Az elveszett fiú
Lili egyedül nevelte Bencét. Férjével, aki csupán a kocsmában élt, haladéktalanul szakított a szülés után. A támogatást mind a gyerekkel, mind a pénzzel a férje apa, István nyújtotta. Lili nem tudta volna, mit tenne, ha ő nem lenne ott.
A válás után a forintok szára szűkültek, a gyermektartás meg sem érkezett. Ilyenért Bencének kell munkába állnia. Ekkor István mély lélegzett, és így szólt:
Na, menj dolgozni, már kell. Én meg Bencével leszek. Ne aggódj, megoldom.
Így Bence állandóan a nagypapával maradt. Lili egy kicsit félt a ragaszkodástól: a kisfiú már szinte a nagypapa karjába vetődött. A munkaidő pedig úgy szűkült, hogy már alig maradt idő a gyermek mellett.
Egy reggel, amikor Lili indulni készült, Bence szokatlanul korán felugrott, és örömmel kijelentette:
Ma elmegyünk a nagypapával gombászni, nem csodás?
Lili megfordult a férje felé, és kérdezte:
Apa, tényleg? Hová mentünk most?
A Balaton-felvidéki erdőbe, azt hallottam, sok szarvasgomba van.
István már gyerekkorától a gombászás és a halászat szerelmese volt, és ezt a szenvedélyt szeretné átadni unokájának. Lili egyetértett, csak annyit kért:
Legyünk csak addig, amíg nem lesz sötét, jó?
Ha már majdánk az erdőben járunk, néhány vödröt összegyűjtünk és jövünk haza, mi, Bence? pislogta István.
A végállomásig busszal jutottak, aztán sétával átszelték a Balaton-felvidéki erdőt, mely már a város szélén kezdődött, és egy hét éves Bencének sem jelentett nehézséget.
Mielőtt elértek volna az erdő szélét, egy autó hirtelen megállt mellettük.
Szervusz, István! Megint gombászni készülsz?
A sofőr, Andor, egy régi ismerős volt. István válasza:
Igen, hallottam, hogy már bőven vannak a szarvasgombák.
A Balaton-felvidéken már mind el lett fogyasztva, menjünk inkább a Turul-havas erdőbe, ott még van. Épp most indultam odáig, ha szeretnéd, elszállíthatok.
Akkor hozd is, ha tudod.
Andor lerakta Istvánt Bencevel a Turul-havas erdő szélénél, és megbeszélték, hogy hazafelé talán megkaphatnak egy szelfi autót, vagy ha nem, akkor Andor visszahozza őket.
Bence vidáman csevegve sétált az erdőben. Nagypapája mindig mindent elmagyarázott, soha nem fáradt el a hét éves kérdésekkel. Bence számára István igazi hős volt, aki mindent tudott.
A gombák tényleg bőségesek voltak. A keresés közben egyre mélyebbre hatoltak, amikor a nagypapa hirtelen, mulatságosan karjaival lengetve elesett.
Bence először nem ijedt meg. Ahogy közelebb ment, megkérdezte:
Nagyi, elakadtál?
István nem válaszolt, nem mozdult. A fiú hirtelen ijedtségbe esett. Erővel felfordította a nagypapát a hátára, de semmi sem történt. Bence sírva kiáltott:
Nagyi, kelj fel! Gyere, állj fel! Félek, nehéz ez neked!
Az este közeledtével Lili hazatért, de nem találta a gombászókat. Telefonja üresen csörgett, a jel szintén elérhetetlen volt.
Talán még a fák közt vannak? gondolta, és egyre nyugtalanabb lett. Egy óra múlva már pánikba esett, két óra múlva pedig a rendőrségre menekült, szavakba szedetlenül próbálva szólni a helyi őrt. Az őr, aki maga is érintett lett, azonnal önkénteseket hívott.
Az önkéntesek gyorsan reagáltak. Nem telt el két óra, mire az első csapat, Lili és több rendőr, az erdőbe szálltak de a Balatonfelvidéki erdőbe! Bence csak sírt, miközben a nagypapa mozdulatlanul feküdt. A fiú magához beszélte:
Nyugi, kisember, nagypapád azt tanította, ne veszítsd el a fejét nehéz helyzetben. Fogj össze!
Bence még saját arcát is megverte, hogy csöndesedjen. Aztán magának mondta:
Hallgasd meg, lélegzik-e a nagypapa.
