**Előléptetés**
Nem titok, hogy az előléptetések különböző utakon jönnek meg. Van, aki becsülettel dolgozik érte, van, aki aláássa a főnökét, más meg egy üzleti útra megy vele.
Amikor kiderült, hogy a nyugdíjba vonuló Horváth Péter helyére végre kineveztek egy új igazgatót, ráadásul nem a cég dolgozói közül, mindenkit teljesen kiakasztott a hír. Reménykedtek ugyanis, hogy Takács Zoltán, aki már két hete az igazgatói teendőket látja el, veszi át a helyét. De nem ő lett a választott. Mindenki továbbadta a hírt, egyre több részlettel és színezéssel: fiatal nő, csinos csaj, egy igazi kígyó, és bizonyos magas rangú főnök… barátnője. A nagyfonók nevét persze senki sem említette. Mondják is, hogy ne keltsd fel az alvó oroszlánt…
Tíz órakor mindenki összegyűlt a tárgyalóban, hogy megismerjék az új főnököt. Bálint utolsóként lépett be. Mintha parancsra mindenki feje felé fordult.
A terem előtt egy fiatal nő állt, hátrafésült hajjal. Az öltöny úgy illeszkedett rá, mintha második bőr lenne. Vékony lábai, magas sarkú cipője, élénk rúzs a száján és a rideg, jéghideg tekintet tökéletesen passzoltak a képébe.
– Maga ki? – A csendben hangja úgy csattant fel, mint egy szakadozott fémhúr.
– Sárközi Bálint Gábor – felelte nyugodtan, de kissé pökönyen, és enyhén meghajolt.
Az is lehetett volna, hogy meghajtja a lábát. De nem, megúszták.
– Késik, Sárközi Gábor, és épp arról beszéltem, hogy a késések nem elfogadhatók. Most még elnézem. Üljön le. – A hangjában lévő fémtől többeknek is összerándult a foga.
Bálint leült barátja és kollégája, Máté mellé.
– Na, megvadult? – kérdezte tőle.
– Na és még milyen! – suttogta vissza Máté. – Nem is nő, hanem egy robot, és minket is ugyanolyanná akar csinálni.
Mindenki bemutatkozott, röviden elmondta, mivel foglalkozik. Az új főnök éles megjegyzéseiből és kérdéseiből hamar világossá vált, hogy nagyon jól ismeri a cég működését. Amikor Bálint sorra került volna, váratlanul megköszönte a bemutatkozásokat, és mindenkit visszaküldett a munkájához.
– No, ez kéne – vágott egy kicsit Máté. – Nem irigylem.
– Hagyd már, menjünk dolgozni, mielőtt kirúgnak – válaszolta Bálint.
A tárgyalóból kimenet mindenki arról beszélt, milyen változások várhatók.
Két hétig mindenki pontosan megjelent a munkahelyén, csak ebédidőben ittak kávét, gyorsan és kedvetlenül cigiztek. De hát tudjuk, a több év alatt kialakult szokásokat nem lehet két hét alatt levetkőzni. Hamar visszatértek a régi kerékvágásba: késtek, cigiztek, rohangáltak a kávéért. De nem tolták túl.
A harmadik héten, az utolsó napokban az titkornő odalépett Bálint asztalához, és közölte, hogy Szabó Viktória hívja az irodájába.
– Üljön le – mutatott Viktória a székre maga előtt. – Tetszik, ahogy dolgozik. Pontosan, nyugodtan. Miért is van még mindig csak sima munkatársi pozícióban? Voltak nézeteltérései az elődömmel?
– Nem – Bálint nem értette, mire akar kilyukadni.
– Az ön osztályvezetője egy év múlva nyugdíjba megy. Úgy gondolom, ideje lenne felkészíteni az utódját. – Viktória figyelmesen vizsgálta Bálintot.
Ő kitartott a pillantása alatt.
– Nem lenne rosszabb, mint ő – folytatta, miközben vékony ujjai között forgatott egy ceruzát. – Pénteken Budapesten lesz egy kiállítás az új generációs berendezésekről. Elmegy, megnézi, átgondolja. Várom a jelentését. A költségtérítést a pénzügyosztályon kapja meg a repülőjeggyel együtt.
– De hát péntek már holnap – Bálint zavartan nézett rá.
– Tudom. Vasárnap visszajön. Van ellenvetése?
Bálint vállat vont. Nem mondhatja meg neki, hogy a fiával ígérte meg, hogy elviszi a vidámparkba. Marci két hete várja. Vagy hogy a felesége valószínűleg nem hiszi el, hogy csak a kiállítás miatt utazik el hétvégén, és nem szórakozni. És mégis…
***
– Apu, megígérted – nyafogott Marci könnyes szemmel.
– Azt hiszed, nekem nem fáj, hogy el kell mennem? De a munka az munka. Mindenképp elmegyünk a következő hétvégén. Vasárnap visszajövök, hozok neked… Mit is szeretnél?
– Egy robotot – mondta Marci már vidámabban.
– Meglesz – Bálint megvakarta a fiú haját.
– Miért, tényleg nincs más, akit elküldhetne? Fura ez a kiruccanás. Hétvégen. – Tünde gondosan pakolta az ingeket a bőröndbe.
– Azért, hogy minél többen eljuthassanak a kiállításra anélkül, hogy a munka rovására menjen. Az új főnök megkérdezte, miért vagyok még mindig csak sima alkalmazott. Talán előléptetést kapok utána – jegyezte meg nem nélkülözve a büszkeséget.
– Már régen járna. Amúgy szép? – kérdezte váratlanul Tünde.
Bálintot nem tévesztette meg a felesége közömbös hangja, amely mögé a féltékenységet próbálta rejteni.
– Ki? – tettette, mintha nem értette volna.
– Az új főnököd. – A felesége hirtelen behúzta a bőrönd cipzáját.
– Szép és hideg, mint egy jégtömb. Sokan robotnak hívják – mondta Bálint, közben pedig arra gondolt, hogy az utazás tényleg kétértelműen hangzik, mintha egy szeretőhöz készülne: fogkefe, pár ing, borotva.
A repülőn az utasok a kabátjukat, táskájukat próbálták elhelyezni a felső polcon. Bálint az ablak felé fordította a fejét. Eszébe jutott egy MagyarBálint mélyet sóhajtott, miközben a repülő az égbe emelkedett, és gondolt arra, hogy néha az élet legjobb döntései épp azok, amelyeket nem hozunk meg.
