Janka árva volt, és a fura, folyosós, nagy kőépületben nőtt fel, ahol a madarak sosem énekeltek, csak az ablakok nyikorgása tört be az álmaiba. Tizennyolc évesen házasodott, de fogalma sem volt arról, mit jelent feleségnek vagy családban élni, hiszen sosem beszélgetett házas emberekkel, barátai sem voltak. A férje budapesti lakásában minden új részletet mohón szívott magába, hogyan kellene viselkednie egy szívélyes magyar feleségnek. Legnagyobb kincsforrása a férje anyja volt, akit úgy nézett, mint egy szelíd, bölcs tündért.
Janka hallott már sokszor, hogy a magyar menyek rettegnek a sógorasszonyoktól, de ő mégis abban reménykedett, hogy mivel neki nem volt sosem igazi édesanyja, majd a férje édesanyja lesz az, aki igazán szereti és gondoskodik róla. Valahol nem is tévedett teljesen, mert a sógornő nem akart szándékosan rosszat neki, csak valahogy mégis minden félrecsúszott. A sógornő lelkesen kezdett tanítani a családi élet nagy igazságaira, elmondva például: Az, ha a férj félrelép, mindig a feleség hibája.
Miért? Janka mindig azt hitte, a hibás az, aki csal, de a valóság valahogy álomszerűen elmosódott. A férje anyja szerint egy nő a férje hűtlenségéért azért felelős, mert valószínűleg elhanyagolta magát, elvesztette a vonzerejét. A sógornő bölcsen tanácsolta, hogy mindig legyen darázsderék, még idős korában is, ezért Janka gyorsan fölírta a kis, kockás füzetébe: Ne hízz el! majd beiratkozott egy fitneszklubba.
Janka vékony volt, kecses, de attól tartva, hogy valaha túlsúlyos lesz, fogyni kezdett. Amint elkészült ezzel a feladattal, a sógornő új aranymondást osztott meg: Egy rendes magyar családban mindketten dolgoznak.
Janka nem tiltakozott, hiszen belül ő maga is vágyott erre. Bármit elvállalt volna, nem számított, hogy mivel foglalkozik. Mikor rákérdezett, hogy mit csináljon, ha egyszer szülési szabadságra megy, a sógornő álombeli hangon válaszolt: A gyed a te dolgod, bánj vele, ahogy tudsz!
Ezt már nem jegyezte föl a füzetébe, de amikor néhány év házasság után szülési szabadságra ment, részmunkaidőben dolgozott, emellett gyerekekre vigyázott, mint egy tündér au-pair. Janka boldog volt, de aztán a férje, és a sógornő is panaszkodni kezdett: túl kevés pénzt hoz haza.
Janka úgy döntött, talán nem gond, ha a pénzt fodrászra költi, ám máris jött egy újabb álom-bölcsesség: Szülési szabadság alatt minek szépítőszalon? Majd, ha visszamész dolgozni, fésülködj és sminkeld magad, most inkább takarékoskodj!
Janka mindig odaadták a fizetését a férjének, és az egyik bölcs mondat a sógornőtől évekig visszhangzott: A jó magyar feleség mindent maga csinál otthon!
Így történt, hogy Janka mindent egyedül intézett. Túl fáradt volt még ahhoz is, hogy elfáradjon: a szédülés szinte mindennapos esemény lett számára. Sokszor, mikor az utolsó gyerek álomba merült este kilenckor, Janka nekilátott főzni és takarítani a következő napra. A férje már a tizedik álmát aludta, hiszen ő a kenyérkereső volt és mindig nagyon fáradt.
Logikus volt, hogy Janka a kórházba került. Nem volt ideje a saját fájdalmait figyelve, nem érzékelte, hogy egy súlyos betegség lopakodik felé. Több mint két hétig feküdt a Szent János Kórház kopott szobájában, de a férje és a sógornő egyetlen egyszer sem látogatták meg. Csak szerencséje volt, hogy nála volt a mobilja így hívta fel a barátnőjét, aki mindent elhozott, amitől kissé jobban érezte magát. Amint hazaért, az első útja a válóperes irat beadásához vezetett a kerületi Bíróságra, ahol a papírok szinte maguktól íródtak, mint egy álomban. Az utolsó gondolata az volt, hogy a forintban számolt új élet sokkal kiszámíthatóbb, mint az álomfolyósókon bolyongó régi sors.
