Csak hívj
Ezennel férj és feleségként jelentem ki titeket! mondta ünnepélyesen az anyakönyvvezető, majd hirtelen belefulladt a mondatba, köhögni kezdett, rendesen megakadt a levegője.
Na ez nem sok jót jelent szúrta oda anyám a helyzethez nem illő köhögést.
A vendégek halkan nevetgéltek, suttogtak. Zsuzsával, mint friss házaspár, egymásra néztünk, kissé megijedve. Mindössze tizennyolc évesek voltunk, tényleg gyerekek még. Hirtelen jött az esküvő. Zsuzsa hozott hozományt két hónap múlva érkezik a nem tervezett babánk. Sietve béreltunk ruhát, a menyasszony cipőjét Zsuzsa a legjobb barátnőjétől kölcsönözte. Vicces, hogy jóval később pont ezzel a barátnővel volt egy röpke szerelmi kis afférom.
Most még fiatalok és boldogok voltunk.
Egy nap Zsuzsával sétáltunk egy ligetben, átkaroltam a derekát. Odalépett hozzánk egy idegen fickó, rám nézett, és csendben azt mondta:
Tartsd jól azt a lányt, különben elcsavarják!
Odaszólt, majd ment tovább. Jót nevetegtünk rajta, aztán gyorsan el is felejtettük a váratlan figyelmeztetést. Az egész élet előttünk áll, ugyan már, ki tudna minket szétválasztani?
Az egyik barátom, aki a tanúm volt az esküvőn, később megjegyezte:
Marci, nem találtál volna jobb feleséget? Nézd, mennyi szép lány van!
Legyintettem:
Úgy látom, téged várnak!
És tényleg, végül négyszer nősült, mindegyik feleség okos, szép nő volt.
Megszületett a kislányunk, Veronika.
Ezután jött a sorkatonaság. Távol a családtól, nagyon hiányzott Zsuzsa és a lányom. Zsuzsa egyszer elküldte magáról egy fotót, amit hónapokig a párnám alatt őrizgettem abban a reményben, hogy álmomban majd megjelenik. Egy nap hazajövök a körletbe, és ott a fotó mindenki szeme láttára, gyalázatosan összefirkálva és csúnyán körülírva. Dühömben nekimentem az ágytársamnak, félholtra vertem, ezért aztán ültem a fogdán. A fotót végül széttéptem, kidobtam. Az elkövetőt igazságosan megbüntették.
Visszatérve a katonaságtól, kicsit keményebbé, mogorvábbá váltam. Valamiért rettentően haragudtam Zsuzsára. Elkezdtem azt képzelni, hogy egy ilyen fiatal nő biztosan mással is van. Biztos megcsalt, amíg távol voltam. Miért gondoltam ezt? Amikor újra megláttam, mintha nem is ugyanaz lett volna; két éve még bizonytalan, szürke lány volt, most meg egy magabiztos, ragyogó, csupa energiával teli nő. Szinte súgtam is neki:
Te vagy az, Zsuzsa? Alig ismerlek rád!
Büszke voltam rá, de belém kúszott a féltékenység. Talán nem én vagyok az egyetlen nála. Sok férfi akarna ilyen nőt ahol méz van, ott vannak a legyek is Biztos ami biztos, nekem is lett szeretőm, nehogy rosszul járjak, ha kiderül valami.
Zsuzsa pár hónap múlva hallott a sikereimről. Alig tudtam rábeszélni, hogy egy kicsit várjunk a válással. Megküldte a verdiktet:
Na akkor, Márton, innentől tartsd magad!
Zsuzsa minden levelem elégetett, amit még a katonaságból küldtem neki. Addig féltve őrizgette, néha újra és újra olvasta. Az ágyból kitiltott, a közös asztalhoz többé nem invitált. Csak a hétköznapi ügyeket beszélhettük meg. Napig sírtam, hónapig bűnhődtem. Végül pluszban (az nyári szezonon kívül!) elvittem őket vidékre pihenni. Bor, gyümölcsök, Balaton, nap, szép levegő Ott hamar kibékültünk.
Hazatérve szakítottam is a tiltott gyümölccsel.
Zsuzsával aztán hét évig nyugodt, csendes családi életünk volt idilli nyugalomban. De lehet, hogy neki valami hiányzott talán olasz szenvedélyek?
