Eleinte Gergőnek úgy tűnt, hogy anyukája egyszerűen csak meghízott. Igaz, furcsán. A dereka hirtelen kerekebb lett, de másképp nem változott. Kérdezni kínos volt, mi van, ha megsértődik. Apukája csendben nézte anyukát gyengéd mosollyal, és Gergő is úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre.
De hamarosan a hasa egyértelműen megnőtt. Egyszer, amikor véletlenül elhaladt a szülők szobája előtt, meglátta, ahogy apja simogatja anyukát a hasán, és lágyan suttog valamit neki. Anyukája pedig elégedetten mosolygott. Kínos volt a jelenet, ezért sietve továbbment.
Anyukám gyereket vár villant át Gergő fejében. A felismerés nem annyira meglepő volt, inkább megdöbbentő. Anyukája persze szép volt, és fiatalabbnak tűnt, mint az osztálytársai anyukái, de a várandósság ebben a korban mégis ellenszenvet keltett benne. Már tudta, honnan jönnek a gyerekek, de hogy a saját szülei csinálják azt elképzelni sem tudta.
Apu, anyukám babát vár? kérdezte egyszer apjától. Valahogy vele könnyebb volt erről beszélni.
Igen. Anyukád lányt szeretne. Talán butaság megkérdezni, de te mit szeretnél öcsét vagy húgot?
Ennyi idősen szülnek még?
Milyen ennyi? Anyukád csak harminchat, én negyvenegy. Te meg mi ellene vagy?
Engem megkérdezett valaki? morogta vissza Gergő.
Apukája figyelmesen nézett rá.
Remélem, elég nagy vagy ahhoz, hogy megérts minket. Anyukád régóta álmodott egy lányról. Amikor te születtél, albérletben laktunk. Anyukád veled volt, én meg dolgoztam, alig futotta a legszükségesebbre. Ezért nem siettünk a második gyerekkel. Aztán meghalt nagymama, és a szüleink odaadták nekünk a lakását. Emlékszel rá?
Gergő vállat vont.
Felújítottuk, majd beköltöztünk. Mikor te megnőttél, anyukád is dolgozni kezdett, könnyebb lett anyagilag, megvettem az első autónkat. A lányt megint halogattuk, azt mondtuk, lesz még idő. Aztán egyszerűen nem jött össze. És most, amikor már fel is adtuk a reményt
Remélem, lány lesz, ahogy anyukád akarja. Persze, anyukád fiatal, de már nem kislány. Próbálj meg legalább nem idegesíteni, ne aggódjon miattad. Gondolj, mielőtt durván válaszolsz vagy feleslegeset mondasz. Ha bármi van, nekem szólj. Megértettük egymást?
Igen, apu.
Később megtudták, hogy tényleg lány lesz. A házban megjelentek a rózsaszín kisruhák, picike cipők. Gergőnek úgy tűnt, mintha játékok lennének. Jött a kiságy is. Anyukája gyakran elveszett a beszélgetésekben, mintha magába figyelt volna. Apukája aggódva kérdezte, minden rendben van-e. És Gergő is átvette tőle a feszültséget.
Őt személy szerint nem érdekelte a baba, főleg nem egy húg. Minek neki a nyüszítés és a pelenkázás? Csak Eszter Kovácsra gondolt. Ha a szülei még egy gyereket akarnak az az ő dolguk. Őt miért érintené? Sőt, jó is lesz. Csak a kicsivel fognak törődni, kevesebbet fognak zaklatni. Legalább valami haszna lesz a leendő húgnak.
Ez veszélyes? Hogy ennyi idősen szül? kérdezte Gergő.
Minden korban van kockázat. Persze, anyukádnak most nehezebb, mint amikor téged várt. Tizenhárom évvel fiatalabb volt akkor. De nem az erdőben élünk, nem falun, hanem egy nagyvárosban, jó kórházakkal, orvosokkal Minden rendben lesz mondta fáradtan apukája.
Mikor? Mennyi idő még?
Mi? A szülés? Két hónap.
De anyukája egy hónappal korábban szült. Gergőt a zajra ébresztette. Hallotta a nyögést és a sietős lépteket a szomszéd szobából. Felkelt, és álmosan hunyorogva ment a szülőkhöz. Anyukája az ágyon ült, kezét a derekán tartva, és előre-hátra ingadozott, mint egy inga, közben sóhajtozott. Apukája idegesen rohangált a szobában, összeszedve a cuccokat.
Főleg az irattáskát ne felejtsd el nyögte ki anyukája, becsukva a szemét.
Anyu szólította meg Gergő, azonnal felébredve, és átvéve a szülei izgalmát.
Bocs, felkeltettelek. Hát hol van már a mentő? kérdezte apukája a levegőbe.
A levegő válaszolt egy csengéssel, és apukája rohant kinyitni. Gergő nem tudta, öltözzön fel, vagy maradjon anyukája mellett. De ekkor belépett egy férfi és egy nő a mentőruhában, és rögtön anyukához siettek, furcsa kérdéseket felteve:
Mióta vannak a fájások? Milyen gyakran? Elfolyt a magzatvíz? Amikor anyukát újabb fájás fogta el, apukája válaszolt helyette.
Gergőre senki sem figyelt, ezért kiosont a szobából. Mikor visszajött, már felöltözve, a szüleik éppen távoztak. Anyukája köntösben és papucsban ment. Az ajtóban apukája hátranézett.
Hamarosan visszajövök, te meg rendet csinálj itt. Még akart mondani valamit, de ekkor anyukája felnyögött, és apukája karjába kapaszkodott.
Gergő még egy darabig állt, és bámulta az ajtót, a szokatlan csendet hallgatva. Aztán visszament a szobába, és ránézett az órára. Még aludhatna két órát. Óvatosan összecsukta a kanapét, elrakta a szétszórt holmikat, majd kiment a konyhába. Apukája akkor érkezett vissza, amikor Gergő éppen iskolába készült.
Na, megszült? kérdezte, próbálva kiolvasni a választ apukája arcáról.
Még nem. Engem be sem engedtek. Főzz nekem egy teát.
Gergő letett apukája elé egy csésze teát, szendvicset készített.
Mehe
