A BŰN A DIÓVAL, A MAG A VÖDÖRREL
– Nem lehet így tizenéves szenvedéllyel fel-fellángolni ebben a korban! Negyvenhat éves! Mit gondol? Ez a lány akkora, mint a lánya! Milyen szerelem lehet köztük? Hm… Úgy beleszeretett, mint egy egér a dobozba! Nem értem, és nem is akarom megérteni! – dühöngött Ildikó a férje viselkedésén.
Mindezt a felháborodást a legjobb barátnője, Eszter hallgatta.
– Ne vonj le elsietett következtetéseket, Ildikó. Minden rendbe jön. Neked tökéletes családod van – nyugtatta barátnőjét Eszter.
Bár Eszter, a kollégák és a szomszédok is tudták, hogy Ildikó családjának nyugalma egy hajszálon függ.
Gábor, Ildikó férje, mintha megszabadult volna a láncról. Egészen más ember volt.
…Mind egy balesettel kezdődött. Pontosabban egy közúti incidenssel, ami először futó kalandnak tűnt, aztán az élete utolsó lángoló szerelmévé vált.
Tél volt. Jégeső. Gábor minden reggel autóval ment be az irodába. Aznap óvatosan, lassan hajtott. A zebránál megállt.
Hirtelen a semmiből előugrott egy lány, és a teljes súlyával a kocsi motorháztetejére zuhant. Gábor nem értette, mi történt. Az első pillanatban úgy tűnt, mintha szándékosan vetette volna magát a kocsi elé. De nem volt idő gondolkodni. Azonnal kiszállt, hogy segítsen a lánynak.
A lány nyögött és nyöszörgött.
Gábor beültette a kocsijába, és a legközelebbi sürgősségi orvosi központ felé indult. A lány azonban határozottan visszautasította az orvosi ellátást. Azt mondta, már jobban van. De egy forró teát szívesen elfogadna…
Gábor magával vitte az ismeretlen lányt az irodájába.
Finom teát és szendvicseket kínált neki.
Bemutatták egymásnak. A lány neve Anikó volt. Gábor magában megjegyezte, hogy a lány igazán csinos. Kedves, pöckös orrú, göndör hajú, koránál komolyabb. És valahogy varázslatosan vonzó volt. Úgy érezte, nem tudja levenni róla a szemét, és végtelenül hallgatni akarja a bűvölő hangját. De Gábor gyorsan magához tért. Megrázta a fejét, mintha le akarná rázni a bűvölletet, és kikísérte a lányt. Már így is elvesztegette az értékes munkaidejét. Menet közben odaadta Anikónak a névjegykártyáját. Csupán udvariasságból.
– Anikó, hívjon, ha bármi van…
Este már el is felejtette az esetet.
Két nap múlva Anikó felhívta. Találkozót kért. Azt mondta, sürgős és fontos ügye van.
Gábor, aki még mindig bűntudattal viseltetett Anikó iránt, elment a találkozóra.
A „sérült” kinyitotta apró lakásának ajtaját. Gábor belépett. A lány jobb karja be volt kötözve.
– Látja, Gábor… Meg akartam szögezni ezt a képet a konyhában. Nem megy. Fáj a kezem. Segít? – kérdezte fájdalmasan.
– Persze, segítek. Adja ide a szerszámokat – egyezett bele azonnal Gábor.
Hamar felakasztotta a képet a falra. A konyhaasztalon pedig megjelent egy üveg bor és gyümölcsök.
– Ezt meg kell ünnepelni. Régóta akartam felakasztani ezt a képet. De nem volt férfi kezű ember – hívta meg Anikó a vendégét az asztalhoz.
Gábor nem tudott nemet mondani. Sajnálni kezdte a lányt. Milyen csinos, és mégis egyedül…
A bort elbeszélgetve megitták, a gyümölcsöt nem nyúlták meg. Nem volt éhség. Csak egy vágy élt bennük: beszélni, beszélni, beszélni…
Gábor titokzatosan és megdöbbentve tért haza. Éjjel volt. A felesége és a lánya nyugodtan aludtak. Tudták, hogy Gábor számára a munka az első. Néha hajnalban is hazajött az irodából.
Fél év múlva Gábor bejelentette, hogy elhagyja a családot. A felesége, Ildikó, és a lánya, Zsófi, azt hitték, megőrült. Természetesen Ildikó észrevett néhány változást a férjében. Először is, teljesen elfelejtette a születésnapját. Ilyen még soha nem történt. Másodszor, a családi költségvetés valamiért harmadára csökkent. Harmadszor, Gábor egyre ritkábban volt otthon. Lehetne folytatni a negyedikkel, tizedikkel…
Ildikó kerülte a sötét gondolatokat. Nem akart hinni a legrosszabb feltételezésekben. Mindig nevetett a „szőke a szakállban, ördög a bordában” mondáson.
Ildikó száz százalékig biztos volt a férjében. Ráadásul mindig gondosan ápolta magát. Még kollégái is udvaroltak neki. De minden próbálkozásuk visszaverődött Ildikó megközelíthetetlenségén. Ő csak a férjét szerette, és csak benne bízott. És ekkor ezt a váratlan csapást a szeretett embertől!
Ildikó hisztérikusan a lányához, Zsófihoz rohant.
– Zsófikám, kérdezd meg apádtól a részleteket! Ki ez a szakítónő? Mennyire komoly ez?
Zsófi titokban az anyjától már meglátogatta az apját. Neki is nagyon kíváncsi volt erre a titokra.
– Anya, elmondom a keserű igazságot. Apánk szerelmes. Kétséget kizáróan. Ez a lány öt évvel idősebb nálam. Huszonhat éves. Gyönyörű neve van: Anikó. Tudod, nekem úgy tűnt, nagyon hasonlít rád fiatalon. Mintha egy arc lenne – jegyezte meg Zsófi.
Ildikó ezekre a szavakra elsápadt. Amikor Zsófi megmutatta a telefonján a szakítónő fotóját, Ildikó nyugtató kérAztán egy nap, mikor Ildikó és Gábor a kertben ültek, a frissen locsolt virágok illata körülvette őket, és a két kisded nevetve futkosott köröttük, mindketten tudták, hogy a múlt sérülései végre begyógyultak, és a jövő újra közös lehet.