A munkahelyemen volt egy mindenki kedvence, Pál nevű kolléga, aki jó fej volt, bárkivel elbeszélgetett. Mindenki ment hozzá panaszkodni az asszonyra, az anyósra, meg a világ gondjaira. Pál meghallgatott, tanácsokat adott. Mi lenne, ha meghívnám Pált Zsuzsa születésnapjára? Mindenkit feldobna! gondoltam. Ha tudtam volna, mire vezet ez
Pál elfogadta a meghívást, a feleségével érkezett. Aznap este a vendégsereg jól szórakozott, Pál sziporkázott a poénokkal, viccekkel, táncolt, improvizált, mindenki jót nevetett. Zsuzsa ragyogott, minden vendégnek mosolygott, csicsergett, és mindenki tányérjába szedett. Szülinap tökéletes, aztán egy hónap múlva jött a pokol két családnak!
Pál felesége egyszer csak felhívott:
Márton, tudja, hogy a házastársaink együtt vannak? Üzenje meg a kedves feleségének, hogy harcolni fogok Pálért! Két pici gyerekünk van
Én, te jó ég, semmit sem sejtettem! Komolyan Zsuzsa így akar bosszút állni a régi bűneimért?
A horror részleteit kihagyom. Pál felesége mindenütt üldözte Zsuzsát, azzal fenyegetett, hogy kivégzi magát gyógyszerekkel. Bezártam Zsuzsát, lekapcsoltam a telefont, fenyegettem válással semmi sem használt. Úgy szokták mondani: a szerelmet, a tüzet és a köhögést nem lehet eltitkolni. Ekkor fordultam Zsuzsa legjobb barátnőjéhez.
Ő úgy mondta, mint egy tőrdöfés:
Márton, ott szerelem van. Zsuzsa nem fog visszatérni. Nincs több út hozzá.
Szóval, hátulról és oldalról is jól kapott a sors. A bánatomban fél évig maradtam a barátnőnél. Kicsit enyhítette a fájdalmat.
Zsuzsa és Pál összeházasodtak, összeforrtak a maguk kis világában. Megvolt a saját Paradicsomuk, egy lélegzeten voltak. Akkoriban gyűlöltem és átkoztam őket! Szinte ordítottam, tépném a hajam hogy történhetett ez? Elvitték tőlem a feleségemet! Úgy látszik, a boldogság és a boldogtalanság egy szánkón ülnek.
Azt mondják, az idő majd gyógyít. Nem hiszek benne. A sebem csak vékonyan beborította a jég, és bármikor felszakad. A barátaim gondosan ajánlottak új feleséget. Szépet találtak, gyorsan házasodtam, ne legyen időm meggondolni magam. Tizenhét éve együtt vagyunk. Próbálok boldognak tűnni, de… nincs igazi reményem. Ha valaki egyszer belenézne a lelkemben ott az örökös Zsuzsa lakik. Eljönnél, ha hívnálakNéha, ahogy reggelente a város fölött elindul a nap, elhaladok a régi liget mellett, ahol annak idején átöleltem Zsuzsa derekát. A fák levelein hajnali fény táncol, és mintha minden újra egyszerű lenne, mintha csak hívna az emlék a szerelmek, a csalódások, a remények és csalódások egy titkos szálon kapcsolódnak össze. Tudom, hogy az, ami volt, már nem lehet újra; ahogy az ember a saját útját járja, a szív egy-egy elhagyott zugában örök fények ragyognak.
Mára megtanultam, hogy az élet nem a boldogság vagy a boldogtalanság választása hanem a hiány, ami mindennap belőlünk dobban, a csend, ami éjszaka benéz az ablakon. És ha néha szokatlanul boldog vagyok a jelenlegi feleségemmel, az csak egy pillanatnyi idősziget, mert a múlt emléke ott marad a zsebbe rejtett kövek között.
Aztán egy napon, váratlanul, egy idegen telefonhívást kapok. A vonal végén csak ennyit mondanak:
Ha gond van, csak hívj
Összehúzódik a torkom, ahogy a hang ismerős dallama átfolyik a régi idők szívverésén. Tudom, ki az. Talán soha többé nem találkozunk, talán már minden lezárult, de az élet néha visszahív, visszasúg egy halvány lehetőséget.
Mosolyogva leteszem a telefont. Megértettem: a boldogság a hiányban, a fájdalom emlékében, és a reményben él abban a tudásban, hogy valaki, valahol, még mindig hívhat, ha szükségem lenne rá. És így, újra, elindul a nap.
