Sajnálom, Tamás, hogy nem tudtam elmenni a születésnapodra, de elgázoltam egy gyereket az úton — mondta Viktor, miközben egy húzásra kiitta a pálinkáját. Éppen egy építkezésről jöttem, beültem a kocsiba, és alig, hogy elindultam, máris ott termett a srác a motorháztetőn.
El tudod képzelni? Hála istennek, nagyon lassan mentem. Kiugrottam, látom, hogy a kölyök él, kérdezem tőle, mi van vele, erre azt mondja, minden rendben. Egy kis vörös hajú, nagyjából hatéves, nem több.
— Hol vannak a szüleid? — kérdeztem.
— Anya otthon van, — válaszolja, — vacsorát készít.
— Na, gyere — mondom neki, — menjünk hozzá. Megbeszéljük, mi legyen.
Elvezetett az épületükhöz, megmutatta az ajtót, majd elbújt a hátam mögött. Csengettem, és egy nő nyitott ajtót. Gyönyörű, hasonlót még nem láttam, de valahogy megtört. A szeme nem csillog. Érted?
— Elnézést kérek, — mondtam, — történt egy kis baleset. Ne ijedjen meg, de elütöttem az ön fiát. Jól van, itt van, — kihúzom a fiút a hátam mögül. — De talán szeretné, ha rendőrt hívnánk?
— Nem szükséges, — mondta halkan. — Már ötödször játssza ezt el.
— Hogy érted?
— Marci, menj a szobádba, — szólt rászólva a kisfiúra. — Maga pedig fáradjon be a konyhába. Kér teát? Vagy inkább egy kávét?
A teája különben nagyon finom volt. Valami gyógynövényekkel.
— Ne haragudjon ránk, — mondta Réka, így mutatkozott be. — Marci pár napja hallotta, amikor a barátnőmnek panaszkodtam, hogy milyen nehéz egyedül. Erre ő azt találta ki, hogy apát kerít nekünk. Maga már legalább az ötödik férfi, akinek az autója elé ugrik. Kettőt majdnem szívrohamig vitt. Mondom neki, hogy nekem rajta kívül nincs szükségem senkire, de ő makacs, pont mint a nagyapja. Az is, ha egyszer valamit a fejébe vett, akkor vége volt. A kocsiját nagyon megkarcolta? Fizetek a javításért, ha kell. Nem? Á, rendben.
Ott ültem, néztem őt, és rájöttem — beleszerettem. El sem hinnéd, Tamás, de először éreztem így valaki iránt. Fáradt volt, otthoni köntösben, smink nélkül. De úgy éreztem, ha elveszítem őt, jobb lenne inkább leugrani a tetőről.
— Tudom, mennyire abszurd ez az egész, de esetleg eljöhetnének velem Marcival moziba kárpótlásként?
— Nem szükséges, — mondta. — Tudja, Marci megint elkezdene valamit fantáziálni.
— Nem vagyok szimpatikus önnek? — kérdeztem.
— De mi köze van ennek bármihez? Egyszerűen… Más körülmények között… De így… Mintha direkt löktem volna a fiam az autók elé, hogy férjet találjak. Szégyellem magam.
— Igen. Akkor én meg egy gazember vagyok, aki kihasznál egy nő nehéz helyzetét, — vicceltem. — És mostantól az ördögnek kell majd számot adnunk. De ha már így alakult, mi lenne, ha együtt égnénk el?
Nem emlékszem, mit mondtam még, de másnap felvettem őket és elmentünk megnézni a “Transformers”-t. Utána egy étterembe. És aztán… Lényegében, Tamás, azért vagyok itt. Júniusban lesz az esküvőnk. Egy fotós kellene. Megoldod? Nézd, milyen fotogének.
Viktor elővette a telefonját és megmutatta a kacagó, vörös hajú szépség és a mellette ülő kisfiú képét.
Most már biztosan tudom, hogy Ámor nem hord szárnyakat. De tele van szeplőkkel és hiányzik két tejfoga. És úgy hívják, hogy Marci. A vezetéknevet pedig… Nos, azt hamarosan tőlem kapja meg. Ebben biztos vagyok…
