2023. március 12., vasárnap
Ma igazán furcsa napom volt. Mikor László bácsi irodájához értem, már előre tudtam, hogy nehéz lesz erről beszélni, és mégis muszáj volt. Az ajtóban tétováztam. Ő a nevelőapám, de sosem éreztem magamhoz közel, viszont más választásom nem volt.
László bácsi, beszélhetnék önnel? próbáltam nyugodtan, szinte bocsánatkérő hangon megszólalni.
Mit akarsz, Emőke? fel sem nézett a számítógépéről. Ismertem már ezt a félvállról vett hangot és a szemöldök alatti fürkész pillantást.
Nagy kérésem lenne Önhöz mondtam, mielőtt még behívott volna, egyszerűen leültem elé, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Nem fogom megemelni a fizetésedet! vágta rá szinte azonnal, mintha olvasna a gondolataimban. Kérlek, ne is próbáld! Az utóbbi időben állandóan elkésel, nem tartod a határidőket, mindig elégedetlenkedsz, és mindenkit összeveszítesz magaddal.
Tudtam, hogy mennyire elege van belőlem, már többször ki akart rakni a cégtől, de valami mindig visszatartotta, talán anyám emléke. Éva halála óta tartó együttérzés, amelyben fürödhettem, de sosem estem kétségbe, amíg tudtam, hogy fontos vagyok neki.
A fizetést már rég feladtam mordultam. Egészen másért jöttem.
Na, vajon miért akkor? kíváncsian biccentett felém.
László bácsi, maga is tudja, milyen nehéz volt anyu nélkül. Ő volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szeretett…
És ezért keserítetted meg a napjait? vágott közbe, szemében bár szókimondó, de mégis fáradt szomorúság csillant.
Szinte megszoktam már, hogy mindent a fejemhez vág, főleg ha önsajnálatba kezdek. De most muszáj volt rákanyarodni a lényegre, még úgy is, hogy belül alig mertem kimondani a kérésem.
Anyagi segítségre volna szükségem Üzletbe szeretnék fogni, de ahhoz tanulnom kellene, és hát, a tandíj…
El sem tudom képzelni, hogy te bármiben kitarts vágott a szavamba. Már azt is csoda lenne, ha a főiskolát befejeznéd, nemhogy vállalkozást vezess! Ideje volna felnőni, Emőke.
Esküszöm, ha segít elindulni, mindent megváltoztatok. Higgye el, már én is unom ezt az ingadozó életet. Szeretnék rendes emberként élni: dolgozni, saját egzisztenciát teremteni, férjhez menni, gyerekeket szülni
Úgy hallom, van valakid? nézett rám fürkészően.
Ugyan, nincs nekem senkim, egyedül vagyok De hát mennyivel könnyebb lenne az élet, ha lenne egy társad!
Ez igaz, de a társak sem mind egyformák… jelentőségteljesen hallgatott. Az ujjaival dobolt az asztalon, mintha valami nagy dolgot készülne mondani.
Lenne nekem egy ajánlatom, mellyel egészen jól járnál mondta végül.
Kíváncsivá tett, akaratlanul közelebb hajoltam.
Segítek neked, de csak egy feltétellel. A hangja határozott volt, de a szemében valami különös csillogás jelent meg.
Miféle feltétel?
Ha hozzám jössz feleségül, mindened meglesz, amire vágytál. Lakás, pénz, tanulmányok, önállóság.
Meg se tudtam szólalni, azt hittem, rosszul hallok. Aztán felnevettem, mintha csak tréfálkozott volna.
Ez most csak vicc, ugye, László bácsi? Az ember nem mond ilyet a nevelt lányának!
Egyáltalán nem viccelek nézett rám komolyan, láttam, hogy minden szava igaz. Tudom, sok köztünk a különbség, de mindketten felnőtt, érett emberek vagyunk. Kiegészíthetnénk egymást.
Feleségül? De hát maga édesanyám korosztálya! Nem is értem, miért pont én Maga körül mindig van elég nő dohogtam.
Azért, mert régóta ismerlek, tudod, mennyire szerettem anyádat, és főképp: bízom benned annyira, hogy nem fecsegnéd el, hogy a házasság csak egy papíron létezik. Nekem most mindenképp házasnak kell lennem az új szerződés miatt. Külföldi cég, családcentrikus, náluk ez feltétel. Ha beleegyezel, tiéd lehet a vállalkozásom is.
Azt mondja, csak papíron lennénk házasok? Semmi közös élet?
Ez pontosan így van. Semmi érzelem, csak üzlet.
Át kell gondolnom.
Rendben, gondold át bólintott László bácsi és kitessékelt.
Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, éreztem, hogy most léptem át egy határt, s hirtelen egészen másként kezdtem rá nézni. Régen csak az öltönyös, szabályokat követelő főnököt és anyám ex-férjét láttam benne, de valami megváltozott.
Az ajánlatot végül elfogadtam. Megegyeztünk, hogy csak a papír kedvéért külön lakás, önálló élet. Az esküvő egyszerű volt: csendben elmentünk a XIV. kerületi anyakönyvi hivatalba, pár tanú, semmi felhajtás.
László bácsi vagy ezek után inkább László? teljesítette az ígéreteit: kaptam egy belvárosi lakást a Nyugati környékén, számlára átutalt közel húszmillió forintot induló tőkének, s a vállalkozásom építéséhez mindent előteremtett. A tanulmányokat is ő finanszírozta.
Cserébe én minden céges rendezvényére elkísértem, és mindig mosolyogtam, mintha a legboldogabb feleség lennék. Aztán lassacskán elkezdtem máshogy nézni rá. Türelmes, figyelmes és okos ember, akiből sugárzott egyfajta magabiztosság. Egy idő után már nem is képzeltem mást magam mellé.
Eltelt egy év. Közben teljesen új életem lett. Már nem álmodoztam felhőjáróan, hanem tényleg dolgoztam és vállalkozóként sikeres voltam. Először mondogattam magamnak, hogy szerződéses kötelesség, de közben László bácsi László egyre közelebb férkőzött a szívemhez.
Mikor letelt az egy év, és a szerződése is megköttetett, eljött a napja, hogy hivatalosan elváljunk, ahogy megbeszéltük. Épp az anyakönyvi hivatal lépcsőjén álltunk Budapesten, a Liget mellett.
Szeretném, ha most már a magad ura lennél mondta László komolyan, de meleg pillantással.
Biztos, hogy válni akarsz? néztem rá, és éreztem, hogy egy cseppet sem akarom ezt az egészet.
Hát te nem? kérdezte, de a hangjában halvány remény csengett.
Nem szeretnék vallottam be.
És én sem mondta halkan, és szelíden megszorította a kezem. De ha mellettem maradsz, az igazi házastársamként maradj.
Igen bólintottam, és tudtam: most valami tényleg új kezdődik.
Végül el sem jutottunk a bejegyzett váláshoz. A lépcsőn meggondoltuk magunkat s a hivatalból inkább együtt mentünk ebédelni a Városligetbe. Boldog voltam, amely érzés egy évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen lett volna számomra.
