A macska egyszer csak beleütközött egy furcsa tárgyba: egy telefonba Az egésznek volt valami emberi szaga, és meglepően meleg volt. Fészkelődött, karmai közé ölelte, majd ráfeküdt ekkor a telefon egyetlen kecses tappancsérintéstől életre kelt.
Zsófia alig örülhetett új okostelefonjának. Már az első percben kiderült, hogy hibás: minden mozdulattól forrósodott. Aztán persze, ahogy az lenni szokott, valahogy el is hagyta. Kár érte Remek készülék volt: hatalmas kijelző, bivalyerős akkumulátor épp az, amelyik végül elárulta. Visszavinni már nem tudta hisz eltűnt, mintha sosem lett volna.
Zsófia bosszankodva balfácánnak nevezte magát, elővette a megkopott, régi nyomógombos mobilját, és felhívta saját számát. Kicsöngött ugyan, de senki sem vette fel.
Csepegtetett magának egy kis macskagyökeret, lefeküdt, és megpróbálta felidézni a napját. Talán, ha lépésről lépésre újrajárja a helyeket, meglesz a telefon. Ekkor hirtelen valami zizegett a keze alatt őt hívták. A kijelzőn a saját száma virított ismerősen.
Halló! szólt bele.
A túloldalon csak neszek és fura sóhajok majd, hirtelen:
Miaú
Zsófia azonnal bontotta a hívást. Biztos, hogy csak szórakoznak velem! gondolta bosszúsan. Sajnos még zárolni se tudta a készüléket most valaki játszadozik vele. Újabb hívás szakította félbe a morgását.
Ugyanaz a sóhaj, ugyanaz a surrogás és ismét: egy elképesztően valóságos macskahang.
Ne hívjál többé! fakadt ki.
Ám a hívogatás nem szűnt. Végül, most már minden mindegy alapon, magára kapott valamit és kisétált a sötét utcára. A hangok erősebben hallatszottak kintről talán ott lehet az, ahol elhagyta a telefont. Visszagondolt, hol járhatott, ismét hívta a saját számát, és egy pillanatig már nem is remélte, mikor végül a jól ismert csengőhang szállt felé. Megindult a hang irányába, már előre eltervezve, hogyan szidja le a pimasz tolvajt, aki a kárán nevet.
Közben a macska, aki a meleg tárgyhoz szorult, ámulva figyelte, hogyan él a telefon, hogyan beszél magában. Megszagolta, néha megsimította, mire a telefon egyfolytában motyogott tovább. A cirmos egy pillanatra úgy döntött, illendő válaszolni.
A telefon abbahagyta, majd amikor ismét megérintette a tappancsával, újra megszólalt. Még melegebb lett annyira jó volt, mert odakint hideg volt, de ez a különös tárgy maga volt a mennyország. Egy újabb leheletnyi érintés
És akkor egyszer csak a telefon dalra fakadt. A cica megijedt, odacsapott de a furcsa kütyü nem bírt leállni. Miközben a zenélő ketyerével küzdött, észre sem vette, hogy a fa alatt más is ácsorog.
Zsófia minden harci kedve elszállt, amikor szembenézett az igazi bűnössel. A fa alatt egy rozsdás-fakó szőrű, sértődött életű macska ült, aki dühödten püfölte a telefont, hogy elhallgattassa. De amint meglátta Zsófiát
A macska hozzárohant, mintha régi barátja volna. Úgy dorombolt, úgy simult a kezeibe Zsófia csak állt, teljesen elképedve ennyit szeretettől.
A macska a két orcájához dörgölőzött, mintha csókolni akarta volna. Most érezte, mennyire átfázott szegény, nem csoda, hogy a forró telefonon melegedett.
Telefon a zsebében, macska a karjában, Zsófia lassan elindult hazafelé, eszébe jutott valami: ez a szerelem első látásra lenne? Mennyire kedvére való volt ez a rozsdás jószág! Ezt az ölelést, ezt a gyengédséget nem lehetett ott hagyni az utcán.
A macska, szinte mámorosan boldogan, tekergett az ölében, arcát hol az ajkához, hol az állához dörgölte. Zsófia bár tiltakozott, úgy igazán tetszett neki ez az örvénylő szelídség. Ki hitte volna? Egy utcai cica, ilyen kedves!
De azért a megfejtés igazán egyszerű volt
A macska totál be volt csípve a macskagyökér illatától, amit Zsófia egy órával ezelőtt csepegtetett magának nyugtatónak mostozta be a cirmos fejét rendesen.







