Kihez vagy még hasznos? kiáltotta Pál, majd kifújta a nyavalyját, és elindult.
És ő, Katalin, a nyakához érve a kis ablakhoz roskadott, nézte, ahogy elhagyja a férfi, akivel tizenöt évig osztoztak a kanapén. Gondolta, léleklélek, de a távozás előtt még elmondta: Mert egyszerű volt.
Kata lakása kicsi, de otthonos, főzése nagyszerű, a háziasszony bájos; minden a Pál miatt állt készen.
Katalin azt gondolta, talán ki kellene nyitnia az ablakot és felhívni, hogy ne dobja el.
Még a legmélyebb szégyent is vállalná: Maradj velem! még ha csak néhány napra is menne el otthonról, másoknak adva a helyet
Ez jobb, mint 45et megélni egyedül, elhagyva. Már kinyitotta az ablakot, de a tekintete véletlenül a falra akasztott apa portréjára tévedt. A katonai egyenruhában álló férfi szigorú tekintettel nézett a lencsére.
Katalin hirtelen megbántotta magát. Szégyenbe burkolta a gyengeségét.
Újra megnézte, ahogy a karcsú, elegáns férje, kabátban, szép autóba száll a csomagjával.
A konyhába ment, de az út a folyosón keresztül vezetett. Ott állt egy hatalmas, nagyanyától örökölt tükör.
Az elhasznált, fáradt, szürke hajjal és tompa szemekkel néző nő tükröződött benne.
Kata tudta, hogy nem a szépség királynője, ráadásul fogorvosra is költözött a fogai kopottak, újra nem volt elég pénz. Pálnak új autóra volt szüksége, a munkahelyén pedig drága ruhákat kell viselnie.
Mi a hülyeség ez! kiáltotta kollégája, László, a te Pálod úgy néz ki, mint egy színész, te meg csak egy elszarolt pulóver, ősi szoknya, pár blúz, kopott cipő és csizma helyett converse! A kabátod olyan, még a nagymamám sem viselné! Nem kell nekünk fine-dining menü, csak steaket, húsgombócot, palacsintát, bármi. Nem gondoltál volna, hogy elmehet? Nem lehet így járni a férjeddel, barátnőm!
Kata hallgatta, de a saját módján cselekedett. Később Pál azt mondta, hogy elmegy egy 27es lányhoz, négy gyerekkel.
Már meg is fáradtam, sóhajtott Katalin.
Kollégája, egyúttal barátja, beleásott a közösségi oldalakba, kérdezősködött a szomszédoknál, és kinyilatkoztatott:
Nincs semmi kísérlet rajta! Még mégis megnevezett tégyé! Nem egyszerű családból jött, minden nap nem dolgozik, a gyerekek mind különböző apáktól. A nyolcadik hónapban már nem szopott! Anyja is nem tiszta. Szóval a fiatalságról jobb nem is beszélni. De a férfiak szeretik a könnyed viselkedést, és még valami mást. Egy család így nem épül. Nem tudom. Pál megdöbbent téged. Tarts ki!
Kata kitartott. Szülőitől egy szép, nagy központi lakásban örökölt.
Apja, mintha érzékelte volna, mindent úgy rendezett, hogy Pál soha ne férjen hozzá a négyzetmétereikhez. Katalin úgy döntött, kiad egy szobát, hogy a pénz könnyebben jöjjön.
A környéken építkeztek, egy mérnök megérkezett. Egy ápolt, intelligens férfi, Vándor Miklós, szép bajusszal. Figyelmesen nézte Katát, majd hirtelen így szólt:
Előre fizetek! Menj el, pótold a fogait! Szép vagy, de szenvedsz!
Katalin sziporkáztatóan felborult. Nem volt a csúcs! De a fogakkal mindenképp akarta rendezni a dolgot.
Miklós még több pénzt nyújtott, mondván, vissza adja majd, ha kell. Később megérkezett a testvére. Katalint még soha nem látták. Színes, sárga dzsekiben, lila nadrágban, elképesztő frizurával.
Király vagyok, Király az én nevem, mondta, stiliszt vagyok.
A testvér elvállalta, hogy segít, és Katalint gondozóként felvételi listára tette. Amikor ő pitéket osztogatott, Király felajánlotta, hogy új arculatot adjon neki.
És meg is változtatta. Világosabb haj, smink, ami kiemelte a szép vonásait, a fogait is rendbe tette. Most már gyalog ment a munkahelyére, minden fölösleges kiló elszállt, még reggelente futni is kezdett a parkban.
Az új Katalin kedves mosollyal, bimbózó csipkelődő arccal, mint egy pillangó, kiugrott az unalmas házikóból.
Egyszer a telefon megszólalt, a lakó kinyitotta, és kiáltott:
Kata, ott van valami neked!
Az ajtóban állt az exférje, Pál, már csak alig ismerhetően öregedett egy év alatt, bámulatosan sápadt, sovány, összetéveszthető a korábbi ragyogásával. A mellékében csomagok.
Mit akarsz? kérdezte Katalin.
Emlékezett, mikor először próbálta felhívni, de Pál nem akart beszélni; még a fekete listára is tette őt. Most itt állt.
Micsodá vagy! felkiáltotta Pál.
A bókok nem hatottak Katalinra. Emlékezett az álmatlan éjszakákra, a számlákra, a végtelen könnyekre, a pánikra.
Ó, Kata, annyi szenvedtem. Ez az óra csak a pénzemet nyelte ki. A gyerekek eleinte rendben voltak, aztán neveltetlenek, egész nap kiabálnak, nem akarnak semmit tanulni, csak a telefonra bámulnak. Nem főznek, csak gyorsételt csinálnak. Képzeld, vagyis tésztát főznek! A pólóim mind elmosódtak, nem vettem magamnak semmit, mindent rájuk költöttem. Mintha őrültek lennénk. Kata veled mindig jó volt. Kezdjünk újra, rendben? kérte Pál könyörögve.
De Katalin füleibe visszhangzott a szavai:
Akinek mi értelme? Fogatlan, terméktelen, páratlan Kata.
Katalin újra ránézett az exre, és ekkor a bejárati ajtó kinyílt. Egy aggodalmaskodó Miklós lépett be, így szólt:
Kata! Segítség kell? Ön, uram, mi a helyzet?
Pál felugrott, és kiáltott:
Ki vagy te?
Ez az én férjem, Miklós. Ne jöjjön ide többé! mondta Katalin, és bezárta a ajtót Pál száját torkosan nyitva.
Bocsánatot kért a lakótól.
Talán eljött az idő a magyarázatokra! Szeretlek, Kata! Hogyan hagyhattam el egy ilyen csodálatos nőt? Menjél velem, komolyan! kiáltotta Miklós, kocsmás cipőben.
Kata kétségbeesetten beleegyezett. Két hónap alatt Miklós rózsákkal bombázta, egy nyaralót vásároltak.
Néha a sarok mögül figyeltük a régi Pált, aki irigységgel szólt magáról, mintha egy vakációs szoknyát választott volna a helyettünk.
Végül Katalin és Miklós kéz a kézben sétáltak az Andrássy úton, boldogok és szerelmesek, és Kata már várta a babát.
Lájkolj, írd meg a véleményed!
Ha szeretnél még több történetet, kommentelj, és ne feledd a lájkokat ez motivál minket a további írásra!
