Egy kaotikus szekrény, halmokban álló gyűrött ruhák, savanyú leves a hűtőben – mindez a mi otthonunk. Próbáltam óvatosan feltenni ezeket a kérdéseket a feleségemnek, de valahogy mégis vádaskodás lett belőle. Már első látásra beleszerettem Máriába – egyszerűen nem tudtam ellenállni a szépségének és a bájának. Úgy éreztem, hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy egy ilyen okos, vonzó és igényes lány van mellettem, ezért nem is haboztam feleségül kérni. Úgy döntöttünk, összeköltözünk, Mária azonban rögtön leszögezte, hogy nem szeret házimunkát végezni. Inkább a karrierjére fókuszálna, a házimunkát pedig igazságosan, fele-fele arányban osztanánk el. Ez akkoriban jogos és korrekt megállapodásnak tűnt, ezért rá is bólintottam – nem sejtve, mit hoz a jövő. Felosztottuk egymás közt a házimunkát, Mária pedig megnyugtatott, hogy minden rendben megy majd a munka és a háztartás között. Bíztam a szavában és nem erőltettem a saját véleményemet. Eltelt fél év, és észrevettem, hogy mégsem úgy mennek a dolgok, mint terveztük. Mária munkája nem úgy alakult, ahogy szerette volna: csak részmunkaidőben dolgozott, egy ismeretlen cégnél, változó fizetéssel és instabil beosztással, miközben a keresetét csak a saját vágyaira költötte. Én eközben hajnalban keltem, késő estig dolgoztam. Mária azonban kitartóan hivatkozott a felosztásra, sőt, néha szemet hunyt a saját feladatai felett is. Eleinte még lelkiismeretesen csinálta a részét, de a lelkesedése fokozatosan alábbhagyott. A lakás egyre kaotikusabb lett, mindenütt halomban álltak a vasalatlan ruhák. Megdöbbenésemre rám hárította a felelősséget, mondván: többet kéne segítenem. Ez nagyon rosszul esett. Szinte kibírhatatlan átmenet volt a rengeteg munka és a teljes háztartás menedzselése között – pedig az elején még mindketten igazságos felelősségmegosztásban egyeztünk meg. Abban bíztam, hogy a gyermekünk születése után javul majd a helyzet, hiszen Mária otthon lesz a babával, és a házimunkára is lesz ideje a GYES alatt. Sajnos, inkább csak romlott a helyzet: néha már azon gondolkozom, jobb lenne nélküle. A gondok mellett a veszekedések is a mindennapok részévé váltak. Noha igyekszem megérteni a feleségem szempontjait, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy az én igényeimet senki sem veszi figyelembe. Irodában dolgozom, itthon is helytállok, próbálom ellátni a házimunkát is – egyetlen vágyam, hogy néha kicsit pihenhessek. Próbálom átgondolni, mit is csinál Mária egy nap alatt otthon a GYES-en, miért nem sikerül elkészítenie a vacsorát, vagy rendben tartania a lakást. A babánk még csak két hónapos, és a nap nagy részében alszik. Úgy érzem, ennyi idő alatt én biztosan meg tudnék csinálni pár házimunkát. Az is motoszkál bennem: vajon mi lesz, ha még egy gyerekünk születik? Én az egyenlőség és egymás támogatása mellett vagyok, de úgy tűnik, Mária ezt nehezen tudja elfogadni. Nem szeretném, ha tönkremenne a családunk, mert nagyon szeretem a gyermekünket. De érzem, hogy elértem a tűrésküszöbömet. Nem tudom, hogyan lehetnék boldog ebben a helyzetben. Te kinek adnál igazat ebben a történetben?

Egy kesze-kusza szekrény, halomban álló, vasalatlan ruhák, savanyúleves a hűtőben ez mind a mi otthonunk. Megpróbáltam finoman szóba hozni ezeket a dolgokat a feleségemnél, de valahogy mindig visszakaptam néhány vádat is.

Első látásra beleszerettem Enikőbe, amint megláttam őt. Szinte azonnal éreztem, mennyire elbűvöl és milyen különleges. Úgy éreztem, hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ilyen okos, vonzó és tiszta lelkű lány van mellettem, ezért nem is haboztam megkérni a kezét.

Úgy döntöttünk, összeköltözünk. Enikő azonban már a legelején közölte, hogy a házimunka sosem állt közel hozzá. Ő inkább a karrierjére szeretne fókuszálni, és a háztartási feladatokat is igazságosan, fele-fele arányban szeretné elosztani. Én ebben nem láttam semmi kivetnivalót, elfogadtam az ötletet. Akkor helyesnek és reálisnak tűnt az egész megállapodás, de még nem láttam, mire számíthatok a jövőben.

Felosztottuk egymás között a teendőket, és Enikő megígérte, hogy remekül fog boldogulni a munkával és otthon is. Bíztam a szavában, nem akartam az akaratomat ráerőltetni.

Eltelt fél év, észrevettem, hogy minden másképp alakul, mint ahogyan terveztük. Enikő munkája se úgy haladt, ahogyan remélte. Egy ismeretlen cégnél dolgozott részmunkaidőben, a fizetése hol volt, hol nem, a munkaideje teljesen változó. Az összes megkeresett pénzét szinte kizárólag a saját vágyaira költötte. Én pedig reggeltől estig robotoltam, megállás nélkül. Mégis, Enikő ragaszkodott a házimunka-elosztás emlékeztetőjéhez, de előszeretettel hunyta be a szemét, ha a saját feladatairól volt szó.

