Együtt lakom édesanyámmal. Anyukám már 86 éves.
Így hozta az élet, hogy nem mentem férjhez, gyerekem sem született. Egészen furcsa irányt vett a sorsom. Most 57 éves vagyok, nemrégiben volt a születésnapom. Csak ketten ünnepeltünk, én és az édesanyám. Nincs igazán senki, akit meghívhatnék. Barátnőm sincs, és nekünk, kettőnknek nincsenek rokonaik sem.
Mindig támogatjuk egymást és összetartunk. Anyukám, Erzsébet, tényleg 86 éves már. Sokszor elgondolkodom, mi lesz velem, ha ő már nem lesz mellettem. De hála Istennek, jól van! Bár látszik rajta az idő múlása, ahogy lassan romlik az egészsége, mégsem adja fel. Sőt, néha egyedül is lemegy sétálni a ház elé.
Én már nyugdíjas vagyok, de dolgozom tovább, mert a nyugdíjunk nem elég ahhoz, hogy kényelmesen éljünk. Nem keseredem el, inkább hálás vagyok, hogy mellettem van a drága édesanyám. Hiszen sok embernek sokkal nehezebb: van, akinek lakása sincs, nincs családja, pénze sem.
Mi viszont csöndesen, békésen élünk. Esténként teázunk, kötünk, nézzük régi magyar filmeket és sorozatokat. Hétvégén gyakran sütök kalácsot vagy pogácsát, áthívjuk a szomszédokat beszélgetni. Elmesélik, mi újság náluk, hogyan vannak a rokonaik. Én örülök, ha valaki boldogul, és minden este imádságban kérem, hogy mi se kerüljünk bajba semmilyen módon.
Ez a mi kis életünk. Csak azt kívánom, hogy ameddig lehet, maradjon így nekem is, anyukámnak is.







