Sziasztok, hallgassátok csak, mi történt ma a kisünknél! A nagymama, Tímea Antalné, akit már mindnyájan csak “büszi” szoktak hívni, izgatottan lépett be a házba, ahol a fiai, Sándor és a felesége, Júlia, épp készülődtek a születésnapi bulihoz. A szíve majd kiugrott a nyakából, mert egy igazi meglepetést hozott: egy félméter magas dobozt, rózsaszín szatén szalaggal megkötve, benne egy kedves, apró babkát a kedvenc kislányuk, Kincső kedvenc játékát.
Tímea Antalné semmit sem spórolt érte: elindult egy igazi akcióra! Elutazott Debrecenbe egy régi babákat felújító mesternél, akit már évek óta ismer. Ő maga készítette a kék ruhát és a csipkés fejkendőt, de ráadásul egy fusztert, bőrdzsekit, sálat sapkával, pár szép csipkés harapót és egy pöttyös ruhát is varrult a babának. Mindezt saját kezűleg! Ez a babakészlet egy régi, 1960-as években kapott ajándékra emlékeztet, amit egyszer egy szerény családból származó nyolcéves Kincső kapott születésnapjára akkor még csak egy egyszerű babát tudtunk magunknak megengedni. De Tímea Antalné úgy döntött, hogy újjáéleszti azt, mert a mai babák sokszor üresek, kifejezőtlenek, sőt néha ijesztő arckifejezéssel járnak. Ehhez a régi darabhoz csak egyetlen dologra volt szükség: egy kis szeretetre.
Hűha, mondta elsőként a menyasszony, honnan szereztétek ezt a ritkaságot?
Ez az egyetlen babám volt! válaszolta Tímea Antalné, miközben a menyasszony szemében a hitetlenség csillogott. Keresztülmentem a testvéremnél, a falusi házban, ahol még a régi szekrényben ragyogott. Minden testvéremnek fiú született, így senki sem tudta magam után kivenni, ezért hosszú évekig egy eltört lábukkal a dobozban heverült Olyan sokat sírtam, amikor a láb megszakadt! Azóta megváltozott, de most már szinte újnak tűnik, köszönhetően a felújítónak.
Kincső azonnal a babához rogyott: “Nagyanyu, kérem, kérem!”
Tetszik? kérdezte Tímea Antalné.
Szép! Micsoda ruha Én is szeretnék ilyet! kiáltotta a lány.
Akkor varrjak neked is, hogy hasonló legyen? ajánlotta nagymama.
Anyu, deki viseli ma már ilyen szovjet ruhákat? szúrta be Sándor, a fiam.
Csend, papa, én csak szeretném! lélegzetvisszafojtva mondta a 5 éves Kincső.
Lesz a tiéd, drága kisbüszi, mindent megkap! ígérte nagymama, majd hozzáfűzte: Egyébként a babát Natáshoz hívják.
Húúú, tiltakozott a kislány, rossz név! Inkább Chelseanek hívom! mondta nevetve, miközben a babát a fejével megpuccolta. A kis Chelsea-nek csodálatosan kék szemei újra felvillannak. Láttátok már?
A menyasszony, aki ezzel szemben csak finoman mosolygott, felidézte a gyerekkorát:
Nekem is volt hasonló, csak puha, töltött testű volt. Micsoda csoda! Hadd fogjam egy pillanatra
Kincső nehezen átadta a babát a másik nagymamának, miközben gyanakodva figyelte, ahogy forgatják a csodát.
Szép! mondta a menyasszony, elámulva a rózsaszín arcról és a ragyogó szemekről. Micsoda nyitott, megható tekintet! A ruha olyan gondosan van varrva egészen olyan, mint az én öreg, kék ruhám! tette hozzá, miközben Tímea Antalné elismerően bólintott.
Hű? Te tényleg magad varrtad? kérdezte a menyasszony, szinte hitetlenkedve. Csodálatos munka! Tánc, Tánc, mesternő vagy!
Tímea Antalné, aki nem szokott ilyesmi dicséretre, csak mosolygott, miközben piros piros csillogó foltok jelentek meg az arcán, mint egy érett málna.
A menyasszony újra felderült, mintha egy gyerekkori izgalomból táplálkozna, és egy kis csintalanságra készült:
Nézzük, mit tud ez a babó! Na, Natáshoz, vagy inkább Chelsea-hez, Uram segítsen
A menyasszony megnyomta a babát a hasán, és hirtelen egy gyermeki elektronikus hang szólalt meg: Mámám!.
A fiatal szülők csak szkeptikusan néztek egymásra, de egy könnycsepp csordult Tímea Antalnétől, emlékezetét idézve fel a múltból. A menyasszony szinte gyerekjátékra váltott, és felkiáltott:
Nézzétek, sétál! Már jár!
Sándor, a vő, csak nevetve mondta:
Manapság ez már nem olyan nagy dolog
Tímea Antalné nevetve visszautasította a modern kritikát:
Gyerekkoromban egy ilyen babáért bármit feláldoznám, még egy kiló párolt retek is! tette hozzá, miközben átadta a játékot Kincsőnek. Legszebb ajándék ma este tőled jött!