Kezdetben még lelkesen megtette a saját részét, aztán hétről hétre fogyott a lelkesedése. Egyre nagyobb rendetlenség lett otthon, mindenhol vasalatlan ruhák. Meglepő módon pedig még engem tett ezért felelőssé, mondván, többet kellene segítenem neki. Mélyen megérintett ez a hozzáállás, iszonyúan nehéz volt a sok munka mellett még a háztartást is egyensúlyban tartanom. Eleve úgy egyeztünk meg, hogy igazságosan osztjuk el a kötelességeket.

Reméltem, hogy a helyzet jobb lesz, miután megszületik a gyermekünk gondoltam, Enikő a GYES alatt majd többet fog törődni a házzal és a kicsivel. Sajnos azonban csak rosszabb lett minden. Néha már azon kapom magam, hogy jobb lenne nélküle. A mindennapi viták is az életünk részévé váltak.

Bár próbálom megérteni Enikő nézőpontját, és beleképzelni magam az ő helyzetébe, nem tudom elűzni azt az érzést, hogy rám egyre kevesebb figyelem jut. Dolgozom az irodában, otthon is, próbálok mindent ellátni, házimunkát is vállalok egyedül csak pihenni szeretnék végre egy kicsit.

Az is eszembe jutott, vajon mit csinál Enikő napközben a GYES-en, ami miatt se vacsora, se rend nincs a lakásban. A babánk még csak két hónapos, a nap nagy részét átalussza. Úgy gondolom, ilyenkor pár feladattal én is elboldogulnék. Eszembe jut, mi lesz, ha később második gyerekünk is lesz. Támogatom az egyenlőséget és a kölcsönös segítségnyújtást, de mintha Enikőnek ez a fogalom nehezen menne át.

Nem akarom, hogy tönkremenjen a családunk, hiszen a kisbabánkat nagyon szeretem. De érzem, hogy a türelmem végéhez érek. Egyszerűen nem tudom, hogyan tovább ebben a helyzetben. Te vajon kinek adnál igazat ebben a történetben?

Rate article
News 24 Justall
Egy kaotikus szekrény, halmokban álló gyűrött ruhák, savanyú leves a hűtőben – mindez a mi otthonunk. Próbáltam óvatosan feltenni ezeket a kérdéseket a feleségemnek, de valahogy mégis vádaskodás lett belőle. Már első látásra beleszerettem Máriába – egyszerűen nem tudtam ellenállni a szépségének és a bájának. Úgy éreztem, hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy egy ilyen okos, vonzó és igényes lány van mellettem, ezért nem is haboztam feleségül kérni. Úgy döntöttünk, összeköltözünk, Mária azonban rögtön leszögezte, hogy nem szeret házimunkát végezni. Inkább a karrierjére fókuszálna, a házimunkát pedig igazságosan, fele-fele arányban osztanánk el. Ez akkoriban jogos és korrekt megállapodásnak tűnt, ezért rá is bólintottam – nem sejtve, mit hoz a jövő. Felosztottuk egymás közt a házimunkát, Mária pedig megnyugtatott, hogy minden rendben megy majd a munka és a háztartás között. Bíztam a szavában és nem erőltettem a saját véleményemet. Eltelt fél év, és észrevettem, hogy mégsem úgy mennek a dolgok, mint terveztük. Mária munkája nem úgy alakult, ahogy szerette volna: csak részmunkaidőben dolgozott, egy ismeretlen cégnél, változó fizetéssel és instabil beosztással, miközben a keresetét csak a saját vágyaira költötte. Én eközben hajnalban keltem, késő estig dolgoztam. Mária azonban kitartóan hivatkozott a felosztásra, sőt, néha szemet hunyt a saját feladatai felett is. Eleinte még lelkiismeretesen csinálta a részét, de a lelkesedése fokozatosan alábbhagyott. A lakás egyre kaotikusabb lett, mindenütt halomban álltak a vasalatlan ruhák. Megdöbbenésemre rám hárította a felelősséget, mondván: többet kéne segítenem. Ez nagyon rosszul esett. Szinte kibírhatatlan átmenet volt a rengeteg munka és a teljes háztartás menedzselése között – pedig az elején még mindketten igazságos felelősségmegosztásban egyeztünk meg. Abban bíztam, hogy a gyermekünk születése után javul majd a helyzet, hiszen Mária otthon lesz a babával, és a házimunkára is lesz ideje a GYES alatt. Sajnos, inkább csak romlott a helyzet: néha már azon gondolkozom, jobb lenne nélküle. A gondok mellett a veszekedések is a mindennapok részévé váltak. Noha igyekszem megérteni a feleségem szempontjait, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy az én igényeimet senki sem veszi figyelembe. Irodában dolgozom, itthon is helytállok, próbálom ellátni a házimunkát is – egyetlen vágyam, hogy néha kicsit pihenhessek. Próbálom átgondolni, mit is csinál Mária egy nap alatt otthon a GYES-en, miért nem sikerül elkészítenie a vacsorát, vagy rendben tartania a lakást. A babánk még csak két hónapos, és a nap nagy részében alszik. Úgy érzem, ennyi idő alatt én biztosan meg tudnék csinálni pár házimunkát. Az is motoszkál bennem: vajon mi lesz, ha még egy gyerekünk születik? Én az egyenlőség és egymás támogatása mellett vagyok, de úgy tűnik, Mária ezt nehezen tudja elfogadni. Nem szeretném, ha tönkremenne a családunk, mert nagyon szeretem a gyermekünket. De érzem, hogy elértem a tűrésküszöbömet. Nem tudom, hogyan lehetnék boldog ebben a helyzetben. Te kinek adnál igazat ebben a történetben?