**Bosszú**
Harminc évesen Nikolett már számos vállalkozó ismerőse volt, üzleti találkozókat vitt, tranzakciókat bonyolított. Úgy vélte, az üzleti életben minden eszköz megengedett – néha még a női báját is bevetette, hogy célját elérje. Egyes partnereivel közelebbi kapcsolat fűzte, mint csupán az üzlet. Gömbölyű úton haladt, és nem hagyta magát félreállítani.
Ahogy egy barátnőjének elmesélte:
– Nem dőltem be mindenkinek, csak azoknak, akik szimpatikusak voltak. Igen, nem éppen üzleti szellemben… De a nőknek nem könnyű a palánkon átvergődni, ez még mindig egy férfivilág. Bár már vannak nők is a maguk területén, akik felveszik a harcot.
– Nem tudom, Niki, én így nem tudnék. Én csak ülök az irodában, a főnököm dönt helyettem. Így is elégedett vagyok. Hogy te hogy bírod ezt az üzleti kavalkádot, el sem tudom képzelni. Egy nőnek szilárd gerinc kell, ráadásul hajlíthatatlannak. Neked van – bólogatott Aliz, a jóbarátnő.
– Tudod, Aliz, amikor belekezdtem a vállalkozásba, rögtön rengeteg nehézséggel találtam magam szemben. A nőknek nem hisznek. Egy régi ismerősöm még ki is mondta, amikor együttműködést javasoltam neki: „Egy nő csak akkor érhet el sikert az üzletben, ha megtalálja a megfelelő… megközelítést.” És így lett Albert az első különleges partnerem.
– Jaj, Niki, hogy mertél így vállalni? Nekem ez olyan nehéz lenne átlépni – lepődött meg kissé ijedten Aliz.
– Alizkááám, nála jöttem rá, hogy lehet különválasztani az érzelmes kapcsolatot egy férfival és a cégeset – ahol az élvezet inkább morális, amikor látod, ahogy a vállalkozásod gyarapodik – magyarázta Nikolett, aki már mindenre üzletszerűen gondolt.
A cége gyarapodott. Most már egy erős informatikusra volt szüksége, igazán jó szakemberre, akit korábban nem engedhetett meg magának. Végül egy fiatal jelentkezett, huszonöt éves, igazán pályakezdő. Nikolett először kételkedett, de az interjún ragyogó ötletekkel állt elő. Róbert – kedves, intelligens fiatalember, kevés tapasztalattal, de tehetséggel.
– Jó napot – köszönt udvariasan, nyitott mosollyal, ahogy belépett Nikolett irodájába.
– Jó napot, Róbert, üljön le. Megbeszéljük a feladatait. Két hetes próbaidővel veszem fel. Ha nem csinál kavicsot, akkor állandó szerződést kap. Bár van egy feltételem – mondta Nikolett, jelentőségteljes pillantást vetve rá.
Róbert meglepődve emelte fel a szemöldökét:
– Mi az a feltétel?
– Egyelőre ne álmodozzon nagy fizetésről. Ha beleegyezik, holnaptól kezdhet.
– Rendben, elfogadom – bólintott komolyan Róbert.
Nikolett figyelte a fiút – kiváló szakember volt, de a túlzott fiatalossága néha akadályozta. Nem tudott határozott lenni a lányokkal, nem merte kirúgni a henyélő menedzsereket, túl puha volt.
A „nem hivatalos” üzleti találkozóit az irodájában tartotta. Miért ne? Kényelmes, egy helyben le lehet bonyolítani mindent, aláírni a papírokat. Így a „különleges” partnerei mindig a munkaidő végén érkeztek, amikor már senki sem volt az irodában.
És persze, hogy így történjen – egyik ilyen alkalommal Róbert lépett be dokumentumokkal, Nikolett nem is sejtette, hogy túlórázik. Szerencsére már mindennek vége volt, Nikolett épp gombolta a blúzát, a partner pedig kortyolgatta a borát.
– Ó, bocsánat, nem tudtam, hogy nem vagy egyedül… – hebegte Róbert, majd gyorsan kiment.
– Na, Nikolett, most az egész irodában pletykát fog szülni rólad és rólam, nekem viszont nem kell a nyilvánosság – morgott a férfi.
De Nikolett megnyugtatta, hogy Róbert betartja a száját, és minden a tervek szerint alakult. Másnap, munkaidő végén, behívatta az informatikust.
– Róbert, remélem, amit tegnap láttál, marad köztünk.
Azzal a szándékkal érkezett, hogy magasabb fizetést ajánl, de egy váratlan ötlete támadt. Nem kellett sokat győzködnie – Róbert egyetlen pillantásból megértette. Nikolett meglepődött, hogy ilyen fiatalon már ennyire tapasztalt férfi volt. A közelségük pedig őt teljesen elvarázsolta. Kicsit vissza kellett fognia a lelkesedését.
– Róbi, ne számíts rá túlságosan, de egyelőre titokban tartjuk a dolgot. Nehogy a többiek azt higgyék, különleges kedvezményben részesülsz. Érted?
– Persze, mi más lenne? A főnök és a beosztott…
A viszonyuk több mint három évig tartott. Mindketten tanultak egymástól. De eljött az idő, amikor Nikolettet már terhelte a kapcsolat.
Róbert persze sejtette a „különleges” partnereket, gyakran veszekedtek miattuk, féltékeny volt. Főleg az utóbbi időben nyomult:
– Nikolett, hivatalossá kellene tennünk, aztán összeházasodunk – de neki nem tetszett az ötlet.
– Róbi, a kapcsolat a kapcsolat, de nem szeretlek. Hogyan köteleződhetnék el így? Igen, volt köztünk vonzalom, de az szertefoszlott – vallotta meg őszintén Nikolett, és még sok minden mást is elmondott.
Másnap a felmondó levelét találta az asztalán. Így ért véget a kapcsolatuk.
Másfél évig minden jól ment, a vállalkozása gyarapodott, de aztán riasztó jelek jelentek meg. Pár fontos partner visszalépett, hiába próbálta meggyőzni őket.
– Nikolett, semmi személyes. Egyszerűen egy másik cég kedvezőbb ajánlatot tett – mondták.
– Na, itt a versenyző – villant át Nikolett agyán.
Három hónap múlva még több partner vált el, a nagy megrendelők is. A bevétel zuhanni kezdett.
– Sürgősen ki kell deríteni, mi fAzután rájött, hogy Róbert nemcsak az ügyfeleit, hanem a szívét is ellopta – de végül mégsem adta fel, mert a múlt hibáiból tanulva, új szerelemmel és egy makulátlan üzleti ötlettel indított újra, hogy végre méltó legyen ahhoz az élethez, amire mindig is vágyott.
