Az egész faluban hazudott a lányáról, mert szégyellte magát. A halotti csomagban, amit a temetésre készítettek, ott voltak a levelek is… a lányától. Gizike kivette őket és a halott alá tette a párna alá. Vigye magával a sírba, és… a szörnyű szégyenét…
Valódi történet. A szörnyű szégyen
Ilonka már fiatalon hitt az álmokban. Valahogy így alakult. Volt, hogy a lányok közül valaki mesélt egy álmot, ő pedig elgondolkodott… és elmondta, mit jelenthet. Ritkán tévedett. A saját álmait mindig magának fejtette meg. És még… repült is az álmaiban! Néha tényleg, igazán, felemelkedett a házak fölé és repült! Elkapta a lélekzetet! Egy álom rendszeresen visszatért hozzá. Fehér lovak szürke foltokkal, szán elé fogva, és a szánban ők ketten Alexével fogják a gyeplőt. A lovak olyan gyorsan futnak, hogy egyszer csak az égbe emelkednek! Az asszonynak és a férjének eláll a lélegzete! Elengedik a gyeplőt és a szánban meghúzódnak… repülnek… Ez az álom többször visszatért, amíg Alex élt. Amikor ő meghalt, Ilonka még sokszor “repült” a lovakon, de Alex már nem fogta a gyeplőt… Csak mosolygott… Annyira szerette ezt az éjszakai “repülést”, bár tudta, hogy lovat álmodni betegség, vagy talán halál… Így “repült” éjszaka a lovakon, aztán nézd vagy magas vérnyomás, vagy szúr a szíve…
Aznap éjjel is ketten álltak a szánban. De már senki sem irányította a “repülést”. A gyeplőt eltűnt. A lovak pedig egyre magasabbra emelkedtek, egészen a felhőkig! Egy felhőn ült egy kis angyal szárnyakkal és mosolygott rájuk. “Évike! Az én Évikém!” kiáltotta álmában Ilonka annyira hangosan, hogy felkeltette önmagát…
“Itt az időm… Itt az időm… indulnom kell” súgta magának. Fájdalom nélkül, kétségbeesés nélkül…
A házban mindig szerette a rendet, éppen most mosta fel a padlót és megrázta a kézzel szőtt kispadlókat. Elővette a csomagot azt, amit régen “a halálra” tartogatott, kiterítette mindent, még jegyzeteket is írt, hogy mi hol van. Mert nélküle ezt senki sem tudja megtenni. Idegen emberek keresgélnének… De Gizike jön majd, ki más! Ő az egyetlen, aki még meglátogatja, ő a barátja és olyan, mint egy testvér. Már kevés barátnője maradt ezen a világon, és senki sem jön el hozzá, mert fájnak a lábai. De Gizike még fürge. Átfut…
Ilonka vett egy iskolai füzetet, egy tollat, és leült írni egy levelet.
“Bocsáss meg nekem, Gizi. Te vagy a legközelebb hozzám. Mi, mint testvérek, éltünk együtt veled… Ne hordd a faluba, kérlek, a szörnyű szégyenemet. Nekem már úgysem fog fájni, ha az emberek pletykálnak, de mégis kérlek… Sok éven át hazudtam az embereknek és neked is, testvérem, hogy gondoskodó lányom van, csak nem jön el hozzám, mert beteg… Valójában nem is tudom, hol van. Azt hiszem, él, de rég elhagyott engem. És hogy ne legyen szégyen a szemembe nézni, hazudtam mindenkinek, neked is… Ne várj a lányomra, ne keresd őt… Temess el Alex mellett, ahol a helyet hagytam. A házat és mindent, ami benne van, neked hagyom. Talán a gyerekeidnek hasznát veszik. Nem sikerült nekem jól nevelni a lányomat… Szörnyű szégyent érzek emiatt. És vigye magával a sírba… Kérlek, testvérem…”
Ilonka jól befűtötte a kályhát és a kemencét, becsukta a füstszekrényt, és lefeküdt aludni…
Gizike már előző este észrevette, hogy a barátnőjénél nem ég a lámpa, de hogy erre gondoljon!
Nem hagyott-e valami levelet a halott? kérdezte a rendőr, aki jött feljegyezni az egyedül élő asszony halálát.
Nem volt semmi… Semmi… Nehéz volt az egyedülléttől, ennyi… mondta Gizike, a zsebében gyűrődött barátnője búcsúlevelét gyűrgetve.
* * *
Évike szép és okos lány volt. Az egyetlen, a szeretett. Alex, a kolhoz mezőgazdasági szakértője, beleszeretett egy egyszerű kolhozistába. Akkori törvények szerint kirúgták volna a munkából, kizárták volna a pártból, de valahogy úgy alakult, hogy csak megdorgálták, és… mintha elfelejtették volna. A feleségével nem volt gyerekük, itt meg egy kertésznő szülte törvénytelen gyermekét a szakértőtől! Azt mondták, a kolhoz elnökének is “nem tiszta a lapja”, ezért segített gyorsan elválni és összeházasodni Ilonkával. “Itt nem terjesztünk ‘apátlan gyereket'” ütögette az asztalt ököllel. A volt felesége a városba költözött, és azt mondták, városi férjet talált magának, ők pedig lélekben éltek, nevelték a lányukat, csak… nem sokáig és nem boldogan.
Ugyanazok a lovak, hasonlóak az álombeliekhez, csak valódiak, hozták a bajt. Alex késő este tért haza a kombájnoktól a mezőről biciklivel. Az éjszakai sötétben lovak rohantak rá és elgázolták. A lovas részeg volt és észre sem vette. Bárcsak valaki időben megtalálta volna! Ilonka hajnalig várt, álmatlanul. Reggel találták meg… már halottan. Meg lehetett volna menteni, ha valaki meglátja. Ilyen lehet a sors…
Voltak udvarlói Ilonkának is… De ő figyelmet sem fordított rájuk. Csak a lányáért élt. És az csak örömöt szerzett az anyjának. Nagyon jól tanult. Művészi tevékenységben nem csak a faluban, hanem a körzetben is fellépett. Mert énekelt és táncolt! Mindenki azt mondta, tehetséges! Még szerencsés is! Elsőre bejutott a budapesti művészeti főiskolára!
Ilonka boldogsággal telt el a lánya mi
