Egy kutyasétáltatás közben két férfi megállt egy középiskolás lány mellett, és erőszakosan felajánlották, hogy “elviszik sétálni”.
Ilyennek még soha nem látta Bori a kutyáját: a szeme dühösen lángolt, a fogai fenyegetően villantak meg. Mielőtt felfogta volna, mi történik, a kutya már az egyik férfira vetette magát, aki a lány karját markolta, földre vágta, és az ijesztő árnyékként tornyosult felette.
Amikor Bori betöltötte a hetedik évet, saját szobát kapott tágas, naposat. A kislány azonban kategorikusan elutasította, hogy egyedül aludjon benne. Minden éjjel valamelyik szülőjének hol anyának, hol apának kellett melléfeküdnie, különben pánikba esett. Ha éjszaka felébredt és magára talált, párnájával és takarójával együtt átköltözött a szülők ágyába. Sem a könyörgés, sem a nevelő célzatú beszélgetések nem hatottak semmi sem változott, bár a kislány egyre nagyobb lett.
Egészen addig, amíg egy nap a megoldás négy lábon, fehér bolyhos gombóc formájában a lába elé nem gurult aki előbb rémülten felcsaholt, majd nyomban tócsát hagyott a padlón. Közelebbről megnézve kiderült, hogy ez egy édes kiskutya, olyan bájos, hogy Bori rögtön felkiáltott: “Anya, megtarthatjuk?!” Így kezdődtek az alkuk: jól tanul, rendet tart, egyedül sétáltatja a kutyust, és anyuék nélkül alszik a saját szobájában. Az első három feltételbe könnyen beleegyezett, az utolsóban még habozott de rájött: “Hiszen most már nem leszek egyedül!”
Így került a házba Csöpike papíron westie, valójában pedig egy igazi kisasszony, vasakarattal. És csodák csodája, Bori tartotta a szavát. Csöpike érkezésétől kezdve a saját szobájában aludt, a kutya pedig hűséges társa lett éjjel-nappal.
Csöpike valódi szépség volt: ápolt, tudatában saját bájának, úrinőként viselkedett. Más kutyákat teljesen ignorálta, a gyerekeket viszont türelmesen tűrte, leereszkedően mintha csak engedné, hogy imádják. Ha azonban más kutya közeledett, azonnal kivillantotta a fogait és sértődötten vinnyogott.
Hogy megváltoztassák a viselkedését, anya és Bori kutyaiskolába jártak, három hétig szorgalmasan edzették. De vagy a tréner nem volt elég ügyes, vagy Csöpike túl önálló végül semmi sem változott. A szakértő így fejezte be: “Ő magát tartja a falkavezérnek. Nincs szüksége másra.” Hát legyen ők hárman így is jól elvoltak.
A sétához a ház mögötti elhagyatott füves területet választották. Valaha barakkok álltak ott, de rég elbontották őket csak az alapok és néhány vadkörtefa maradt. Az egyik oldalon régi faházak sorakoztak, már-már dőlni készülve. A többi kutyás a közelben lévő kivilágított futóparkot választotta, de Bori és Csöpike jobban szerették ezt a romantikus zugot, ahol szabadon lehettek.
És itt találkozott Csöpike a sorsával.
Azon a nyáron Bori tizenöt éves lett, Csöpike pedig nyolc. A lány magasra nőtt, álmodozó tekintettel, telefon a kezében. Csöpike pedig olyan öntudatos volt, mint egy öregedő színésznő. Együtt sétáltak a füvön: Bori a gondolataiba merülve, Csöpike pedig szaglászva amikor hirtelen támadás érte! Egy óriási, bozontos kutya ugrott rá, leginkább egy komondorra hasonlított, de még pihésebb volt és kifogyhatatlan energiával ugrándozott. Vidám, ügyetlen óriás, körbeugrálta Csöpikét, orrával bökdöste, nyalogatta és ez felkavarta a kisasszonyt. Csöpike megdermedt, nem tudta, mit kezdjen ezzel a szemérmetlen alakkal.
“Ne félj tőle, drágám!” sietett oda egy hetvenes éveiben járó néni bottal a kezében. “Játékos, de ártalmatlan. Még soha senkit nem harapott meg!”
“Látom” nevetett Bori, miközben leguggolt, és a mosolygós szőrgombóc lelkesen nyalogatta a kezét, farka úgy csapkodott, hogy porfelhőt vert fel. “Tőle legfeljebb attól kell félni, hogy nyálba fulladsz!”
“Eddig csak az udvaron engedtem ki, de tegnap jött az unokám, és ő kivitte annyira örült neki! Gondoltam, én is elhozom. De ahogy meglátta a kutyusát, rögtön odaszaladt.”
“Az enyém meg nem veszi le róla a szemét. Szerintem szerelem!”
“Hát ez csodálatos! Ketten vidámabb az élet. Őt Tormának hívják. Én meg Nagy Irén vagyok.”
Aznap estétől Torma állandó résztvevője lett a sétáknak. Néha már a téren várt rájuk, ha késésben voltak, Csöpike csilingelő trillázással hívta és egy perc múlva már rohant is feléjük. Kergették egymást a füvön, hemperegtek a porban.
Bori mindig vitt egy pokrócot, leterítette a körtefa alá, és olvasott. Csöpike és Torma, miután kifárasztották magukat, melléfeküdtek, orrukat egymásého érintve. Néha Nagy néni is csatlakozott hozott pogácsát, leült a takaró szélére, és mesélt. Bori szerette hallgatni az öregasszony egyedül élt, fia ritkán látogatta. Tormát öt éve kapta, azt hitték, kicsi marad, de az igazi óriássá nőtt.
“A fiúm segít etetni, mert egyedül a nyugdíjból nehéz” sóhajtott Nagy néni, míg Torma rajongva nézett rá.
Szeptemberben a séták esti órákra tolódtak. Egyik ilyen alkalommal épp csak kiléptek a telekre, amikor egy fekete terepjáró robogott be, hangos zenével és három részeg fiúval. Kettő kiszál
