A darvak hajókázva mennek az égen…
Zsófia felébredt és örömmel nyújtózkodott. Azután elgondolkodott, milyen nap van ma. Megfordította a fejét, hogy megnézze, mennyi az idő. A pillantása a szekrény ajtaján lógó fehér ruhára esett. Túl hosszú volt, kinn akarta hagyni, hogy ne gyűrődjön. A emlékek hirtelen özönlöttek rá, és olyan nehéz lett a légzése, mintha egy lavina nyomta volna a mellkasát.
Amikor próbálta a ruhát a boltban, egy pillanatra úgy érezte, jól döntött. Már nincs Márk. De Fülöp itt van, élő és figyelmes, sikeres és jóképű. Nem lehet már semmit megváltoztatni. Néhány óra múlva felveszi ezt a ruhát, és az esküvői kocsi a polgári anyakönyvvezetőhöz viszi.
Zsófiát hideg kirázta ettől a gondolattól. Elfordította a fejét a ruhától – a saját árulásának szimbólumától.
Tegnap ezt mondta az anyjának is. Sápadt, a kemoterápiától és a műtétektől kimerült anya beesett szemekkel nézte a lányát.
– Értem, édesem. De Márk nincs már.
– Eltűnt, de nem halt meg – válaszolta Zsófia élesen. – Lehet, hogy fogoly, hiszen cserélnek foglyokat.
– Drágám, de milyen állapotban jönne haza? Nézed a híreket? Ha testileg sértetlenül visszatérne, a lelke tönkremenne. Miért akarod ezt? Még csak huszonnégy éves vagy. Az életed csak most kezdődik. Ráadásul csak rövid ideig voltatok együtt.
– Anyu, megígértem, hogy várok rá. Ha feleségül megyek, akkor elárulom. És ha visszajön? Hogyan nézhetném a szemébe? – Zsófia már sírva fakadt, a könnyek fullasztották a hangját.
– Csitt, ne kiabálj. Ő is megígérte, hogy visszajön. Háború van. Könnyű ígérgetni, nehéz betartani. Ha életben lenne, nem küldene valami üzenetet? – Anyja átölelte a lányát.
Zsófia letette a fejét anyja vállára, és hallotta, milyen nehezen lélegzik. A tüdejében mintha papír zizegne.
„Anyunak igaza van. Fülöp annyit tett értünk. A legjobb budapesti klinikára juttatta anyut, pénzt adott a kezelésre. Szó szerint a halálból hozta vissza. Még mindig kemót kap. Van remény. De ha újra rosszul lesz? Nincs pénzünk, Fülöp a segítségünkre van. Nem hagyhatom el… Ő az anyám, ő álmodik az unokákról… Én meg önző vagyok, csak magamra gondolok…”
Zsófia letörölte a könnyeit.
– Minden rendben lesz, anyu. Ne aggódj.
Anyja sóhajtott, és titokban kémlelte Zsófiát, néha-néha kereszDe amikor megszületett a fiú, Zsófia és Sanyi úgy döntött, hogy megtartja az ígéretet, és Egornak nevezte el a kicsit, mert hiába nem jött soha hír Márkról, a szívükben mindig élt a remény, hogy valahol az ég alatt talán még mindig vár rájuk.







