Elváltunk, mert a feleségem nem hajlandó főzni
Mostanában annyira összevesztünk a férjemmel, hogy kiutasítottam a házból. Most anyjánál él Nyíregyházán, én pedig próbálom összeszedni magam tíz évnyi házasság után, ami rémálommá vált. Anyósom döbbenten hívogat, könyörög, hogy vegyem vissza a “szegény fiacskáját”, de nem érdekel, mit gondol. Elegem van abból, hogy a saját otthonomban cselédként viselkedjem.
Anyám sem értett egyet:
“Zsófia, megőrültél? Egyedül maradsz a gyerekkel! Miért hazduskodsz Ricsire? Hiszen rendes férfi: nem iszik, nem ver, pénzt hoz haza!”
Huszonévesen, még gyerekfejjel mentem hozzá Richárdhoz. Akkor még naiv lány voltam, aki a nagy szerelemben hitt. A nagymamámnak köszönhetően volt saját lakásom, így nem számítottam leánykori vagyontalannak. A szüleim elváltak, de az apám és a rokonai nem hagytak cserben. Pontosan az anyja segített lakhatással. Ebbe a lakásba költöztünk be Richárddal az esküvő után. Neki semmije nem volt – csak egy része az anyjáé háromszobás lakásában, de engem ez nem zavart. Azt hittem, a szerelem fontosabb.
Fél év múlva teherbe estem. A kislányunk, Lilla, akkor született, mikor alig töltöttem be a 21-et. A gyes után munka nélkül maradtam. Új munkát találni szinte lehetetlen volt: a gyakran beteg kisgyerekkel a munkaadók nem akartak foglalkozni. “Kislánya van? Sajnálom, nem felel meg”, hallgattam újra és újra. Segítség sem volt: sem anyós, sem a rokonaim nem tudtak Lillával vigyázni. Otthon ragadtam, a pelenkákkal, főzőlábasokkal és a takarítással küszködve.
Richárd a szomszédos városban dolgozott, későn ért haza, így alig találkoztunk. Minden házimunka rám hárult. Még a szemetet sem vitte ki – még a saját tányérját sem mosta el. Nem mertem terhelni: hiszen fáradt volt, ő kereste a pénzt! Magamat okoltam, tökéletes feleség akartam lenni, úgy futottam, mint a mókus a kerékben, hogy megfeleljek. De Richárd egyre inkább morogva:
“Neked milyen életed van! Bevitted a kislányt az oviba és henyélsz. Nem találsz munkát? Nézd már, milyen nyomorban élünk!”
Szavai égettek. Bűntudatom volt, mintha tényleg a nyakán ülnek. Még jobban próbáltam megfelelni: főztem, takarítottam, már-már a papucsot is a számban vittem neki. De a pénz miatti veszekedések egyre gyakoribbak lettek. Richárd azt hajtogatta, nehéz eltartania minket, anyós pedig olajat öntött a tűzre: “Az én fiam kimerült, máshogy néz ki miattad!”
Nem bírtam a nyomást és visszamentem dolgozni. Úgy jártam, mint az ördög üldözöttje: bevittem Lillát az oviba, rohantam az irodába, este pedig anyámnál vettem át a kislányt. A fizetés jó volt, még Richárdénál is magasabb. De otthon már semmi sem változott. Két hét múlva újra kiakadt:
“Üres a hűtő! Nincs vacsora! Miért nekem kell kidobni a szemetet munka után?”
“Te meg azt akarod, hogy a gyerekkel meg a szemeteszAkkor megdorgáltam magam, hogy eddig miért tűrtem ezt a megalázó viselkedést, és határozottan közöltem vele, hogy innentől vagy változtat, vagy maradjon anyjánál örökre.
