*Naplóbejegyzés*
Először jutott eszembe a válás hat hónappal az esküvő után. De a teszt két csíkot mutatott, és a gondolat elolvadt a reggeli hányinger hullámaiban.
Itt, ebben a pillanatban ülök, és visszagondolok arra a napra, amikor először láttam Ádámot. A régi balett-társnőim vittek el egy bárba – „legalább egyszer bulizzunk”. Magabiztos férfi ült a pulthoz, drága órával a csuklóján, iratok lapozgatásával elfoglalva. Olyan volt, mintha egy másik világból érkezett volna.
– Túl szép vagy ahhoz, hogy szomorú legyél – mondta, amikor egyedül maradtam az asztalnál, a barátnőim pedig elrohantak „púderezni”.
Még beszélt valamit, de nem emlékszem, mit. Csak arra, ahogy a hangja meleg, dús likőrként csordogált, bársonyos dallammal.
Ádám nyolc évvel volt idősebb, részesedése volt a családi háztartási vegyiáru-vállalkozásban. Engem talán azért vett észre, mert mintha sosem jártam volna még bárban – idegen voltam ott, törékeny és kiszolgáltatott. Szegény családból jöttem, egész gyerekkoromban a balett álmáért robotoltam, míg egy sérülés miatt át nem kényszerültem trénernek.
Fiatal, szegény, naiv. Tökéletes feleségnek. Még aznap este ezt mondta az anyjának:
– Találtam egy lányt, aki megszüli neked a várt unokákat.
Amikor három hónap múlva megkérte a kezem, anyám örömében sírt:
– Végre biztosított leszel!
A leendő anyósom, Molnár Margit, nyíltan megvizsgált, mint egy versenylovat:
– Jó kislány. Megtartjuk.
Az esküvő minden gondját a vőlegény családja vállalta.
– Nem baj, ha kék lesz a torta? – kérdezte anyós. – A kék a cégünk színe.
Mosolyogtam:
– Persze, ahogy gondolják.
A nászút a tengerpartra vezetett. Már a repülőn figyelmeztetett:
– Anyám aggódik, ha nem vagyok elérhető. Naponta kétszer hívjuk, reggel és este. Javaslom, írd le a benyomásaidat, vagy fotózz – anyám szereti a részleteket.
A hazatérés után kezdődött az új élet.
– Anyám kéri – nyújtott át Ádám egy bőrkötésű noteszt –, ez a családi hagyományok listája. Születésnapok, évfordulók, nyaralások a kertesházban…
Lapozgattam:
*Január 5. – Margit néninek virág: fejte krízantén.*
*Február 23. – István bátyát meglátogatni. A legjobb ajándék erős pálinka.*
*Június első vasárnapja – családi grillezés.*
*Minden vasárnap – családi ebéd. Öltözködés: elegáns.*
– Hogy férnek ide a saját dolgaim? – kérdeztem gyengéden.
Ádám nevetve megpaskolta a hajam:
– A te dolgaid a mi dolgaink, kicsim.
Egy hét múlva értettem meg, mi is vár rám.
– Hová mész? – állt útjamban a hallban.
– Masszírozási tanfolyamra… Megbeszéltük.
– Nem. Anyának segíteni kell a boltban.
– De én…
– Bori – fogta meg finoman az állam. – Mi egy család vagyunk. Családi vállalkozásunk van. Szeretnél a család része lenni?
Vasárnaponként a családi ebédnél anyós így szólt:
– Hagyd ott a fitnesszklubot. Tegnap jól teljesítettél, és hiányzik egy pénztáros a boltból.
– De…
– Ugye szeretnél hasznos lenni a családnak? – emelte fel a szemöldökét Molnár Margit, majd fiára nézett: – Vagy nem?
Ádám bólintott, és tovább vágta a steakjét. A kérdés, mint mindig, nem vita tárgya volt. Mindenki szerepe és feladata kijelölt. Csak végre kell hajtani.
Aznap este először gondoltam a szökésre. A fürdőszobában feküdtem, hallgattam a csöpögő csapot, és elképzeltem, hogy elmondom a szüleimnek: tévedtem, és nem akarok néma bábu lenni.
„Elment az eszed? VisszasírDe aztán megláttam a gyerekeket aludni, és tudtam, hogy itt maradok, mert néha a szerepek között veszünk el, de a szeretet mégsem múlik.







