Elmegyek tőled, és soha többé nem láthatod a gyereket! kiáltotta Zsuzsa. Normális családot akarok! Külsősek nélkül!
Zsuzsa, nyugodj meg! próbálta megnyugtatni a feleségét Sándor. Nincs a családban külsős! Éva is a mi lányunk!
Sanyi, adjuk be Évát az árvaházba!
Megőrültél? Hogy adjuk be? Sándor elképedve nézett a feleségére.
Úgy, ahogy mondom! Zsuzsa félredobta a haját. Hamarosan saját gyerekünk lesz, miért kellene másé?
Zsuzsi! Talán éppen azért, mert Isten így jutalmazta, hogy segítettünk egy árva kislánynak családot találni! Te magad ragaszkodtál az örökbefogadáshoz!
Már nem hittem, hogy lesz saját gyerekünk ezért ragaszkodtam hozzá. Milyen család az gyerek nélkül?
Az ötéves Éva az ajtó mögött állt, és nem hitte el, amit hallott. Nem vér szerinti? Vissza akarják küldeni az árvaházba?
Könnyek peregtek le az arcán. Annyira örült, hogy hamarosan lesz bátyja vagy húga És most kiderül, hogy emiatt elveszíti a szüleit!
Mintha valami megérzésre, Sándor felkelt az ágyból és az ajtóhoz ment. Mögötte sírva állt Éva.
Apa, én nem a tiéd vagyok? szemei rettegéssel néztek Sándorra.
Dehogyisnem, kicsim! emelte fel a kislányt Sándor. Természetesen a miénk vagy!
De azt mondtátok, visszavisztek az árvaházba! Akkor nem a tiétek vagyok? makacsul kérdezte Éva, könnyeit törölgetve.
Igen, az árvaházból hoztunk el, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretünk! Nagyon szeretünk! Anyukád csak a hormonok miatt aggódik a babától Gyere, feküdj le aludni!
***
Elmegyek tőled, és soha többé nem láthatod a gyereket! kiáltotta ismét Zsuzsa. Normális családot akarok! Külsősek nélkül!
Zsuzsa, nyugodj meg! Nincs a családban külsős! próbálta megnyugtatni Sándor. Éva is a mi lányunk!
Én nem szültem őt! Nem az én lányom! Zsuzsa egyre dühösebb lett. Válassz: én vagy ő!
Sándor segített összepakolni Éva holmiját.
Egy ideig nagymamánál laksz, hadd nyugodjon meg anyukád mondta a kislánynak. Ha megszületik a baba, anyukád magához tér, és visszajössz, rendben?
Éva bólintott.
Bármit elvállalt volna, csak ne az árvaházba kelljen mennie. Szerette a nagymamát is. A nagyi kedves volt, és mindig megkínált valami finomsággal.
Nagyi! Ha anya vissza akar küldeni az árvaházba, inkább nálad maradhatok? kérdezte a kislány az ajtóban.
Ilona néni szigorúan a fiára nézett. Az zavartan mosolygott:
Zsuzsának a hormonjai játszanak!
Persze, kicsi hercegnőm! A nagyi segített Évának átöltözni. De anyukád nem fog elengedni hiszen a te anyukád vagy! Csak ideges, ezért mond ilyeneket!
***
Már két hónapja élt Éva a nagymamánál. Az apja egyre ritkábban látogatta őket, mert a munka és a kórház között osztozott, ahol Zsuzsa feküdt.
Egy reggel, míg a nagyi reggelit készített, Éva az ablakot bámulta. Amikor meglátta az apja autóját, örömmel kiáltott:
Nagyiii! Apa jött!
Ilyen korán? vonaglott Ilona néni.
A fia soha nem jött délelőtt. Rossz előérzettel a szívében, a konyhába küldte az unokáját, és maga ment ajtót nyitni.
Zsuzsát elvesztettük éjjel. Elindultak a fájások, és nem bírta. A baba sem Sándor fáradtan ült le az előszobában.
Hárman ültek a konyhában, megfeledkezve a kihűlt teáscsészékről.
Anyu, visszaviszem Évát. Ideje hazajönnie.
Ha szeretnéd, veled költözhetnék egy időre ajánlotta Ilona néni.
Köszönöm
***
Éva izgatottan nézegette az új masnit. Már hamarosan iskolás lesz! A szép egyenruha és a színes iskolatáska várták a nagy napot.
Az előszobában csikordult az ajtó. Apa!
Apa! rohant a kislány. De Sándor nem volt egyedül. Mellette egy karcsú, alacsony nő állt.
Kislányom, ismerd meg: ez Lili! Velünk fog élni! mondta Sándor erőltetett mosollyal.
Szia, Évike! Lili gyengéden mosolygott, és egy csokor virágot nyújtott át. Neked hoztam, szeptember elsejére.
Szia! mormogta Éva, és a virágot figyelmen kívül hagyva, a szobájába ment.
Ne haragudj hallotta Éva az apja hangját ő nagyon kedves lány, csak idő kell neki!
Biztos vagyok benne, hogy barátok leszünk válaszolta Lili.
Hát persze! gondolta keserűen Éva, és becsapta az ajtót.
Sándor és Lili csendesen összeházasodtak. Hamarosan új állást ajánlottak az apjának, és szinte mindig dolgozott.
Éva gondjai Lili vállára hárultak. Mindent megtett, hogy közel kerüljön a kislányhoz: segített a leckében, elment szülőire, moziba és kávézóba vitték.
Végül Éva megolvadt, és megnyílt a mostohanyjának. Béke honolt a házban.
A tanév végén újabb öröm érkezett Lili babát várt. Évát ez lesújtotta.
Bezárkózott a szobájába, és sírt. Lili az ajtó előtt állt, könyörgött:
Évike! Ne sírj! Szeretlek! Senkinek nem adlak el! Mindig együtt leszünk! Te vagy a legjobb kislány!
Igazán? kérdezte Éva könnyes arccal.
Persze! ölelte át Lili. Te vagy a gyerekem! Senkinek nem adlak el!
Pár hónap múlva Éva a kar
