztán hideg zuhanyként ért: Ó, apuddal szívesen eljönnénk hozzátok egy évre! Az albérletünket kiadjuk, hogy anyagilag is segíthessünk.
Megdermedtem, mintha jéghideg vízzel öntöttek volna le. Szavai úgy zúgtak a fejemben, mint a vészharang. Szeretem apukámat, teljes szívemből, ő az én egész világom. De csak anyukát hívtam meg, és nem egy évre, hanem pár hétre, legfeljebb egy hónapra amíg talpra nem állok, amíg rá nem jövök, hogyan legyek anya. És most itt van: egy év, ráadásul apukával is! Azonnal felvillant előttem a kép: apu, mint mindig, kimegy az erkélyre cigizni. Amikor csak mi vagyunk, becsukom a szemem a dohányfüst előtt, amely mindent átitat. De egy gyerekkel? Nem akarom, hogy a kisbabám belélegezze ezt a füstöt, hogy törékeny tüdeje a csípős szagtól szenvedjen. Télen? Apu folyton nyitogatná az erkélyajtót, beengedve a hideg levegőt. Már látom, ahogy a gyerekem köhög, meghűlve, én meg kétségbeesetten keresem a módját, hogy megvédjem.
És ez még nem minden. Apukám unatkozik nálunk nincs mit csinálnia. Vagy egész nap a tévét bámulja, hangosan bekapcsolva a régi filmjeit, vagy a férjemet hívja sörözni, és éjfélig eltűnnek. Nem bánom, ha kikapcsolódik, de egy újszülött mellett a férjemre van szükségem, nem az apósával való kocsmázásra. Elképzeltem ezt az évet zaj, füst, végetlen gondok , és belül minden összeszorult a rettegéstől.
Összeszedtem a bátorságomat, és egyenesen megmondtam anyukámnak: Anyu, csak téged hívlak, és nem egy évre, hanem egy hónapra, nem tovább. Arca elsötétült, szemei sértődés
