—Ezt gondoltad, hogy gyereket szülsz férj nélkül? Nem szégyelled, anya? — dörmögte Boglárka, szemében a kárhozat.
A ballagás után Boglárka azonnal beküldte a jelentkezését az egyetemre. Nem kételkedett a felvételében, hiszen a vizsgáin kitűnő eredményeket ért el, még a legmagasabb ponthatárokat is messze túlszárnyalta az előző évek statisztikái alapján.
Azon a nyáron a forróság úgy nehezedett a Budapestre, mintha az ég is tüzelt volna. A barátnője, Eszter meghívta, hogy töltsön két-három hetet a nagynénjénél Balatonfüreden. Jó ötletnek tűnt: tenger helyett ugyan, de a Balaton partján lazíthat, szabadon, anyai felügyelet nélkül, belesüppedve a felnőtt, izgalmas világba. De amikor már csak egy nap volt hátra az indulásig, Boglárkát hirtelen nyugtalanság fogta el. Nem azért, mert először utazott el anya nélkül, hanem mert ott kellett hagynia Dávidot.
Bori, Boglárka anyja, nemrég töltötte be a harminchatodik évét. Az apjával már régen elváltak, mikor Boglárka még csak hároméves volt. Apjára alig emlékezett, és nem is igen hiányzott. A szülei fiatalon házasodtak, még mielőtt igazán megismerhették volna egymást, és a nehézségek — a fáradtság, a síró gyerek, a pénzhiány, a folytonos veszekedések — hamvukra égették a kapcsolatukat.
Ahogy Boglárka felnőtt, Bori próbált új életet kezdeni, de vagy a pasik nem akartak nevelni egy más férfi gyerekét, vagy Boglárkának nem tetszett az új “jelölt”.
Két évvel ezelőtt megjelent Dávid. Gyakran járt hozzájuk, de soha nem maradt éjszakára. Legalábbis Boglárka nem vette észre. Dáviddal könnyed volt a légkör, ajtónálló nélkül nevetgéltek, és az utóbbi születésnapján egy hatalmas vörös rózsabokrot hozott neki.
És Boglárka belé szeretett. Dávid két évvel fiatalabb volt Borinál, de ez a különbség semminek tűnt… legalábbis az anyja számára. Boglárka viszont úgy vélte, ő sokkal jobban illik hozzá, mint az anyja. Dávid minden pillantását úgy értelmezte, mintha őt kereste volna benne. Miért ne? Ő csupán tizennyolc éves, fiatalabb, friss, élettel teli. Ha választania kellene köztük, hát biztosan őt választaná. Így gondolta. Közben megőrült féltékenységtől, ha Dávid az anyjával beszélgetett, nevetett.
Most pedig két hétig távol lesz, és bármi megtörténhet. Például Dávid megkéri Borit a kezére. És akkor örökre elveszíti.
Az útra készülődés közben Bori a konyhában kapkodott, Boglárka pedig azon töprengett, hogyan valljon szerelmet Dávidnak.
„Boglárka, fuss el a boltba! Elfelejtettem venni sajtot, és a majonéz és alig maradt” — szólt ki a konyhából Bori.
„Anyu, még be sem csomagoltam mindent” — morgott vissza Boglárka.
Bori sóhajtott és maga rohant a boltba.
Pár perc múlva csengő riasztotta fel a csendet. Dávid! Boglárka szíve hevesen kalapált. Itt a lehetőség, hogy kettesben beszéljen vele!
Úgy viselkedett, mint a tökéletes házigazda. Leültette a kanapéra, majd érdektelen fecsegéssel töltötte az idA kanapén ülve hirtelen magához szorította Dávid karját, majd gyorsan, a félelemtől megvakultan, megcsókolta az arcát – de Dávid eltolta magától, és abban a pillanatban, amikor Bori belépett, Boglárka már tudta, hogy minden álom, minden remény szétfoszlik a valóság hideg fényében.
