A régi emlék
Zsolt lassan sétált a peronon, és élvezte a lágy tavaszi napfényt. A fiatal férfi hét éven át dolgozott távol, erdőirtással foglalkozott. Most, hogy összegyűjtött egy kisebb vagyont, és ajándékokat vásárolt anyjának és nővérének, már úton volt hazafelé.
— Fiú, merre mégy? Útnak indulok, felveszlek! — hallotta maga mögött egy ismerős hangot.
— Bácsi László! Nem ismersz meg? — örvendezett a fiú.
Az öreg tenyérrel árnyékolta a szemét, és hunyorogva vizsgálta az idegent.
— Én vagyok, Zsolt! Annyira megváltoztam?
— Zsolti! Micsoda véletlen! Már feladtuk, hogy valaha is visszatérsz! Legalább egy kis üzenetet adhattál volna magadról.
— Olyan elhagyatott helyen dolgoztam, ahol alig ért el a posta. Hogy vannak otthon? Anyám, Kati, minden rendben? A kis unokahúgom már iskolába jár, ugye? — mosolygott a fiú.
Az öreg lehajtotta a fejét és mélyet sóhajtott:
— Akkor te nem is tudsz semmit… Rossz hírem van, Zsolti. Nagyon rossz. Már majdnem három éve, hogy elment anyád. Kati pedig belevetette magát a bulikba, aztán egyszer csak otthagyta Anikót és eltűnt.
— És Anikó? Hol van ő? — változott meg a férfi arckifejezése.
— Kati télen hagyta ott, nem is tudtuk rögtön. Bezárta a kislányt a házba és elszaladt. Három nap múlva a feleségem hallotta a zajt, odament, és ott volt a szegény gyerek az ablakban, sírva könyörgött segítségért.
Elvittük Anikót. Először a kórházba, aztán az árvaházba.
Egész úton csendben voltak. László bácsi úgy döntött, hagyja a fiút a gondolataival, nem nyúlik bele a lelkébe. Fél óra múlva a lóvontatású kocsi egy elhagyatott udvar előtt állt meg. Zsolt nézte a benőtt kertet, és nem ismerte fel a régi otthonát. Könny szökött a szemébe.
— Ne csüggedj, Zsolt! Fiatal vagy, erős, hamar rendbe hozod a dolgokat. Tudod mit, gyere velünk. Pihend ki magad, együnk együtt vacsorát. Nagyon örülni fog a feleségem — ajánlotta az öreg.
— Köszönöm, most hazamegyek. Este benézek hozzátok.
Egész nap Zsolt takarította az udvart, és estére vendégek érkeztek: László bácsi és felesége, néni Mária.
— Zsoltikém! Milyen férfivá lettél! Igazi jóképű! — ölelte meg az öregasszony a szomszédot. — Hoztunk vacsorát. Együnk, majd segítünk rendet tenni a házban. Milyen jó, hogy visszajöttél!
— Tudtok valamit Katiról? Hogy történhetett ez? Mindig rendes lány volt… — kérdezte vacsora közben a fiú.
— Nem. Semmit nem tudunk. Nem bírta a szegény. Előbb elvesztette a férjét, aztán anyját… Túl sok nehezedett a vállára. Mi lesz Anikóval? Elhozod? Hiszen te vagy a nagybátyja — kérdezte néni Mária.
— Nem tudom. Előbb rendet terek itthon, aztán elmegyek meglátogatni az unokahúgomat. Majd meglátjuk, hiszen egyáltalán nem ismer engem.
Egy hét múlva a férfi végül elhatározta, hogy elmegy a városba Anikóért. Útközben Zsolt betért egy játékboltba. Egy kedves, fekete hajú lány fogadta meleg mosollyal.
— Segíthetek valamiben? — kínálkozott a lány.
— Igen. Egyáltalán nem értek a játékokhoz. Egy babát szeretnék egy hétéves kislánynak, és még valamit, amit ön javasol.
A lány gyorsan előkapott egy szép babát dobozban és egy társasjátékot.
— Ez lesz a megfelelő! Minden kislány imádja ezt a babát, és a játék is nagyon népszerű.
— Köszönöm! Remélem, az unokahúgomnak tetszeni fog — mosolygott Zsolt.
***
Anikó hidegen fogadta a nagybátyját. A kislány csak lesütött szemmel bámult és hallgatott. De amikor meglátta az ajándékokat, egy kicsit felengedett, és végül mosolygott.
— Egyáltalán nem ismersz engem — kezdte Zsolt.
— Dehogynem. Mama és nagymama mutatták a fotóidat, és meséltek rólad — vágott közbe a kislány.
— Igazán? — mosolygott a férfi. — És mit meséltek?
— Azt, hogy kedves és jó ember vagy. Zsolt bácsi, mikor megyünk haza? — suttogta halkan Anikó, körbenézve…
A gyerek kérdése megzavarta a férfit. Rájött, hogy a kislánynak itt nem könnyű.
— Anikó, bántanak téged? — kérdezte ugyanolyan halkan Zsolt.
— Igen — bólintott a kislány, és elsiratott magát.
— Most még nem vihetlek el, de ígérem, hogy hamarosan otthon leszel. Ne legyél szomorú. Rendben?
— Rendben — suttogta Anikó.
Zsolt azonnal elment az árvaház igazgatójához, aki nem túl biztató hírekkel szolgált.
— Értem, hogy Ön a rokon nagybátyja, de a gyámhatóságnak nem elég ez. Van állandó munkája?
— Nincs. Mondtam, hogy most jöttem haza a munkából. De van egy nagyobb összegem — próbálta magyarázni a fiú.
— Ez nem érv! Mindennek hivatalosnak kell lennie. Családi állapota? Feleség, gyerek?
— Nincs — rázta a fejét Zsolt.
— Rossz, nagyon rossz… Ha komolyan gondolja a gyámságot, állást kell találnia, és feleségül kell mennie.
— De ez nem egy nap alatt megy! Anikó pedig haza akar jönni!
— Nem tudok segíteni — vont vállat a férfi.
Szinte egész napot a városban töltve Zsolt alig érte el az utolsó buszt. Leült egy üres helyre, és mélyen elmerült gondolataiba.
— Jó estét! — hallotta mellettem egy kedves hangot.
— Ön az? — csodálkozott a fiú. — Hogy kerül ide?
Mellette ült az a kedves eladólány, aki segített a játékválasztásban.
— Hazamegyek, TiszafüredBár nem volt könnyű út, de végül Zsolt és Anikó megtalálták az otthont, és a szerelem is megtalálta őket.







