A peron kettős ütemében lassított a vonat. Az utasok már sorban álltak a kijáratnál. Az ablakon túl egyre lassabban suhantak el a kivilágított peron emberei. A szerkezet még rázkódott utoljára, majd megállt. A csúszóajtók recsegve nyíltak szét, és a csomagokkal megrakott utasok zúdultak ki a koszos, számtalan láb által taposott kisvárosi peronra.
Miközben az emberek lassan bandukoltak a lépcsőhöz, kinyújtóztatva merev lábukat, Bálint utoljára lépett ki a kocsiból. Senki sem várta. Nem sietett a magányos albérletébe, ahová csak aludni járt.
Pár hónapja vált el feleségétől, a lakást és a kisgyermeket rá hagyta, ő pedig olcsóbb szállást keresett a külvárosban.
Találkozott egy lánnyal, rövid ideig randiztak, majd szakítottak. Három hónap múlva váratlanul feltűnt az ajtajában, kerekded hassal. Terhes volt. Feleségül kérte. Négy hónap múlva egészséges kislány született.
Könnyes bűnbánattal bevallotta, hogy előtte más volt, aki otthagyta, amikor megtudta a hírt. Aztán jött Bálint. Neki hova lett volna mennie? Nem akart visszamenni szülővárosába. Az utcára sem akarta küldeni. Így hát ő ment el, beadta a válópert.
Most szinte minden nap dolgozott, hogy új lakásra gyűjtsön. Egy ismerőse építőbrigádot szervezett, és meghívta Bálintot is. Lakások és családi házak felújításával foglalkoztak.
Bálint lomhán ért a lámpával megvilágított lépcsőhöz. Lent észrevette a vörös kutyát. Az felnézett rá, majd ismét a peronra sandított.
“Ott már senki sincs. Nem jött meg a gazdád? Semmi, talán az utolsó vonattal érkezik majd,” motyogta Bálint, és továbbment.
Néhány lépés után visszanézett. A kutya felmászott a peronra és figyelmesen lest valakit. A távolodó vonat kerekei zakatoltak. A kutya nyüszítve nézte a távozó szerelvényt, majd lejött a lépcsőn és Bálint elé ugrott, kérdőn nézve rá.
“Mit csinálsz, öcsi? Várod a következőt, vagy velem jössz? Figyelj, másodszor nem hívlak,” fordult meg Bálint, és továbbment, hátra se nézve.
A kutya még egy darabig nézett utána, mintha gondolkodna, majd utána indult. Először hátrébb maradt, de hamar mellette találta magát.
“Egyedül unatkozol? Értem. Kié vagy egyébként? Nem láttalak még itt. Igaz, én sem vagyok régi a környéken…”
A kutya mellette szaladt, figyelve. Így értek haza a négyszintes téglaépülethez, ahol Bálint lakott. A kapunál a kutya megállt.
“Gyere fel. Döntsd el, mert én éhes vagyok és álmos is.” Bálint belépett, de az ajtót nyitva hagyta.
A kutya lassan felsétált a lépcsőkön, majd Bálint mellett belépett.
“Hát veled nem lesz egyszerű, pajtás,” nevetett Bálint, miközben becsukta az ajtót.
A félhomályos lépcsőházban találták magukat, egy gyenge izzó világított.
“Gyerünk, harmadik emelet. Bocs, nincs lift,” viccelődött Bálint.
A kutya ugrált felfelé, megállva minden emeleten, hogy várja az új ismerősét. A harmadikon Bálint megállt az ajtó előtt, és a zsebéből elővette a kulcsot.
“Megérkeztünk. Itt lakom.” Belépett, és bekapcsolta a folyosó villanyát. “Gyere csak. Nem hívlak kétszer.”
A kutya egy pillanatig tétovázott, majd méltósággal belépett, és leült a fogas alá.
“Nevelted magad. Tetszik. De ha már itt vagy, nézz körül.” Bálint közben vetkőzött.
Kikapcsolta a fényt, és belépett a szobába, a hátizsákját a szekrényre dobva.
A kutya a folyosón hevert, füleit mozgatva, minden zajra figyelve. Amikor a konyhából csörömpölés és az étel illata áradt, felszívta magát, és lábujíhegyen odament a párolgó tésztához és pörkölthöz.
“Na végre.” Bálint elővett egy másik mély tányért, megrakta, és a mosogató mellé tette.
A kutya megcsapta az orrát, majd mohón ette a tányér tartalmát, amit kifényesített. Utána ült, és Bálintra sandított.
“Bocs, több nincs. Nem számítottam rád.” A kutya a csapra nézett, Bálint megértette. “Soha nem volt kutyám.” Felvette a tányért. “Jól vagy, már mosni sem kell.” Lemosta, és vizet töltött bele.
A kutya szomjasan ivott, kicsöpögtetve a vizet.
Bálint a kanapén ült, és tévézett. A kutya a lábánál hevert, de minden zajra felkapta a fejét.
“Pihenj már,” mondta Bálint, és kikapcsolta a TV-t.
Amikor érezte, hogy elalvás előtt áll, felkelt. A kutya is utánugrott.
“Bocs, ki kell nyitnom a kanapét.”
A kutya, mintha megértené, félreállt, karmai kopogtak a padlón.
“Honnan jöttél, okoska? Mondanád, hogy hívnak?” Bálint elismerően nézett rá.
Amikor a kanapét kinyitotta, a kutya visszament a folyosóra.
“Figyu, maradhatsz itt is aludni!” kiáltott utána Bálint, de a kutya nem jött vissza. “Ahogy akarod.” MegvontaA háromuk sétája a csöndes utcákon egy új kezdet ígéretével ért véget, és Bálint tudta, hogy végre talált egy olyan családot, amit sosem hagy el.
