Boldogcska a pad alatt
Krisztina bevásárolni ment a munka után. Már csak négy nap van az újévig, a hűtője még mindig üres. Semmire sem jutott idő. Még a karácsonyfát sem díszítette fel.
Jéghideg szél fújt. Az olvadás után a nedves hó megfagyott a járdán, csúszós jégtáblákká változott. Persze, épp magassarkú csizmában indult el, és most apró lépésekkel igyekezett, nehogy elesjen. Az utcai lámpák közül csak néhány világított, szokás szerint, a korai téli szürkületben alig lehetett látni. A nehéz zacskók kifordították a kezét, szúrtak a tenyerébe. A lábizmai görcsbe rándultak a feszültségtől. *Minek vettem ennyit? Holnap is vehettem volna a felét*, dühöngött magában.
Megérkezett a megállóhoz, és letette a nehéz csomagokat a keskeny padra. Dörzsölte meg a fájós, fáradt ujjait. Lefeküdt a csomagok mellé, pihentette a kimerült lábait, majd a kabátja zsebébe dugta a kezét. De a szél itt is elérte.
Nézte az elhaladó autókat. Elképzelte, milyen jó lehet ilyen időben egy meleg kocsiban ülni. Régóta autólt, de nem akart hitelbe verni. Most viszont bánta.
A megállóhoz busz érkezett. A légfék sikoltott, az ajtók kinyíltak, az emberek kiszálltak, és hazaindultak. Senki sem pillantott Krisztina felé.
Már fel akart kelni, amikor egy nyögést hallott. Körülnézett, de a megállóban rajta kívül senki sem volt. Röviddel később ismét megszólalt a hang, ezúttal közvetlenül mellette. Krisztina felugrott a padról. Az elhaladó autók fényszórója megvilágított valami sötétet a pad mögött, a sarokban.
Először azt gondolta, hogy csak meneküljön. Aztán eszébe jutott, hogy reggelig talán senki sem találja meg az embert, és ebben a hidegben megfagyhat, főleg, ha részeg.
Kivette a telefonját a táskájából, és bekapcsolta a zseblámpát, hogy jobban megnézze a megállót. Egy fekete kabát és cipő csillogott vissza rá. A hajléktalanok ilyen ruhát nem hordanak.
A fény a férfi arcába esett. A szempillái megmozdultak, de a szemét nem nyitotta ki. Minden arra utalt, hogy fiatal, ápolt és elegánsan öltözött. Krisztina közelebb hajolt, de nem érezte a piás leheletet.
– Hé, jól van? Keljen fel, megfagy! – MegráA férfi végül felkelt, és – habozás nélkül – közölte, hogy nem csak a köszönet miatt jött, hanem mert már az első pillanatban tudta, hogy Krisztina mellett szeretné leélni az életét.
