Irén monotonusan húzta a vasalót a vasalódeszka felett. Homlokán, nyakán és a gerincén izzadságcsöppek peregtek. Este már kicsit enyhült a kánikula, de a vasaló továbbra is izzadságot csalt elő. Már csak kevés ruha maradt, amikor megszólalt a mobil. A telefon egy pillanatra elhallgatott, majd újra csörgött, idegőrlő módon.
Irén letette a vasalót, odalépett az asztalhoz és felvette a telefont. A kijelzőn a barátnője neve villant fel, és nagyon meglepődött.
“Zsóka, te vagy? Mi történt?” – kérdezte nyugtalanul.
“Én. Ki más? Hallgass csak. Erre járok egy ügyben, a szállást meg lemondtam. Gondoltam, két napot eltöltök nálad. Befogadsz?”
“Még kérdezed! Mikor érkezel?” – feszült fel Irén, eszébe jutva, hogy élelmiszerből alig van valami otthon. Magának ritkán főzött, elvolt kevesebből is.
“Holnap. Tudom, hogy váratlan, de az utolsó pillanatban dőlt el. A vonatszámot, kocsit és időt sms-ben küldöm. Találkozunk?”
“Persze, hogy találkozunk” – ígérte Irén, de közben arra gondolt, hogy már így is gyakran vesz ki betegszabadságot, nem akar még szabadságot kérni.
De a barátnője megnyugtatta, hogy este érkezik és két teljes napot marad. Megkönnyebbülést érzett.
“Ne készülj külön, ismerlek én téged. Majd megtársalogunk, csak várj!” – mondta Zsóka, és letette.
Irén befejezte a vasalást, gondosan elhelyezte a ruhákat a szekrényben. Örült, hogy hallotta a barátnőjét. “Zsóka tuti kifaggat, a lelkemre tör, én meg épp csak megnyugodtam, elfogadtam a dolgokat, még a magányhoz is hozzászoktam. Most meg azon kell agyalnom, mivel etessem. ” – Irén a falórára pillantott. – “Még elérek boltba zárás előt, holnap nem lesz időm. Nos, jön a lány…”
Belenézett a hűtőbe. Magának keveset készített, ráadásul nem is éhezett. A kemoterápia teljesen elvette az étvágyát. Átöltözött, és elindult bevásárolni, közben a barátjára gondolt.
Azonnal barátok lettek, az első naptól kezdve, amikor hatodikban az év közepén új lány érkezett az osztályba, romantikus és titokzatos néven, Zsókával. Aztán együtt jelentkeztek egyetemre. Harmadik évben Zsóka beleszeretett egy katonaiskola végzősébe, feleségül ment hozzá és elköltözött egy távoli katonai garnizonba, átiratkozott egy közeli egyetem levelezőire.
Először leveleztek, aztán, amikor a mobiltelefonok mindennapossá váltak, telefonáltak, de idővel a kapcsolatuk szűkült csak ünnepekre és születésnapokra. Mindkettőjüknek megvoltak a maga élete, gondjai, gyerekei. Zsófia két fiúval élt, folyamatosan figyelmet követelt tőle.
Irén egy évvel az egyetem után ment férjhez, és rögtön teherbe esett. A szülés nehéz volt, több gyereket nem kaphatott. A lánya felnőtt. A villamosmérnöki kar végzése előtt férjhez ment és elköltözött a férje szülővárosába.
A boltban válogatott élelmiszernél Irén arra gondolt, hogy nem lesz ideje takarítani. “Hát jó, ki koszol itt nálam? Barátnőm jön, nem a miniszterelnök…” Azon is elgondolkodott, hogy megemlíti-e ZsófA kocsiban ülve, miközben a férje keze melegen átölelte a vállát, Irén érezte, hogy talán még mindig van remény a közös holnapra, és ezt az érzést olyan gyönyörű volt újra megélni, mint a reggeli napsütés a Tisza sima vizén.