Miközben a nagymama a konyhapult felé ment, egy pillantás a kislányra Kincső épp a ruhája alá bújná a csipkés gombot, közben folyamatosan hallatszott: Mámám! Mámám! megpróbált mindenhol keresni egy elrejtett gombot.
Kincső, drágám, ne bontsd szét a babát, csak egy gombot javítottunk már, mondta Tímea Antalné a menyasszonynak, aki csak nyugodtan hallgatta.
A felnőttek beszélgetésbe bonyolódtak, miközben felkeltek a poharak, és koccintottak a kislány egészségére. Kincső közben az asztalra ropogott, új játékok után vágyva, miközben a kedvenc rajzfilmjei futottak a tévében. A babát felöltöztetve, már lecsuporgott a földön: mellette a macska, Cirmi, óvatosan nyalogatta a babahaját. Tímea Antalné az ablaknál ült, nem látta, mi történik.
Hol van a nagyfiú, András? kérdezte hirtelen Tímea Antalné.
A barátaival jár a parkban, válaszolta Sándor. Neki nincs kedve velünk játszani, a fiataloknak megvan a saját programja.
Megköszönted már a születésnapot? folytatta a nagymama. Öt alkalommal felkeltem a fejéről, a születésnapja előtt, hogy felkapjam a füleket, és színes filctollakat, színezőket adtam neki.
Hát, lehet, hogy ez kicsit erőszakos, reagált a menyasszony, de a testvérem is ugyanolyan bántalmazásokat kapott, amikor a nagymamám a haját húzta.
A vej, egykor szemtelen, most csak egy kortyot ivott, majd nevetve mondta:
Nem gondolom, hogy ez mindenki közti harc. Tudod, a szomszédok a padláson tartják a papagájt, akit most Petőnek neveztem. Azt mondta nekem szia, csinos vagy! reggel, mikor kinyíltam a erkélyre.
Mindenki felnevetett, kivéve a menyasszonyt, aki még mindig bosszús volt. Tímea Antalné hirtelen felugrott a székéből, és a táblára vágott:
Elég már, kisbüszi! Ne vegyél több filctollat, csak ne rontsd el a babát!
Kincső könnyes szemmel és egy piros filctollal állt, amivel a babára piros piros piros pírkeretet húzott. A papa, Sándor gyorsan elvitte a filctollat:
Miért tettél ilyet? A nagymama most sírni fog!
A menyasszony aggódva nézte Tímeát, aki már olyan komor, mintha egy temetésen lenne. Kincső sírva, a babát eldobva a mamához rohangált. Sándor pedig a babát felkapta, mintha bocsánatot kérne.
Le tudod mosni? kérdezte a menyasszony. A fürdőszobában, de ne vizesd a haját!
Tímea Antalné a babát óvatosan felvette, mint egy élő lényt, és a kék ruháját a kanapéra helyezte. A filctoll nyomai még látszottak, de végül kisimította a haját, és mosolyra fakadt.
Gyere, Kincső, mesélek neked valamit. Ne félj, nem fognak megszégyeníteni. mondta nagymama, leült a lányra, míg a babát a másik lábán tartotta.
Emlékezett arra, amikor ő is egy kicsi, de már egy kicsivel idősebb lány volt, és semmi új játékot sem láthatott magának. A szülők egyik is csak egy kis sajttal tudták megünnepelni a születésnapot. Egyik nap a helyi boltban, egy régi babát találtak, amit senki sem vásárolt túl drága volt. Megnevezték Natáshoz, és egy évvel később, mikor Kincse legkisebbik testvére, Kolos, visszatért a hadseregből, egy csodás csokorral és egy csodás babával állt elő.
Tímea Antalné egy pillanatra megállt, és a babára mutatott. Kincső szemei felcsillantak.
És hogy történt ez? kérdezte a kislány.
Amikor Kolos hazatért, a születésnapomon átnyújtotta a csomagot, és mondta: Boldog születésnapot, ez a te álmod! mesélte a nagymama. Olyan boldog voltam, hogy még a macskám, Cirmi, is be akart menni a csomagba!
A történet végén Tímea Antalné a babát a kicsi Kincső karjába adta, megnyugtatva, hogy most már a tiéd, mindenféle feljavítással és szeretettel, újszerűen. Kincső szorosan ölelte a babát, majd a nagymamára nyomta a fejét:
Nagymama, soha többé nem bántom Natáshoz, a kedves Chelseahez. Ő a legdrágább kincsem!
De hát a neved Chelsea volt, kérdezte Tímea Antalné.
Nem, Natáshoz szólok, Natáska, mondta Kincső, és megcsókolta a babát fejen.
A család nevetve koccintott:
Igyunk még egy poharat! kiáltotta a vej, a pohárban már csillogó forintokkal teli. Kincsőnek és Natásnak! Az én kisbüszeimnek!
