Zsófia munkából hazafelé betért a közeli boltba. Már a pénztárnál állt, amikor meglátta Ráczné nénit. Régen együtt dolgoztak Zsófia anyjával. Mindig megállt, ha meglátta anyja régi barátnőjét, és elbeszélgettek.
Zsófia kifizette a vásárlást, kilépett a pénztártól, és kint várt Ráczné nénire.
– Jó estét – köszönt Zsófia, amikor a nő odalépett hozzá. – Rég láttuk Önt.
– Zsófikám, drága, beteg voltam, alig léptem ki otthonról. Gyere, van valami, amit el kell mondanom.
Zsófiát hirtelen nyugtalanság fogta el. Gergő tizenhat éves, és ebben a korban bármi megtörténhet. Lilla meg már tizenhárom és kezd felnőni. Vajon baj történt? A szíve összeszorult, kezében a nehéz bevásárlószatyor feszítette az ujjait, már fájt a tenyerétől. Inkább hazamenne, elkerülné ezt a beszélgetést. De késő volt. Ráczné néni lehalkította a hangját, közelebb hajolt:
– Ne gondold, hogy pletykálok. A saját szememmel láttam. Nem vagy nekem idegen, hiszen szinte a szeme láttára nőttél fel. A te Petyád rendszeresen átjár a szomszéd házba, egy fiatal nőhöz. Az ablaka pont szemben van az enyémmel. Mindig, mikor átmegy, rögtön behúzza a függönyt.
Zsófiát mintha jéghideg víz öntötte volna le, aztán hirtelen forróság ömlött el benne. Erre számítani sem tudott. Pétertől, aki mindig megbízható volt, ilyet nem várt volna.
– Figyelmeztetni akartalak. Megrázott a dolog. Két gyereketek van. Mi lesz, ha komolyra fordul a dolog? Jobb lenne, ha beszélnél a férjeddel, amíg lehet.
– Igen, mennem kell, Ráczné néni – Zsófia elsietett, gyorsan indult haza, próbálva elkerülni a nő együttérző tekintetét. Már el is felejtette, hogy egy utcában laknak.
Lélegzet nélkül érkezett haza, reszkető kezével alig tudta beilleszteni a kulcsot a zárba. Belépve, ledobta magát a fotelba, a bevásárlószatyor pedig kicsúszott a kezéből. A zajra Lilla kijött a szobából, és elkezdte összeszedni a szétszórt dolgokat.
– Vigyed a konyhába, majd én – mondta Zsófia, zavartan elzavarta a lányát.
„Hogy tehette ezt? Ráczné néni látta, ki tudja, ki még… És a gyerekek? És én semmit sem vettem észre…” – gondolta, miközben levetkőzött.
– Anyu, jól vagy? Rosszul nézel ki… – kezdte Lilla.
– Menj a szobádba. Hagyj egyedül – vágott a szavába Zsófia.
Lilla habozott, de végül engedelmeskedett.
„Legalább nincs itthon Péter. Van időm magamhoz térni. Ha itt lenne, tuti kiabálnék vele az első percben. De így csak rosszabb lenne.”
Felállt, bement a konyhába, és ivott egy pohár vizet. A hideg víz kicsit megnyugtatta. Utána elkezdett vacsorát készíteni, de a reszkető keze miatt minden kiesett a kezéből.
A serpenyőben hamar pirult a hús, már csak a tésztát kellett kivenni a hűtőből. Közben folyton az ablakhoz ment, próbálva kivenni, hol lehet Ráczné néni ablaka, és hol az, ahová Péter jár.
A kulcs zörgésére összerezzent. Gyorsan a tűzhely felé fordította magát. A háta mögött hamarosan ott termett a férje.
– Jó illat van – mondta vidáman.
– Vetkőzz és moss kezet, vacsorázunk – Zsófia hangja éles volt, mint acélhúr.
– Mi történt? – kérdezte a férje, és a szemébe nézett.
– Találkoztam Ráczné nénivel a boltban – nyelt egyet Zsófia. – Azt mondta… beteg volt, nem jött ki. És én még el sem mentem hozzá.
– Ezért vagy így? – kérdezte Péter.
– Nem. Azt mondta, látta, hogy átjársz a szomszéd házba – súgta Zsófia, és szemébe nézett.
– Még mit nem mondott a vén pletykafészek? – morgott Péter, de a tekintetéből Zsófia rögtön megértette, hogy igaz. Pedig még reménykedett…
– Látta ő, más is láthatott. Miről gondolkoztál? Mi lesz, ha a gyerekek megtudják? – sziszegte Zsófia, a konyhaajtóra pillantva. – Nem tudom ezt elviselni. Nem tudok megbocsátani. Dönts: vagy velük vagy, vagy velünk.
– Zsófi… – Péter a vállára tette a kezét.
Megrántotta magát.
– Ne érj hozzám!
– Anya, apa, miért orditoztok? – Gergő jelent meg az ajtóban.
Zsófia nem is hallotta, hogy hazajött.
– Mosd meg a kezed és hívd Lillát, vacsorázunk – erőltetett mosollyal mondta.
A következő napokban egy szót sem váltottak a dologról. A feszültség egyre nőtt. Zsófia remélte, hogy Péter bocsánatot kér, és megígéri, hogy többé nem megy oda. Próbált elképzelni, milyen lenne Péter nélkül élni.
Egy nap, amikor a gyerekek nem voltak otthon – Gergő barátaival volt, Lilla pedig a barátnőjénél bulizott –, Péter köhécselt és megszólalt:
– Nem bírom tovább. Beszélnünk kell.
– Rendben – válaszolta Zsófia halványan.
– Nem mentegetőzöm, csak el akarom mondani. A szülei autóbalesetben haltak meg, a nagymamája meg nemrég hunyt el. Az ö- Az ő lakásába költözött, segítettem neki elpakolni a holmikat… és nem tudom, mi történt velem, talán sajnáltam, de most várandós, és nem hagyhatom magára – mondta Péter, miközben a kezét tördelte, és Zsófia tekintetében látta a csalódást, a haragot, de valahol mélyen még mindig a szerelmet, ami végül felülkerekedett mindenen, és úgy döntött, hogy újra együtt kezdik, mert a család fontosabb, mint bármi más.
