Egy kóbor kutya hirtelen a tengerbe vetette magát a dühöngő hullámok közé.

Ma reggel történt valami, amit soha nem felejtek el. Egy utcai kutya váratlanul a tengerbe rohant, és a dühöngő hullámok közé vetette magát. Valami odahívta a víz mélyéről.
Az áramlat mindent magával ragadott, amit el akart érni. A kimerült mancsai kétségbeesetten csapkodtak, míg végül elérte azt a kisfiút, aki alig tudott lebegni a vízen. A kutya óvatosan megragadta a gyerek ruháját, és a hátára emelte. A hullámok egyre távolabb sodorták őket a parttól, ahol senki sem láthatta őket.
Az utolsó erejével úszott, átázottan, reménykedve, hogy valaki észreveszi őket. Minden mozdulat egyre nehezebb volt: a mancsai már remegtek a hidegtől, a sós víz égette a szemét. Egyszer csak fényt pillantott meg a távolban vajon halászhajó volt? Vagy egy ház a parton?
Nem volt benne biztos, de abba az irányba úszott tovább, ez volt az utolsó reménye. Akkor egy hullám felemelte, és tisztán látta: igen, egy hajó volt! Kicsi, fából készült, egy lámpával az orrán. Valaki volt benn. A kutya halkan nyöszörgött, már alig bírt mozogni ennyi maradt belőle
A hajón ülő öregember összeráncolta a homlokát a furcsa hangra, amit alig lehetett hallani a szél zúgása felett. Összehúzta a szemét, megvilágította a tengert a zseblámpájával, és meglátta a hullámok között egy sötét alakot, amely küzdött az árral.
Istenem mormolta, és megragadta a horgát. Gyorsan közelebb evezett ahhoz az alakhoz, ami emberinek és állatnak is tűnt.
Amikor közel ért, tisztán látta: egy reszkető kutya, vörös szemű a sótól, félig a víz alatt és egy eszméletlen gyerek a hátán.
Gondolkodás nélkül lehajolt, megragadta a gyereket, és felhúzta a fedélzetre. Hideg volt és kék, de még lélegzett. A kutya nem mozdult. Teste lomhán úszott a hajó oldalához tapadva, túl gyenge volt, hogy felálljon.
Na, nagy fiú nem azért tetted mindezt, hogy itt maradj, ugye? suttogta az öreg, és kinyújtotta a karját.
Az utolsó erővel a kutya felnézett, és gyenge mozdulattal megpróbált kapaszkodni. Az öreg felhúzta, egy régi gyapjútakaróba burkolta, és mindkettőjüket átölelte.
A hajó motorja felzúgott. Az öreg könnyes szemmel fordította kormányt a kikötő felé. Amit látott soha nem fogja elfelejteni.
Pár nap múlva a helyi újságok címlapján ez állt: Kimentettek a vízből: egy kisfiú és négylábú angyala.
A kutya nem viselt nyakörvet, nem volt gazdája. De aznap talált egy célt. És a fiú egy új esélyt az életben.
Azóta elválaszthatatlanok. A kutyának most már van neve: Remény. Mert ez volt az egyetlen, ami megmaradt neki és elég is volt.