A félelem legnagyobb volt mi van, ha már nem lélegzik? Bence átvonta magát, és a fejét a nagypapa mellkasára helyezte. A mellkas csak lassan, de határozottan emelkedett.
Lélegzik! megkönnyebbülten kiáltotta. Csak várni kell, míg felébred.
Bence leült, próbálva felhívni anyját, de a jel továbbra sem érkezett. Így csak várt.
Estére a fiú a nagypapa túlélésről hallott meséit idézte fel:
Ha az éj leereszkedik, és a nagypapa nem ébred fel, megfagy a hideg földön. Mit tanítottál nekem? Most cselekedni kell!
Kivett egy öngyújtót a hátizsákjából, és gyújtófaaknak összegyűjtve apró ágakat, tűzre bökött. Nem volt könnyű, de végül lángra lobbantotta a tüzet.
Most tűz, míg sötét van. Gyűjtsünk elég fát az egész éjszakára.
A fiú fenyőágakat szedett, rengeteg darabot hordott, és a nagypapa mellé helyezte.
Nem fog megfagyni, nagyi. Felépítem a takarót, ahogy tanítottad.
Az éjszaka félelmei megtörtek Bencét; a környék zajai szédülő kukucsokként érkeztek. A fiú a nagypapa meleg oldalához nyomódott, egy takaróval fedve magát.
Amint a tűz alig szikrált, Bence bátorságosan felugrott, és újabb fát dobott a lángra.
Emlékszem, nagypapa, a tűznek nem szabad kialudnia. Emlékszem.
Reggel Bence teás termoszt csupán egy részét itatta a nagypapának, felemelve a fejét.
Víz kell, nélküle nem lehet túlélni gondolta, miközben a közeli erdei forrásra vetette a tekintetét.
De ha eljutok a forráshoz, megtalálom-e az útat? kérdezte magát.
Megfordulva, egy bokor piros bogyókkal bukkant fel.
Farkasbogyó, nem ehetők idézte nagypapát. De ha begyűjtöm, másra lesz szükségem. Bence egy egész termoszt töltött be a farkasbogyóval, és a forráshoz indult, piros gyöngyszemek nyomát hagyva maga után.
A keresés már harmadik napja volt, az erdőt újra és újra átkutatták. Volontárok jöttek a városból, meghallva a hírt.
A fiú és a nagypapa úgy tűntek, mintha vízbe fulladtak volna.
Lili, három napig alig aludva, fekete karikákkal a szeme alatt, a volontárok között szaladgált, kérve, hogy ne hagyják abba a kutatást. Már maga is került el az erdőt, de a szeretett személyekért a fáradtság csak erőt adott.
A negyedik nap végén a volontárok már szinte feladták, egy bátorabb önkéntes azonban odalépett Lilihez, és így szólt:
Statisztikátok szerint három nap után kevés az esély a túlélőkre. Már átkutattuk az erdőt, mögötte mocsár van; talán ott kell keresni.
Nem! kiáltotta Lili. Apa jól ismerte a területet, sosem vitte volna Bencét egy mocsárba! Ők élnek, tudom! Folytassuk a keresést!
Az ötödik nap látnivalója egy zaklatott, ingoványos járóka volt, amelynek autója hirtelen megállt, és egy ismerős férfi szállt le, Andor, Lili apja régi barátja.
Lili, nem vagy már te. Mi folyik itt? kérdezte, a volontárok járműveit és a körülöttük állókat nézve.
Amikor hallotta a történteket, Andor szemei megdermedtek. Pontosan öt nappal ezelőtt szállítottam őket a Turulhavas erdőbe.
Irány, mindenki ide! kiáltotta Lili.
Néhány órával később egy fiatal önkéntes diák a Turulhavas erdőben barangolt, egy füstös szag felé mozdulva. A halvány lángok mellett két alak feküdt takaróba burkolózva.
A fiú halkan kiáltott:
Bence!
Mikor a fiatal önkéntes meglátta, hogy az egyik alak egy fiú, megmozdult.
Hosszú ideig kerestetek minket. A nagypapa többször felébredett, italt és kenyeret adtam neki. Él, csak tudatában van mondta Bence gyenge hangon.
A leplezett fiú a kimerült, de leplezett anyja karjában nézte, ahogy a nagypapát mentik kórházba.
Nagypapa, csak maradj velünk, még sokat kell megtanítanod suttogta Bence.
