Egy hét múlva a szomszédok a legutolsó csónakkal érkeztek vissza a nyaralóból. De a macskájuk nélkül: egy hatalmas, szürke bandita, aminek hiányzott a jobb füle. Egész nyáron mi is harcba keveredtünk vele a nyaraló területén; egyszer ellopott nekem egy kanállevest a asztalról, máskor a paradicsomágyásban görnyedt. Elfogadtam őt, mint egy régi barátot. Amikor azt a párt láttam, akik a szürke macskát nélkül tértek vissza, szívem összeszorult, és megkértem a feleségemet, hogy kérdezzen megkérdezés nélkül, hol van a macska.
Minden úgy alakult, ahogy gondoltam: a macskát a nyaralóban hagyták. Egész nap zaklatott, míg végül felhívtam a főnököm számát és holnap szabadságot kértünk. A feleségem mélyen sóhajtott, és így szólt:
Vigyázz, kérd meg, hogy csónakkal szállítsák át.
A reggeli időjárás szürke felhőkkel kezdődött, apró, nyomorult esőcseppek hullottak, a szél pedig a lehulló, már megfagyott leveleket nyomta az aszfalt felé. A csónakállomáson barangoltam, remélve, hogy valaki még a másik partra indul a feledésbe hullott holmikért. De senki sem jelent meg. Egy magabiztos férfi jelent meg, aki negyvenöt méretű csizmában toporgott, motorba bökdölt és morcosan morgott. Elmagyaráztam neki, hogy a nyaralón fontos, életbevágó iratok maradtak, és átadtam neki tizenkét ezer forintot. Ő a pénzért cserébe a csónakot vízre tette, miközben az eget nézve beszélt a nyaraló lakóinak feledékenységéről.
A hullámok méltóak voltak, hideg habmal csapkodtak, mintha el akarnák szétcsapni a kis csónakot. Fél óra küzdelem után a parton érkeztünk a nyaraló közelében, egy komor férfi szótlan üzenetével, miszerint ilyen szépségért még húsz forintot is kéne fizetni. Az ég lassan szürkülni kezdett, a finom eső jeges szitává változott.
Szürke, Szürke, Szürke! kiáltottam a torkomon, remélve, hogy még él.
És a Szürke megjelent. Reszketve, a lábamhoz szorítva sípolt. Felkaroltam, és a csónak felé rohantam. Miután a csónakhoz értem, leültem, és a macskát mellém helyeztem. A komor férfi szemei kitágultak, száját kinyitotta, de ekkor
A Szürke kiugrott a csónakból, és óvatosan a hiányzó bal füle a fejéhez nyomva halkanként nyávogott. Utána visszafordult, és visszafutott.
Állj, állj, állj, hova mész, te ördög! ordítottam.
Még a matrók, átkok és átkok ellenére felvettem a futást, üldözve a macskát. Ő a távolba száguldott, én pedig szinte kétségbeesve követtük, míg hirtelen balra fordulva eltűnt a bokrok közt. Ahogy megtörtént a gallyakat, láttam, hogy a szürke, egyfüles macska egy kis fekete kiscicához bújtatott. A kiscica ázott, sikoltott. A Szürke bűnbánó tekintettel nézett rám, és nyávogott.
Leültem a vizes földre, megpróbálva mindkettőt felvenni, de a föld megrázkódott. A komor férfi hatalmas csizmájával tombolva, átkokkal fújdosva jött a hátam mögül, majd hirtelen hallgatóba foglott.
Egy meglepően nyugodt, kedves hangon mondta:
Siess, mert jön a hóvihar, és mindent hóba borít.
Felvettem a Szürkét és a kis fekete cicát, és rohantunk a csónak felé. Hogy hogyan jutottunk át a folyó másik oldalára, azt már nem tudom. Talán csak Isten akarta, mert körülöttünk már semmit sem láttunk.
A komor férfi ekkor a motor és a víz zaját elfojtva így szólt:
Te vagy a vakond, ugye?
Megzavartam.
Miért mondod, hogy vakond? kérdeztem óvatosan, a hullámzó víz felé nézve.
Látod, úgy jön ki folytatta Megcáfoltad a papírokat, pénzt adtál, meg aztán magad mentél megmenteni a macskát? Ember vagy, vagy valami lélek nélküli szellem? Ugye?
Én csak attól félték, hogy elutasítasz, és senki sem tudta megmenteni magyaráztam. A férfi elhallgatott, felnyögött, és megérkeztünk a csónakállomáshoz.
Ott egy puha törölközőt pakolt a kiscicának, és amikor már indulni készültem, megköszöntem neki, ekkor azt mondta:
Tudod, semmi sem megy csak egyedül, a másikra sem marad semmi. Majd a Szürkéhez fordulva így szólt: Gyere, élj velem. Halászni is megyek. Te vagy a jó macska, a helyes macska. Nem hagytad el a kicsit.
A macska bűnbánóan nyávogott, odalépett a komor férfihoz, hátrahajolt, és a hatalmas csizmái felé nyúlt. A férfi felvette, a szürke bandita szorosan átölelte, és mellette állt. A férfi hátrafelé fordult, és egy percig csak remegő hangon mormolt:
Jaj, jaj, jaj
Aztán visszatért, szigorú, de meglepően puha hangon:
Meghívom jövő hétvégén a fiatalembert halászni. *szemöldökét felhúzva*.
Amikor hazaértem, a feleségem a meleg, szöszös törölköző alatt megtalálta a tizenkét ezer forintot. Ettől kezdve rendszeresen megyünk halászni a kedves, erőteljes morcos úriemberrel. És igen, néha kissé részegülve, hal nélkül is visszatérünk. Halászni, azt hiszem, az élet egyik egyszerű, de igazán magyar dolga.







