A befejezetlen álmok árnyéka
Erzséket a belváros egy hangulatos kávézójában találta a barátnője, Viktória. A másik lány kanalazta a kávéját, miközben figyelmesen vizsgálta őt, mintha valami rejtélyt próbálna megfejteni.
— Ma olyan furcsán viselkedsz — hunyt egyet a szemeivel Viktória. — Na, mesélj már, mi történt?
— Gábor megkérte a kezem — mondta halkan Erzséket, de mosolyában keserűség csillant meg.
— Komolyan? Végre! — lelkesedett Viktória, de ráncolta a homlokát. — De hát hol az örömöd? Hisz évek óta vártad!
— Nemet mondtam neki — remegett a hangja, és elfordította a tekintetét.
— Mi?! — Viktória majdnem elejtette a kávéját. — Hiszen ez volt a vágyad! Gábor évek óta melletted volt, te meg… Miért?
— Azután, amit tett, nem tehettem másként — válaszolta rejtélyesen Erzséket, sötét emlékek homályosították el a szemét.
— Mit tett? — hajolt közelebb Viktória, kíváncsiságát nem tudva leplezni.
Erzséket mélyet lélegzett, és nekiállt mesélni. Viktória lélekjelenléttel hallgatta, alig hitt a fülének.
Erzséket mindig úgy képzelte el a szerelmet, mint egy romantikus film jeleneteit: virágcsokrok, szenvedélyes vallomások, minden feláldozása a szerelmeért. Ő volt a főhősnő, akinek élete a boldogság örök ünnepe. Ezek a képek, melyeket a filmek és könyvek sugalltak, az egyetlen forgatókönyvévé váltak a szerelemről.
De az élet sokkal bonyolultabbnak bizonyult. A fiatal és illúziókkal teli Erzséket hibáiból tanulta meg a szerelmet, egymás után szeretett és szakított. Színházias természete, mely mélyen gyökerezett a lényében, minden kapcsolatát drámai fénybe helyezte.
Első szerelmének négy évet áldozott. Tizennyolc éves volt, amikor megismerkedtek. Ártatlan és szerelmes volt, életében először került közel egy férfihoz, és próbált megtanulni kapcsolatot építeni. De lángoló érzelmeit a másik hidegsége törte össze. Különbözőek voltak a szeretetről, s az intimitás, amire Erzséket vágyott, soha nem jött el.
Úgy döntött, hogy kilép, de nem csak úgy — neki is szüksége volt egy szép befejezésre, mint a filmekben. Azt mondta, hogy sürgősen el kell mennie a Balatonra egyedül, hogy „rendet tegyen magában”. A fiú nem ellenkezett, hiszen nem is éltek együtt, csak találkozgattak.
A pályaudvaron búcsúzott el tőle, aki fogalmat sem róla, mi vár rá. A vonat indulása előtt percekkel, a folyosóról kiáltott:
— Szakítok veled.
— Hogy hogy? Miért? — hebegte meglepődve.
— Így lesz jobb — vetette oda, és elsietett a kocsiban.
A vonat megindult. A fiú futott mögötte, kiabálva:
— Erzséket! Szeretlek! Legyél a feleségem!
Kibukkant az ablakon, és hidegen válaszolta:
— Soha!
Így ért véget, mint egy filmdrámában, az első szerelme.
Egy évvel később új kapcsolatba kezdett — egy programozóval, Istvánnal. Udvarias volt, mint a romantikus filmek hősei: virágok, szép ajándékok, utazások. Mellette Erzséket biztonságban érezte magát, és úgy tűnt, az utcán járókelők is irigylik őt. István bemutatta a szüleinek, elvitte nyaralni, ajándékokban halmozta el. Két évig minden a házasság felé vezetett, és Erzséket már a feleségének látta magát.
De egyszer csak István bejelentette, hogy áthelyezik egy másik városba. És hozzátette, álmodozó mosollyal:
— Gondold csak el, összeházasodunk, te otthon vársz majd rám a gyerekekkel, főzöd a kedvenc gulyáslevesemet…
Erzséket hidegrázott tört. A családi hétköznapok képe, amit a fiú festett, távol állt az örök romantikáról szőtt álmaitól.
— Ez nem valószínű — válaszolta élesen. — Ki nem állhatom a gulyáslevest.
Megfordult, és majdnem futva indult el, elképzelve, hogy kendője a szélben lobog, míg István szívfacsaróan néz utána.
Ezután nem egy udvarlója volt, de senki sem maradt sokáig, míg megismerte Gábort. Kapcsolatuk hamarosan közös életté vált. Megszületett fiuk, és Erzséket biztos volt benne, hogy a felesége akar lenni. Gábor megbízható volt, gondoskodott róla és a fiúról, de kevés romantika élt benne.
Várta a megkérést, de Gábor nem sietett. Öt év együttélés, a fiú már nagyobb lett, de az ujján még mindig nem csillogott a gyűrű. Bennőtte a düh. Megváltozott — a romantikus lányból olyan nő lett, aki harcol az álmaiért.
Mindent kipróbált: volt gyengéd, manipulált, provokált — csak hogy Gábor megértse, mennyire fontos neki a házasság. De úgy tűnt, a fiú észre sem veszi a célzásokat. Egy ponton másképp nézett az életére: Gábor nem értékeli őt, nem becsüli meg, csak úgy tesz, mintha szeretné. Az igaz szerelem lángoló és szenvedélyes kellene legyen, ő meg még csak meg sem kéri a kezét!
A sértődés bosszúvá érett. Nem csak el akart menni, hanem úgy, hogy Gábor is megérezze a fájdalmát. Hidegvérrel és átgondoltan készült a pillanatra.
Az öt év után eljött az időpont. Gábor váratlanul elhívta egy étterembe.
— Miért? — kérdezte Erzséket, bár a szíve megdobogott az előérzettől.
— Beszélni akarok veled — válaszolta rejtélyesen.
— Rendben — bólintott, belül ujjongva.
Az étteremben minden a legszebb álmaiban megjelenőképpen volt: virágok, hangulatos asztal, tompa fények. Az első pohár bor után Gábor megszólalt:
— Erzséket, olyan régóta együtt vagyunk. Van egy fiunk, már öt éves. Ideje lenne hivatalossá tenni a kapcsolatunkat.
Hall— Nem lesz hivatalos semmi — mondta Erzséket, és ezzel mindennek véget vetett.
