Ernő épp most tért vissza a falvába, miután három hetet töltött kamionozással az ország másik felében. Szokása szerint előbb a kocsmába ment, hogy beszéljen egy kicsit a helybeliekkel és megtudja a legfrissebb híreket, mielőtt hazamenne feleségéhez. A kamiont az út szélére parkolva, bundája alá bújva a verő eső elől, bement az ajtón.
“Jó estét mindenkinek!” kiáltotta, ahogy belépett.
Októberi péntek este lévén, azt remélte, teli találja a kocsmát kártyázó férfiakkal, akik vidám tréfákkal köszöntik, talán anyjára vagy férfiasságára célzó tréfákkal. De aznap alig két ember ült bent, akik csak bólintottak rá: a kocsmáros és egy öregember, aki a kályha mellett melegedett. Ernő meglepődve odament a pult mögött állóhoz és megkérdezte:
“Mi a fene van, Marcell? Hol van mindenki? Meghalt valaki?”
A férfi, miközben egy pohár pálinkát töltött Ernőnek, válaszolt:
“Rosszabb, Ernő, sokkal rosszabb… Gyerekasszonyok tűnnek el…”
“Mit mondasz? A falubeli lányok?” kérdezte ismét a kamionos, alig hitte a fülének.
“Három volt eddig” felelte a kocsmáros, és felemelt egy ujjat “Először Zsófi, a patikus lánya, aztán Panni, a polgármester unokahúga” emelt egy második ujjat “és végül… Anikó, a tanítónő” mondta, miközben a harmadik ujját is felemelte.
“Rémálom!” válaszolta Ernő. “És egyszerre tűntek el?”
“Nem, nem egyszerre” mondta a kocsmáros, egy kis szünetet tartva. “Amíg távol voltál, minden pénteken eltűnt egy… Az emberek szerint egy sorozatgyilkos jár a környéken. Mind a húszas-harmincas éveikben járó terhes nők voltak. El tudod hinni? Egy kibaszott elmebeteg…” tette hozzá, kétségbeesetten rázva a fejét. “És mivel ma is péntek van, páran fegyveres őrjáratokat szerveznek, hogy elkapják… Mások meg bezárkóznak otthon, átölelván a lányukat vagy feleségüket.”
E szavak után a férfi sietve hazaindult. Az az érzés, ami egész útján kísérte, most hirtelen formát öltött… Ellenőriznie kellett fiatal feleségét. Ernő a sötét hegyi ösvényen vágott át, az adrenalin gyorsan áramlott az ereiben. Tudta, hogy így gyorsabban odaér, mintha a kamiont választaná, és ha igaza van, minden perc számít. Ahogy a sötétben rohant, agyában egyre csak nőtt a aggály. A legszörnyűbb dolgok jártak az eszében, ami feleségével történhetett, és a kétségbeesés teljesen elhatotta.
A felesége véresen, haldokolva fekvő képe villant fel a szemében. Mindenféle rémálom kavargott a fejében, egyre ijesztőbbek. Félt a legrosszabbtól, és minden lépéssel egyre erősebben vert a szíve.
Futott, míg a lábai el nem fájdultak és a tüdeje el nem égett. Végül megpillantotta a házát… teljesen sötétben. Majdnem holtan, de még gyorsabban lépve, halkan felkiáltott, amint közelebb ért és meglá







