Bocsáss meg, ha tudsz, barátnőm
Zsúfolt buszra kapaszkodva, Zsófia azonnal leült az első szabad helyre, mielőtt valaki más elfoglalhatta volna. Reggel óta minden balul sült el: meghalt a hajszárítója, a férje duzzogott, mert a rántotta megégett. Reggelizés nélkül rohant ki otthonról, munkába sietett.
Általában a férjével együtt ment dolgozni, mert útközben voltak, de most három napja a kocsijukat javíttatták. Hosszú út várt rá, ezért az ablakhoz fordult, és a kivilágosodó utcát, az embereket nézte.
Valami nyugtalanította, de nem tudta, mi. Aztán hirtelen érezte, hogy valaki oldalról fúrja a tekintetével. Megfordult – és ismerős szürke szemekbe nézett. Pista bámulta, az első és boldogtalan szerelme. Mosolygott.
– Szia – szólt oda, közel ült, csak egy keskeny folyosó választotta el őket. – Rögtön megismertem, alig változtál.
– Szia. Te vagy az utolsó, akit itt vártam volna – mondta Zsófia.
– Hogy vagy? – kérdezte ő.
– Jól – válaszolta. – És te?
Nagyon szerette volna hallani, hogy neki rosszul megy, hogy a felesége elhagyta, vagy valami hasonlót. De ehelyett ezt mondta:
– Nekem minden jó. A feleségem dolgozik, a fiam elvégezte az egyetemet, most a tengerparton pihen. Még folytatta volna, de az ablakon kinézve felugrott:
– Bocs, itt lesz a megállóm – kiszállt a buszból, intett neki az ablakon át, majd eltűnt a tömegben.
Zsófia mélyen elgondolkodva ült, és forgatta a fejében a szavait. Persze, hazudott, amikor azt mondta, alig változott. Régen karcsú lány volt, most pedig negyven feletti, kerekded nő – bár nem vészesen. Mégis jól esett a bók Pistától.
A szíve kalapált. Hányszor álmodozott erről a találkozásról! Persze, őt magát gazdagnak és sikeresnek képzelte, őt pedig szerencsétlennek és szánalmasnak. Pedig ő sem a régi karcsú fiú volt, hanem egy tisztességesen kopaszodó férfi – de a tekintete ugyanaz, és egyáltalán nem szánalmas.
– Hogy pont ma kell vele találkoznom – gondolta. – Már reggel óta minden félresikerül…
A busz tovább robogott, ő pedig a futó találkozáson töprengett.
– Miért pont most kellett látnom? Csak felkavarta a lelkem. Mi értelme volt ennek?
Eszébe jutottak a régi romantikus randevúk, a szálvirágok, amiket adott neki, a csókok, az esküszavak. De ekkor a busz megállt, kiszállt, és gyorsan indult tovább a munkahelyére.
A munkanap végtelennek tűnt. Képtelen volt koncentrálni, mintha kézről-kézre ment volna minden.
– Ez a találkozás Pistával teljesen kibillentett – gondolta hazafelé.
Ahogy belépett a lakásba, csörgött a telefon:
– Zsófi, a kocsiért megyek, kiveszem a szervizből, utána még a garázsba is benézek, vacsorázz nélkülem – mondta a férje, Márk.
De ő nem éhezett. Lefeküdt a kanapéra, bekapcsolta a tévét, de nem figyelt rá. Az emlékei visszarántották a múltba – a szakításukba. Valami apróságon veszekedtek, legalábbis ma már annak tűnt. Látta Pistát egy másik lánnyal, aki markolászta a karját.
Zsófiát és Pistát Vera mutatta be, a legjobb barátnője. A szomszédja volt. Vera magabiztosnak tartotta magát a szerelem ügyében, és folyton tanácsokkal árasztotta Zsófiát. Bár jobb lett volna, ha a saját szívére hallgat – de ő Verát figyelte.
Pistával igazi szerelem volt közöttük. Ő volt Zsófia első szerelme, egy ismeretlen és varázslatos érzés. Ez az érzés olykor meggondolatlan tettekre késztette. Zsófia azt hitte, Pista is ugyanúgy szereti őt – verseket írt neki, amiket ő álmodozva hallgatott, és azt hitte, ennél szebbet soha nem fog hallani. Azt gondolta, mindig így lesz.
Egy nap, amikor kézenfogva sétáltak, egy nővel találkoztak. A nő rájuk mosolygott, és megállt.
– Jó napot – köszönt Zsófiára nézve, Pista pedig levette a kezét a válláról, és nevetett.
– Szia, anya, honnan jössz? – ekkor döbbent rá, hogy ez Pista anyja.
– Jó napot – mormogta Zsófia, és elpirult.
– A nagymamától, betegeskedik. Ti meg hova tartotok, vagy csak sétálgattok? Szóval te vagy Zsófia?
– Igen, ő Zsófi – mondta Pista.
– Zsófi, ne légy ennyire feszélyezett – fordult a lányhoz –, Pista mesélt rólad, tudom, hogy találkoztok. Örülök, hogy ilyen kedves lánnyal barátkozik a fiam.
– Köszönöm – válaszolta Zsófia, és most először pillantott fel rá. Tetszett neki Pista anyja – kedves és nyugodt asszony volt.
Az elején, amikor Zsófia még csak ismerkedett Pistával, Vera állandóan beleszólt a kapcsolatukba. Egyszer azt tanácsolta:
– Zsófi, veszekedned kell Pistával, aztán kibékülnöd. Mert a kibékülés olyan édes, és így még jobban fog szeretni.
Zsófia a barátnője forgatókönyve szerint veszekedett, megsértődött a semmin, aztán kibékült. De egy nap rájött:
– Nem akarok veszekedni Pistával! Mi értelme van? Valami nem stimmel Vera tanácsaival. Miért kellene hallgatnom rá?
Zsófia megszabadult Vera befolyása alól, és maga kezdte irányítani a kapcsolatukat. Ennek Vera nem örült, még próbált irányítani, de Zsófia már nem hallgatott rá.
– Zsófi, látom, már magadtól is megy a szerelem – mondta Vera. – De vigyázz, nehogy megbánd! – De Zsófia nem vette komolyan.
Eltelt idő. Zsófia születésnapja volt, Pistát várta, de ő nem jött el. Vera viszont megjelent.
– Boldog születésnapDe a mai találkozás után, ahogy a busz továbbrobogott, hirtelen megértette, hogy már rég megbocsátott mindkettőjüknek – mert végül hozzá vezetett az útja, ahová tartozott.







