Marika volt egy csinos huszonhét éves lány. Az élete olyan volt, mint a mondás: “Sok légynek házasodik, de nem mind jó házasság…” Sok fiúnak tetszett, de a legtöbbjük csak egy dolgot akart tőle – és azt azonnal. Minek húzni az időt? Manapság így megy. Nem szabad kihagyni a lehetőségeket. Ha nem te kapod el, más fogja.
Női birodalomban nőtt fel. Nagymamája és édesanyja nevelte, két kifinomult, rendes asszony. A dédanyjáról kapta a nevét, aki a nemes leányok intézetében nevelkedett, a régi, más Magyarországon.
A nagyapja korán meghalt, az anyja pedig elvált, amikor Marika még csak tizenkét éves volt. Kislányként imádta azokat a könyveket, ahol a romantikus hősök mindent megtettek a szerelmükért – harcoltak, áldoztak, hogy megvédjék kedvesüket a világ gonoszától. És Marika is ilyen szerelmet akart, tiszta és önzetlent, holdfényes sétákkal és lopott csókokkal. Modern lány volt, értett a világhoz, de a szíve mégis ilyen szerelmet sóvárgott.
A mai fiúk viszont legtöbbször semmi udvariassággal vagy türelemmel nem rendelkeztek. Rohantak az élettől kapni, amit csak lehet. Egy szál virágot adtak az első randin (ha adtak egyáltalán), a csókokból pedig azonnal komolyabb dolgok lettek. Holdfényes séták? Felejtsd el. A virágok továbbra is megjelentek, de csak évfordulókon és ünnepekkor – ha addig kitartott a kapcsolat, és esetleg eljutottak az esküvőig.
Semmi romantika. Pedig sok lánynak így is tetszett. Ők is mindent és azonnal akartak. Minek pazarolni az időt randikra és fecsegésre, ha lehet hasznosabban is tölteni?
Marika viszont nem volt hajlandó ilyen gyors kapcsolatokba beleugrani. Szerelmes lett, szíve kalapált, pillangók repkedtek a hasában – csak aztán megszenvedte, amikor a szerelme épp más lánnyal (vagy a saját barátnőjével) bujkált az ágyban. A férfiak siettek élni, amíg lehet – hiszen később jön a feleség, a gyerek, és akkor már nem lesz lehetőség.
A barátnői rég férjhez mentek, gyereket szültek, választ kaptak, újra mentek férjhez, majd újabb gyermek jött. És fáradtan kérdezték Marikát, mikor találja meg ő is a hercegét. Csak hát az az egyetlen, akiről mindig álmodott, valahol elveszett. Vagy talán még meg sem jelenik?
Álmok álmok, de az idő múlik. Körülötte egyre kevésbé voltak szingli fiúk, inkább elvált férjek. És Marikának elege lett a várakozásból. A szíve szerelmet akart. Aztán találkozott egy egész helyes pasival, kocsival és saját lakással a készletben. Miért ne lehetne a férje? És beleugrott a szerelembe, mint a vak a vízbe.
Az idő múlt, de Pista – így hívták a pasit – egyáltalán nem sietett az esküvővel. Aztán kiderült, hogy amúgy házas. Nem, nem tervelt gonosz terveket, nem is akarta titkolni. Csak elvesztette a fejét a szerelemtől. De hát Marika sem kérdezett sokat. Amúgy sem él együtt a feleségével. Nem váltak el, mert eddig nem volt rá okuk. De most, hogy Marikát megismerte, biztosan elválik. Már holnap belevág a papírmunkába.
Marika boldog volt, és még azt sem kérdezte, van-e gyereke. Hát volt – vagyis van.
Szerelmes Marika türelmesen várt, míg szerelme végre szabad lesz, és övé lehet teljesen. És várt. Aztán kiderült, hogy a feleségének odaadta a kocsit a válásért. A lakást is megtarthatta – egy egyszobás nem nagyon váltható, Pista meg nem akart huzavonázni, “férfiként” döntött. Így aztán maradt semmije, csak egy babaváró hitel és egy tartásdíj.
Vajon erről álmodott Marika? Gondolkodhatott volna, és otthagyhatta volna a szerencsétlen Pistát. De nem így nevelték. Tudta, mit mondana a nagymama és az anyja, ha megtudnák – inkább nem is szólt nekik. Hisz ők maguk tanították neki: ha szeretsz valakit, nem hagyod cserben szükségben. Így hát, mint egy dekabrista feleség, Marika is mellette maradt, jóban-rosszban.
Ha anyukája és nagymamája sejtettek is valamit, már késő volt beavatkozni. Főleg, hogy Pista végül megkérte Marika kezét, újabb hitelt vett fel, és zajos lakodalmat rendeztek.
A fiatalok albérletben éltek – erről Marika nem dicsekedett. Maga boldognak érezte magát. Akármi történjen, együtt maradnak, és mindent megoldanak. Ha voltak is apró jelzések, amelyek kétségeket ébresztettek benne, Marika nem figyelt rájuk. Minek is? Hisz hamarosan terhes lett. Nem bánta a gyereket, sőt, örült neki. Csak azt nem tudta, hogyan boldogulnak majd. Túl sok a hitel, és honnan jön a pénz?
Pista elkezdett mellékállást keresni. Most már későn ért haza, és azonnal aludni dőlt. Reggel meg sietve távozott, haragos pillantásokat vetve az alvó feleségére.
Így kapta hát meg Marika, amit akart, amiről álmodott. Anyjának és nagymamájának eljátszotta, hogy boldog. Pedig ők mindent éreztek szerető szívvel. Az idő múlott, közeledtek a szülés. Egyre gyakrabban öntötte el Marikát a szorongás: mi lesz velük? Hogyan éljenek tovább, és főleg miből? Ő nem dolgozik, Pista keresete pedig elmegy a hitelek és a lakbér torkán, mint a hó a napon. A nagy hasra már nem jön fel a kabát, és tél van. Rengeteg dolgot kellene venni a gyereknek, de nincs pénz. És enni is kellene.
Egyre gyakrabban forgolódott éjszaka Marika, és törte a fejét: hogyan szabaduljon eből az ördögi körből? Hogyan került egyáltalán ilyen helyzetbe? Régen lehulltak a rózsaszín szemüvegek. Milyen szerelemről beszélünk?
– Majd kitalálok valamit – mondogatta Pista, próbálva nyugtatni. Egyre később jött haza. Azt mondta, dolgozik. Csak hátAztán egy nap Marika mosolyogva megfogta a kezét annak az új férfinek, aki mindent megértett, és soha nem adott okot a kétségre – és rájött, hogy néha az első palacsinta tényleg göröngyös, de a második már tökéletesre sül.
