2023. október 15., vasárnap
Ma reggel nem aludhattam tovább. Az ablaknál állva figyeltem, ahogy Tamás köröket ír le az udvaron az új autójával. Szomszédasszonyunk, Kovácsné már harmadszor is kikukucskált a kapu alól – nyilván a motorzaj zavarta a kedvenc sorozatában. Tamás pedig tovább hajkurászott, mint egy kisgyerek a frissen kapott játékkal.
„Apa, én is mehetek veled?” – kérdezte tizennégy éves lányunk, Zsófi, anyja vállán átbújva.
„Kérdezd meg tőle” – válaszoltam ridegen, miközben elmozdultam az ablaktól.
Zsófi összeráncolta a homlokát.
„Anyu, mi bajod megint? Hiszen a családnak vette az autót!”
„A családnak…” – keserűen elmosolyodtam. – „Tudod egyáltalán, mennyibe került ez a szép járgány? Közben nincs pénz a nyaralásra, a táborodra is filléreket spórolunk össze.”
„De szükségünk van autóra!” – Zsófi a kanapéra huppant, lábait maga alá gyűrve. – „Emlékszel, mikor buszokkal jártunk nagymamához? Három átszállás, fulladásig tömött járatok…”
A falnak dőlve becsuktam a szemem. Persze, emlékeztem. De emlékeztem arra is, mikor Tamással fél éven át veszekedtünk a vásárlásról. Én valami egyszerűbb, használt típust javasoltam. Ő viszont makacskodott: „Vagy egy tisztességes autót veszünk, vagy semmit.” És íme az eredmény: ötéves hitel, amiért most minden forintot számolnunk kell.
Az előszoba ajtaja csapódott, vidám léptek zörögtek.
„Kislányaim!” – Tamás beviharzott a szobába, boldogságtól sugárzva. – „Zsófi, gyere, vegyünk egy kört! Te is jössz, Marika?”
„Nem vagyok Marika” – válaszoltam élesen.
Tamás megállt, mosolya elhalványodott.
„Mi a baj most?”
„Minden!” – hirtelen felé fordultam. – „Autót vettél anélkül, hogy velem megbeszélted volna! Hitelt vettél fel, amit a nyugdíjig törlesztgetünk!”
„De megbeszéltük…”
„Megbeszéltük az autóvásárlást, de nem ezt a vödörszekrényt másfél millióért!”
Zsófi összerezzent és halkan kiosont a szobából. Már hozzászokott a szülői veszekedésekhez, de mindig reménykedett, hogy ezúttal minden rendben lesz.
„Vödörszekrény?” – Tamás elvörösödött. – „Ez egy japán autó, megbízható, biztonságos! A családomnak csak a legjobbat akarom!”
„A családod véleményét megkérdezni eszedbe sem jutott?” – leültem a fotelba, érezve,







