És ekkor rájött, hogy az anyósa mégsem akkora mérges boszorka, mint ahogy gondolta az elmúlt években.
A harmincadikai reggel semmiben sem különbözött az előző tizenkét év reggeleitől, pontosan ennyi ideje éltek együtt Dániellel. Ahogy szokott, Daniel hajnalban már el is húzott vadászni, persze csak harmincegyedikén dél körül számít majd rá vissza. A fiuk a nagyinál töltötte az éjszakát, így Zsuzsanna ismét az üres lakásban üldögélt magányosabbnak érezte magát, mint illett volna egy ötödik kerületi panellakásban.
Ebbe az életformába már régen beletörődött: Daniel halálos horgász és vadász minden hétvégén, szabadságban és ünnepnapon fák között keres valami lelketlen vadat, bármit, csak otthon ne kelljen ülnie. Zsuzsi pedig hősiesen várta mindig, mint egy magyar Penelopé csak épp se takarítás, se főzés nem ment ma, ahogy szokott. Valami extra szomorúság nyomta ma a szívét, talán, mert közeledett az év utolsó napja, s ilyenkor az ember összegzi, mennyi mindent nem sikerült.
Egyetlen öröm volt a napban: a telefon váratlanul felcsendült, és barátnője, Réka hívta. Réka örök vidám teremtés, régi osztálytárs már elvált, esténként vidám társaságokat szervezett panel-lakásában, vagyis igazi életmentő a szürke hétköznapokban.
Na, ugye megint egyedül vagy otthon! mondta Réka, kérdés helyett inkább ténymegállapításként. Daniel megint valahol a vadkanokat kergeti. Gyere át ma este, nálam buli lesz, társaság, zsíros kenyér, minden jó! Ne kuksolj már otthon, Zsuzsi!
Zsuzsi akkor még semmit sem ígért esze ágában sem volt kimozdulni. De mikor beesteledett, annyira rátelepedett a magány, hogy képtelen volt tovább ülni a saját gondolatain. Erzsébet híd ide vagy oda, elkezdett nosztalgiázni, mi mindenről maradt le az évek során: férj, gyerek, házmunka, és ennyi. Daniel ki nem állhatott társaságba járni vagy meccsen volt vagy erdőn, neki pedig egyedül kedve sem volt lézengeni sehol.
Így aztán nyaralni sem mentek soha maximum Zsuzsi anyukájához, Ceglédbercelre, a faluba. Jó volt, de Zsuzsi mindig is vágyott valami többre: a Balatonra legalább, vagy egy bécsi hétvégére. Mindegy, most legalább a Rékához tartó villamoson rájött, hogy jobb buli, mint otthon.
És, láss csodát, ott volt Gergely is, az első nagy iskolai szerelem! Úgy hozta az élet vagy inkább a menzás bor , hogy az este végére valahogy kettesben maradtak, és Zsuzsi nem is értette, hogy történhetett meg velük ez a tinikori baklövés. Hiszen nem is volt sokat a pohárban! De hát mit tesz az emlékek sodra…
Másnap reggel már majd belepusztult abba, hogy ennyire hülyén elrontotta saját házasságát. Kínjában ki is rohant Gergely lakásából, mint akit kergetnek remélve, hogy Daniel nem ér haza, mint ahogy szokott, de persze, amint belépett az ajtón, a férje csizmája ott vigyorgott a küszöbön.
A félelem majd kirúgta alóla a lábtörlőt; ha Daniel megtudja, hogy hol járt az éjjel, abból ekkora perpatvar lesz, amilyent még a Rákóczi tér sem látott. Már sorolta magában, mi mindent fog veszteni, sőt, talán már ő sem bocsátana magának egy ilyen baklövést.
Sorolta magában a szidalmakat, mikor megszólalt a telefon. Az anyósa, Ilona néni, hívta:
Na, Zsuzsikám, nem tudom, mi folyik nálatok, de az éjjel Daniel keresett, hozzám se tudott elérni. Mondtam neki, hogy te a Kató néninél voltál ápolni, mert rosszul lett. Ugye, ezt tartod magadban is, ne hozz már kellemetlen helyzetbe…
Zsuzsi majdnem leült ijedtében. Nem ezt a segítséget várta Ilona nénitől mindig fagyos volt köztük a hangulat, sosem voltak igazán közeli barátnők. Ilona néni kezdettől fogva ellenezte a házasságukat, mondván, túl fiatalok, és az első évek együttlakása sem volt leányálom. Amióta önálló lakásba költöztek, már csak ünnepekkor találkoztak, két mondatnál többet nem beszéltek.
Most azonban Zsuzsi nagyon megszerette az anyósát, legalábbis erre a délutánra, és már majdnem nem is izgatta, hogy mit hoz a holnap. Egy biztos: Daniel nem tudja, hol járt valójában.
Este együtt mentek az anyósékhoz szilveszterezni. A konyhában ketten maradtak, Zsuzsi nagyon szeretett volna lelkizni és köszönetet mondani, de Ilona néni leintette egy legyintéssel:
Ugyan már, Zsuzsikám, gondolod, hogy én nem tudom, milyen egy olyan ember mellett élni, akit csak a hobbija érdekel? Nézd csak meg a maga Peti bácsiját, egész életében a horgásztópartot járta, gondolod, én szent vagyok? Egy nőnek néha kell egy kis… hát, tudod, rutinváltás! Csak ne legyen belőle rendszer, igaz?
Zsuzsi pontosan tudta, mire gondol Ilona néni és ekkor be kellett látnia, hogy az anyósa mégsem olyan vérmes boszorkány, mint ahogy gondolta; érti ő ezt az egészet, és nem is olyan kicsinyes. Úgyhogy a történet jó véget ért, és Zsuzsanna megfogadta, hogy ezentúl férje nélkül bizony ki nem teszi a lábát a lakásból.
Vidéki csevej, budapesti enyhe lelkiismeret-furdalás a magyar valóság, némi humorral fűszerezve.
