Az autó motorja halkan zúgott, a bőrszag keveredett a levegőfrissítő illatával. A szürke aszfalt fehér vonalai száguldottak el a kerekek alatt. A nap még csak felkelt, ígérve egy meleg nyári napot. Lili a fejét aülés támlájára hajtotta, és lehunyta a szemét.
“Pihenj még. Úgy húsz perc az út” – mondta Ferenc a feleségének.
“Jobban aludtam volna otthon, a meleg ágyban. Végül is hétvége van. Egyedül is mehettél volna. Végül is a te barátaid.” – válaszolta Lili, a szemét nem nyitva ki.
“Mit csináltam volna én ott nélküled? Mindenkinek ott lesz a felesége. Azt hittem, te és Anikó is joba vagytok. Amúgy is, a legjobb pihenés a természetben, nem az ágyban.” – Ferenc egy pillanatig hallgatott. – “Rég nem találkoztunk. Emlékszel, régen? Ja, Peti az új feleségével lesz. Mondtam már? Nem? El se hinnéd, megházasodott. Lássuk, ki az a csoda, aki ennyire meg tudta kötni, hogy feladja érte a szabadságát.”
Lili fontolgatta a hírt, kiegyenesedett, és kinyitotta a szemét.
“Már találkoztál vele?”
“Találkoztunk persze. De futólag, részletek nélkül. Pedig mennyit szeretnék dumálni, mint régen, gitározni a tábortűz mellett. Hát, azok voltak a napok…” – sóhajtott Ferenc.
“Most meg hétvégénként újra összejártok” – morgott Lili.
“Ugyan már. Mi a baj ezzel? Egyetem óta barátok vagyunk. Ezrek éve ismerjük egymást. Amikor anyádnak rosszul volt, Peti szó nélkül adott pénzt a műtétre.”
Lili ismét hátradőlt.
“Igen. Peti jó ember. De Gergő meg Anikó…”
“Mi a baj velük?” – csodálkozott Ferenc.
“Mintha nem is család lennének, csak játszanák. Valahogy idegenek, nem összetartoznak. Nem tudom, hogy fogalmazzak.”
“Én nem vettem észre. Szerintem teljesen rendben vannak. Amúgy tudod, Anikó és Peti régen együtt voltak. Igen, annyira szerették egymást, mindenki azt hitte, első év után összeházasodnak. Aztán valami összevesztek. Anikó végül Gergőhöz ment feleségül.”
“Ezt nem mondtad.” – Lili Ferenc felé fordította a fejét.
“Ez már régen volt. Sok víz lefolyt azóta.” – Ferenc elhallgatott.
A motor egyenletesen zúgott, Lili ismét lehunyta a szemét. Kinyitotta, amikor rázkódni kezdett az autó – lehagyták az aszfaltozott utat. A fenyők sűrű falat alkottak, elzárva a napfényt.
“El is felejtettem, milyen gyönyörű itt” – sóhajtott fel Lili.
“Hát persze.” – Ferenc hangjában büszkeség csillant, mintha ebben a szépségben az ő érdeme is lenne.
A telkek kapuja nyitva volt – várták őket. Ferenc a kerítés mellett parkolt, két másik autó mellé. Tehát mindenki megérkezett. A házból már sietett feléjük Peti, széles karral, mintha az egész autót is meg akarná ölelni.
“Végre! Már azt hittük, nélküled indulunk horgászni.” – Peti megölelte Ferencet, és megpaskolta a hátát. – “Te meg egyre jobban nézel ki. Hogy sikerül?” – bókot adott Lili-nek. – “Miért hoztatok ennyi ételt? Nekünk minden megvan, egy hétig nem ennénk meg. Na mindegy, adjátok a szatyrokat, nem árt a több.”
Hárman indultak a ház felé, megpakolva a szatyrokkal. A nyitott térségen a ház előtt már állt a grillsütő, mellette egy szénás zsák. Az almafa árnyékában facsarnok és fonott székek.
Az ajtóban megjelent Anikó egy fiatal lánnyal. Párnákat és plédeket hordtak.
“Ó, Ferenc, Lili, szia!” – kiáltotta Anikó.
Zajos lett, vidám. Mindenki egyszerre beszélt, nevetett.
“Na, lányok. Ti itt rendet tesztek, mi meg horgászni megyünk” – jelentette ki Peti.
“Hát ezt már…” – húzta el a szavát Anikó.
“Nem maradunk sokáig. Csak egy kis férfias beszélgetés. Ti meg ne unatkozzatok. A mi résznket megtettük: bepácoltuk a húst, előkészítettük a grillt, elhoztuk az élelmiszereket, a többi a ti dolgotok.”
“Na, lányok, iszunk az ismeretségre?” – Anikó feltett egy üveg vörösbort az asztalra, amikor a férfiak elmentek.
“Jaj, én fehérből innék. A vörös”Jó, akkor kóstoljunk meg valami újat,” – mosolygott Lili, miközben egy üveg friss házi borral állt elő, és a naplementével átfonva, végre igazán összetartónak érezték magukat.
